Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Február
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 32974
Linkajánló
 Mélyről és messziről indult

Rólunk írták
A döbbenet hosszú percei után hirtelen csaknem négy évtizedet pergettem vissza önmagamban, amikor Török Adrien felhívott, hogy alig egy órával korábban meghalt az apósa. Máig pontosan emlékszem: 1969 tavaszán kerestem fel őt két kollégámmal Abarán, ahol – ahogy ő mondta – néptanító volt. Őt, akár csak Tolvaj Bertalant, nem lehetett elkerülni, ha a keleti végekre utaztunk riportkörútra.


Tudtam róla, hogy az ötvenes évek legelején a fényes szelek szlovákiai nemzedékének képviselőjeként került Leleszről Pozsonyba. („Az én utam mélyről és messziről indult. Félárván nőttem fel. Hiába voltam jó tanuló, a költők szava valójában csak a pedagógiai gimnázium magyar óráin jutott el hozzám. Ozorai Ferenc tanár úr fáradhatatlanul szórta elénk a kincseket” – írja a hetvenévesek antológiájában). Azzal is tisztában voltam, hogy költőként, publicistaként s így emberként is, akkor már megjárta a József Attila-i poklot. Kezdeti rímfaragásaiban – ahogy Szeberényi Zoltán találóan írja – Petőfi népies dalait és Majakovszkij forradalmi pátoszát próbálta eggyé kovácsolni. Rövidesen rádöbben, mennyire hamisak ezek a hangütések. Riportjaiban már nemcsak lelkendezett: igyekezett meglátni és láttatni is a társadalmi átalakulások eredményei mellett az emberi és közösségi gondokat is. Olykor a tragédiákat is. Emiatt a rezsim élősködői valósággal száműzik a keleti végekre, ahol egy ideig munkásként dolgozott, majd 1964-ben Abarán kapott tanítói állást.
Mély emberi válsággal is küzdött, amikor bekopogtunk hozzá. Méregetett bennünket, hunyorgatott a szemével, aztán több kancsó bor elfogyasztása után kifakadt: az oroszok katonai inváziója a Prágai Tavasz reménybimbóit taposta sárba. S vele együtt édesapjától örökölt meggyőződését, értékrendjét is. Kesergett, dühöngött kivilágos kivirradtig. Aztán 1977-ben Rabay Zoltán hívó szavára visszatért Pozsonyba. Az Új Szó rovatvezetője lett, s ebben a beosztásban igyekezett elválasztani az ocsút a búzától: az ideológiai idiotizmusokat a szociális szempontoktól és a korszerű baloldali értékrendtől. A kulturális rovat munkatársaival együtt tiltakozott a magyar iskolák tervezett elsorvasztása ellen, bátran odakurjantva az akkori hatalmasoknak, valójában percemberkéknek, hogy az internacionalizmus maszlaga mögött sötét nacionalista, magyarellenes szándékok húzódnak meg. Emberként, költőként szülőföldjén, főleg a Ticce partján keresett és talált mind gyakrabban enyhet a kínzó közéleti, nemzetiségi gondjaira. S talált témát verseihez, amelyekből egyre inkább „a közösséget féltő gond, az együttérzés melege árad” (Szeberényi Zoltán). Ezt a szellemi és esztétikai ívet rajzolta meg első önálló kötetétől (Fényért perelek, 1968) a nyolcadik válogatásig (Éveim fehér havasán, 2003) irodalmunk palettáján. Egyéniségét legtalálóbban egyik barátja, Zs. Nagy Lajos jellemezte: „Egy jelenség jön velem szembe a fényes utcán. A jelenségnek szalmakalapja van és dús, tömött, pödrött végű bajuszt visel, de amúgy igen elegáns, jól öltözött, egyszerre emlékeztet székely góbéra és városba szakadt, talpraesett török terroristára; megpillantva engem üdvözlésre lendíti a bal kezét, szeme összeszűkül, kivillantja egészséges fogait; még jó messze van, de már hallom a nevetését, látom, hogy körülnéz, aztán fejével a kávéházi terasz egyik szabad asztala felé int: – Üljünk le komám! Mit iszol? – Coca-Colát. Betyárosan ferde szeme vonallá szűkül. – Akkor neked kampec, komám. Mondom neki, előbb-utóbb így is, úgy is kampec mind a kettőnknek. Magához inti a pincért, rendel két kólát, de magának egy borovicskát is.”
Azt hiszem, most odaát Zsé sírva mormogja, hogy lám, ez a jóslata is bevált. S már nagyon vár Téged. Nemcsak kólára. Mi pedig, barátaid, ismerőseid, tisztelőid, nagyon sokan itt búsulunk. Nem és nem akarjuk elhinni, ami sajnos, tragikus tény.

SZILVÁSSY JÓZSEF



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Rólunk írták
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Rólunk írták:

Vida Gergely kapta a Madách-díjat

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.13 másodperc