Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Május
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 33007
Linkajánló
 Tisztelgés Talamon Alfonz emléke előtt

Rólunk írtákÚj Szó, 2007. 01. 10.

Tavaly december 28-án kétszáznál is többen tartották fontosnak, hogy ott legyenek a tragikusan elhunyt fiatal író diószegi bronzszobrának leleplezésén.

2006. december 28. zimankós délutánján kétszáznál többen jöttünk össze, hogy – neves vendégek, Magyarország pozsonyi nagykövetségének képviselője, Riskó László konzul, Biró Ágnes MKP-s parlamenti képviselő, a város elöljárói, a Csemadok Galántai Területi Választmánya vezetői, családtagok és osztálytársak társaságában – részt vegyenek a fiatal magyar író bronzszobrának leleplezésén. Az alkotó, Mag Gyula szobrászművész nem monumentalitásra törekedett, hanem a mű civil felfogásával elsősorban az író szellemét tartotta tiszteletben, de a környezetet is, amelyben a szobrot elhelyezték.
A Szlovákiai Magyar ĺrók Társulásával közösen szervezett megemlékezéssel a diószegiek neves prózaírójuk nem mindennapi tehetsége előtt tisztelegtek, amely túlnőtt a város határán, és ha még élne, minden bizonnyal európai távlatokban emlegetnék a nevét. Mert az, amit alkotásaival megmutatott, az a színvonal, amelyet rövid prózai műveivel, de elsősorban a Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából című briliáns regényével maga elé állított, messze túlszárnyalja a szlovák–magyar irodalmi horizontot. Ott álltam a szoboravatón, és lélekben visszaidéztem ezzel a fiatalemberrel való találkozásaimat. Több találkozásunk volt, és mindegyik az ő irodalmi szárnybontogatásával volt kapcsolatos. Az irodalom, főleg a Galántai járással kapcsolatos irodalom, mindig is különösen érdekelt. ĺrásra buzdítottam a fiatal szerzőket, persze, ha volt hozzá tehetségük. Hosszú évekig voltam a „Literárny a výtvarný Trenčín” címmel rendezett diákirodalmi versenyek zsűritagja. Ez a megmérettetés a szlovák iskolák diákjainak szólt, de 1978-ban meglepődve tapasztaltuk, hogy néhány magyar iskolába járó diák is bekapcsolódott a versenybe. Közöttük a diószegi magyar alapiskola diákja, a 13 éves Talamon Alfonz. A Vigyázz az úton! című elbeszélése nagyon jó volt, megjutalmaztuk, és az évkönyvben is publikáltuk. Talamonnak ez a korai írása életrajzírói előtt nem ismert, de valójában ez indította őt az irodalomba. Már akkor világos volt, hogy tanulóként nem egyszerűen egy fogalmazást írt, hogy benne van a múzsa érintése, és annyira közelít az elbeszélés műfajához, hogy akkor azt mondtam: na, ebből még lehet valami. Az, ahogyan ez a 13 éves fiú előadja a történetet, érzékelteti az autóban lévő légkört, amelyben éppen hazafelé igyekeznek az édesapjával (künn vihar és sötétség), és hogyan késlekednek amiatt, hogy egy másik, karambolozott gépkocsi utasainak segítsenek, mindez egy színvonalas irodalmi mű paramétereivel bírt. Eltelt két-három év, és a Járási Könyvtárban a Járási Népművelési Központtal közösen meghirdettük az irodalmi alkotások versenyének első évfolyamát az ifjúság és a felnőttek számára. Ezúttal külön a szlovák nyelven, és külön a magyar nyelven író szerzők számára. A verseny magyar részét, amely 4 évfolyamot ért meg, a népművelési központ, a 8 évfolyamot megélt szlovák nyelvű versenyt a könyvtár szervezte. Talamon Alfonz mindjárt az első évfolyamban jelen volt. Ferlingerrel, Tóthtal és több gimnazistával együtt akkor egy olyan „erős generációt” képviseltek a galántai magyar gimnáziumban, amilyen csak ritkán fordul elő. Talamon a legtehetségesebb és legeredetibb szerzők közé tartozott. Nem lehetett őt nem észrevenni, mindenki felfigyelt rá. Nemcsak ezen a versenyen találkoztunk, hanem az iskolai folyóiratok szerkesztőségeinek a könyvtárunkban rendezett rendszeres találkozóin is. A legjobb színvonalú és legrégebben megjelenő diákújságot, a galántai magyar gimnázium lapját, az Alkotó ifjúságot képviselte nemcsak szerkesztőként, hanem az abban megjelent cikkek szerzőjeként is. Itt is bizonyította, hogy a zsurnalisztika műfaja sem idegen tőle, hogy korához képest mérhetetlenül művelt, olvasott, merész, ugyanakkor ironikus és magabiztos. Természetes volt, hogy a szlovákiai magyar irodalom képviselői, akik az említett irodalmi verseny zsűrijében ültek, felfigyeltek rá, hogy alapítója lett a Iródiá-nak, és hogy aránylag hamar belépett a „nagy” irodalomba.
Következő emlékem Talamon Alfonzra ahhoz az 1980-as években, a vágsellyei járási levéltárban tartott előadásomhoz kapcsolódik, amelyben Galánta és környéke irodalmi személyiségeivel foglalkoztam. Talamon Alfonz a történész-szakkör tagjaként vett részt a rendezvényen, és én észrevettem, hogy az előadásomon valami nem tetszik neki. Alighanem valamit elrontottam, de nem volt bátorságom, hogy megszakítsam az előadást, és megkérdezzem őt. Illedelmesen ült, szorgalmasan jegyzetelt valamit, de az arcán valamiféle ironikus mosoly és egyet nem értés látszott. Az előadást követő vitába sem kapcsolódott be, hanem utána a kapuban megvárt, átadott egy papírlapot a jegyzeteivel, és tapintatosan rámutatott a Sempte 16. századi irodalomtörténetével kapcsolatos specifikus kérdésekre, amelyeket az előadásomban boncolgattam. Röviden elbeszélgettünk, és egyeztettük a véleményünket. Megértette, hogy a nézeteltérés az én – akkor még nagyon gyér – magyar nyelvtudásomból és az eredeti magyar szöveg helytelen fordításából ered. Ösztönzés volt ez számomra, hogy e téren tökéletesítsem magam. Az ő pontos fordítására és magyarázatára máig jól emlékszem. Megegyeztünk, hogy ha majd főiskolásként ehhez a régióhoz kapcsolódó témán fog dolgozni, meglátogat a járási könyvtárban. Sajnos, már nem jött, én pedig a papírlapot a jegyzeteivel valahol elveszítettem. Elnézem Talamon Alfonzot, amint lezseren ül a padon, ahonnét az ő diószegijeit nézi, szórakozottan, ugyanakkor odafigyelően, kicsit bohémul, kicsit érzékenyen, de fürkészőn is, a művész megértő tekintetével. Sajnos csak bronzszoborként, de ez a szobor annyira találóan érzékelteti Fonzi egyéniségét és élettörténetét, hogy semmilyen más testhelyzet, semmilyen más megformálás nem fejezhetné ki tökéletesebben.
Utazom vissza Galántára azon az országúton, ahol a karambolozott autó története játszódott, amit 13 évesen írt meg a Vigyázz az úton! című elbeszélésében. Tizenhét évvel később ugyanezen az útszakaszon történt az a tragikus baleset, amely Talamon Alfonz halálát okozta. A sors keze volt? Megérzés? Nem tudom. Egyet azonban mindannyian tudunk: idő előtt ment el, és biztosan további míves opuszokkal gazdagította volna az irodalmat.
Még egy rövid megjegyzés a szoboravatási ünnepséggel kapcsolatban. Vincent �ikula szlovák író írt egy könyvet: A koncerteken nem tapsolnak. Azt a helyzetet igyekezett érzékeltetni, hogy sokan tapsolnának is a koncerten, de nem tudják, mikor, melyik pillanatban illene. Mert a koncerteken tapsolnak. És tapsolnak a tárlatnyitókon meg a szoboravatásokon is, mert a sikerült alkotások szerzői megérdemlik. Nekem azon a csütörtök délutáni szoboravatáson hiányzott ez a taps. Tapsoltak az előadóknak, a szónokoknak, de a szobor alkotójáról, Mag Gyuláról megfeledkeztek. Hiszem, hogy ez csak abból eredt, hogy az emberek nem tudták, nem érezték meg azt a pillanatot, amikor tapsolniuk kellene... Mert a szobor alkotója igenis megérdemli a tapsot, és megérdemli a nyilvános elismerést.
Engedje meg mester, hogy legalább ezen az úton kifejezzem csodálatomat, tiszteletemet és köszönetemet az alkotásért, amely felélénkíti ezt a kisvárost, ezért a szoborért, amely örökre emlékeztetni fogja a diószegieket városuk híres szülöttére, a tehetséges íróra, Talamon Alfonzra. Engedje meg, hogy legalább így, szimbolikusan tapsoljak Önnek. Mert ez sikerült, mester!
(Fordította: gl)
ANNA JÓNÁSOVÁ



 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Rólunk írták
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Rólunk írták:

Vida Gergely kapta a Madách-díjat

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.10 másodperc