 | Turczel- és Forbáth-díj ünnepélyes átadása |
 November 22-én, Pozsonyban, a Turczel Emlékkonferencián került sor a Turczel-díj és a Forbáth-díj ünnepélyes átadására. A közel 130 főt számláló Szlovákiai Magyar Írók Társaságának jelentős
hányada olyan író, aki elsősorban értekező prózát ír. Ebbe a csoportba
sorolhatók az irodalomkritikusok és irodalomtudósok is, de az utóbbi két
évtizedben megnőtt azok száma, akik nem irodalmi jellegű tudományos és
ismeretterjesztő művekkel jelentkeznek. Az ő munkásságuk elismerésére
hivatott a neves irodalom-, művelődéstörténész és kritikus nevét viselő
Turczel Lajos-díj, amelyet a 2008-ban létrehozott Tudományos és
Ismeretterjesztő Irodalom Szekció vezetőségének javaslatára a Társaság
Választmánya ítéli oda a különböző tudományterületek elismert
művelőinek. 2017-ben
Mészáros András filozófus, egyetemi tanár részesült a Turczel-díjban. A róla elnevezett díjat eddig nyolcan kapták meg. Elsőként Vadkerty
Katalin, majd Koncsol László, Kubička Kucsera Klára, Szeberényi Zoltán,
Zeman László, Chrenka Edit, Kiss László és H. Nagy Péter vehették át a
nem szépirodalmi műért és munkásságért járó Turczel Lajost ábrázoló
emlékplakettet. Laudációt mondott
Nagy Csilla irodalomtörténész.
54 évvel ezelőtt jutalmaztak szlovákiai magyar írót első ízben Nemzetiségi Díjjal: 1963-ban a rangos elismerést Forbáth Imre kapta. Időközben a díjat az ĺrószövetség Díjának keresztelték át, majd 1989 után a Szlovákiai ĺrószervezetek Társulása Díjának, melynek keretében a hat társult tagszervezet külön-külön elismerésben részesíti az előző év kiemelkedő szépírói teljesítményét. A Szlovákiai Magyar ĺrók Társaságának díját a szervezet vezetősége 2003-ban Forbáth Imre-díjnak nevezte el. Forbáth Imre a csehszlovákiai magyar líra egyik legsajátságosabb képviselője. Eddig összesen tizennégyen kapták meg a díjat, név szerint: Barak László, Tóth László, Bettes István, Kulcsár Ferenc, Vida Gergely 2007-ben és 2015-ben, Németh Zoltán, Juhász R. József 2009-ben és 2012-ben, Polgár Anikó, Csehy Zoltán, Tőzsér Árpád 2013-ban és 2016-ban és Fellinger Károly tavaly. Az idei díjazott Németh Zoltán József Attila-díjas költő. Laudációt mondott Mizser Attila Madách-nívódíjas költő, főszerkesztő.
|
|
|
|
| |
Kapcsolódó linkek |  |
 Hír értékelése |  |
 Parancsok |  |
 |