1904. okt. 23-án szül. Nagyszalatnán Szalatnai Rezső (Ráchel) író, irodalomtörténész, kritikus, műfordító (megh. Bp., 1977. márc. 23.). A (cseh)szlov. magy. irodalom és művelődés 1918–1948 közti szakaszának jeles személyisége, jelentős szerepet vállalt köz- és társadalmi életének alakításában, részt vett a Sarló, ill. a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság tevékenységében, a II. vh. alatti fasiszta Szlovákiában antifasiszta publicisztikájával tűnt ki, 1945–1948 között a csehszlov. magyarság üldözésével szembeni tiltakozások hangadója, segélyakciók szervezője, a magy.–szlov. kölcsönösség híve, a Szlovákia területére eső magy. irodalmi hagyományok kutatója. Könyvet írt Petőfi pozsonyi, Juhász Gyula szakolcai napjairól, regényt Kempelen Farkasról, kötetbe gyűjtötte 1939–1948 közötti publicisztikáját (Kisebbségben és igazságban, 1970, Két hazában, egy igazsággal, 1982), ismert szlovák, ill. cseh irodalomtörténete. 1948-ban Magyarországra távozva sem szakította meg kapcsolatait a csehszlov. magy. irodalommal, s annak egyik legfőbb ottani szószólója maradt. Egykori munkahelyének, a pozsonyi Duna utcai magyar gimnáziumnak a falán 2004-ben avatták föl emléktábláját (Mag Gyula alkotását), írásai, művei az 1989-es rendszerváltás után is több kötetben láttak napvilágot (pl. Magyar magatartás és irodalom Csehszlovákiában, 1994, Elfeledett esszék, 2004).
