| Gazdag József kapta a Talamon-díjat |
Gazdag József író, publicista vehette át a Talamon Alfonz-díjat, amelyet idén tizenegyedik alkalommal osztott ki a Szlovákia Magyar Írók Társasága (SZMÍT) Diószegen. A díjátadó előtt a SZMÍT, a város önkormányzata és az emlékezők megkoszorúzták a tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt író diószegi szobrát. (foto: Lelkes Vince)
Hizsnyai Zoltán József Attila-díjas költő méltatta az elhunyt írót a koszorúzás előtt: „Az ötvenedik születésnapod alkalmából gyűltünk itt egybe, de nem ünnepelni – mi még mindig képtelenek vagyunk megünnepelni életjubileumaidat. Mi, akik hozzád közel álltunk, mi már mindig csak emlékezünk. Megemlékezünk. (…) Ideje lenne már felocsúdnunk a kábulatból, és túltenni magunkat a sötét katarzison, amit a balsors nagyszabású drámája okozott. Végül is születésnap ez, ne a veszteséget idézzük hát fel, ünnepeljük a nyereséget! Az értékeket, amit rövid itt-tartózkodásod során sikerült felhalmoznod. Számunkra.” Hodossy Gyula a SZMÍT elnökét jó érzéssel tölti el, hogy minden évben van kit díjazni. „Már egy évtized elmúlt, és mindig van választék, a SZMÍT vezetősége több kötetből tud választani. Ez azt jelenti, hogy erős a szlovákiai magyar prózairodalom” – vélekedett. A díj átadása előtt Benkő Géza színművész először a 2015-ben díjazott Szalay Zoltán prózáját olvasta fel, majd pedig részletek hangzottak el Gazdag József az Egy futballfüggő naplójából című könyvéből. Majd Buják Andor szaxofon és Bohus Zoltán zongorajátékát hallgathatta a közönség. Gazdag József írót Sánta Szilárd irodalomtörténész méltatta: „Egészen egyértelmű kapcsolatokat fedezhetünk fel a díj névadója és a díjazott között. A nagy tolongás ellenére díjazottunk Talamon Alfonzot besorolta a magyar szépliteratúrai válogatottba, ha 4-4-2-es rendszerben rotálnak, akkor Lázár Ervin a cseréje, ezt nevezem én elismerésnek”. Sánta Szilárd szerint a díj névadójának és a díjazottnak az életrajzaiban fellehető párhuzamok már régen előrevetítették a két író találkozását. Gazdag József elmondta, hogy „Azért is különösen kedves számomra ez a díj, mert Talamon Alfonzot mindig rokonléleknek éreztem. Van egy ezt megelőző kötetem, amely már több mint tíz éve jelent meg, Kilátás az ezüstfenyőkre címmel. Ebben van egy elbeszélés, amelynek címe: Az árnyak kifürkészése. Ezt az elbeszélést Talamon Alfonzról írtam. (…) Arról szól, hogy Talamon Alfonz nem halt meg.”
|
|
|
|
| |
Kapcsolódó linkek | |
Hír értékelése | |
Parancsok | |
|