A pszichológia tudományos művelői ma már meggyőződéssel állítják, hogy a mese valójában az első, bölcsőbeli szellemi ingecskénk, s boldog az, aki ezt az ingecskét soha le nem veti.
Hiszem, hogy Vércse Miklós, akit ma itt együtt ünnepelünk, hetvenöt évesen is magán viseli a meséknek ezt a varázslatos ingecskéjét.. Mert tehet-e mást az olyan ember, aki a Csallóköz szívében, egy olyan iciri-piciri falucskában született, amelynek a neve Lidértejed, s titokzatos nevével maga is egy soha meg nem írt mese.
Ez a falucska ma már hivatalosan nem létezik, de bizonyos, hogy Vércse Miklós szívében ma is él. Ezt jelzi, hogy mint alkotó, műfordító, ma is a mesék világában él. Száz számra fordítja a szomszédos népek meséit, s ezeket oly tökéllyel ébreszti magyar nyelven újra, hogy arra csupán olyan ember képes, aki maga is a népi élet rokonszínű idilljei közt élte gyermekkorát. S itt talán nem árt megidézni nagy néprajztudósunk, Ortutay Gyula tanulságtevő szavait. „A kelet- európai összefüggések kutatásának elsődlegessége az, amiről röviden szólnunk kell. Ezek a kutatások a néprajz, népköltészet területén feltétlenül elsődlegesek számunkra, és minél több a mulasztás, minél kevesebbet ismerünk a szlovák, délszláv, cseh anyagból, és minél kevesebbet ismernek ők a miénkből, annál inkább sürget ez a kutatás. “
Azért idézem most mindezt, mert ez a magyar kezdeményezés a hatvanas évek közepén, kedvező fogadtatásra talált Szlovákiában. A Mladé Letá és a Móra Ferenc Könyvkiadó gyümölcsöző együttműködése során magyar és szlovák mesekönyvek tucatjai jelentek meg, s ebben mai ünnepeltünk is fontos szerepet játszott. Előtte fordításai csupán a sajtó hasábjain láttak napvilágot, mostantól azonban a Mladé Letá, valamint a Móra Kiadó rangos szerzői közé számított.
Amikor átnéztem az internetről lemásolt műveinek jegyzékét, magam is elámultam szorgalmán. Több tucat mű sorakozott elém, s közülük nem egy, több kiadást is megélt. Közüllük most csupán a legsikeresebbeket említem: Hófehér hercegnő, Bocska és gazdája, A póruljárt farkas, Kondás Jankó meg az aranyhajú lány, Szelesvölgy csillaga, A csodálatos fa, stb.
Ünnepeltünket ebben az időben már nem csupán a népmesék világa vonzza, amelyek egyszerű igazságainál nincsenek nagyobb, szebb igazságok, nincsenek a gyermek számára fontosabb életismeretek. Fordításai közt ott találjuk a modern világ olyan fantasztikus történeteit, mint amilyet Jirí Marek: Az Albatrosz rejtélye tár az ifjú olvasók elé.
Vércse Miklós több évtizedes pedagógusi munkája során gyakran szembesült azzal, hogy társadalmi létünk, megmaradásunk éltető gyökerei nem csupán a mesék világából szívják éltető nedveinket, de a ködbevesző múltunk intim ismeretéből is. A történelmi múlt történései, akár csak a mesék, fontos tanulságok hordozói. Megelevenítésül olyan írói feladat, amely alól kisebbségi létünkben sehogy sem bújhatunk ki.
Meggyőződésem tehát, Hogy Vércse Miklóst nem csak kiadói ösztönzések vezérelték, amikor mint tanult történész, írásaiban is múltunk felé fordult. Hasonlóan szólhatunk honismereti, turisztikai fordításairól, írásairól anélkül, hogy tagadnánk, mindebben a rendszerváltozás is közreműködött. Új feladatokat komponált műfordítóink elé. De hát az életben nem mindig alakulnak úgy a dolgok, mint a mesében. Szerencsénkre!..A mese csakis így maradhat mindörökre mese,tehát valami teljesen más, mint a való élet. Mi írók ugyanis éppen e kettőségükből élünk, s teremtünk egy harmadikat: irodalmat!
Az ünneplő Vércse Miklósnak e „teremtéshez”kívánok további erőt és egészséget!
Baráti szeretettel:
Szőke József