Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Március
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 32991
Linkajánló
 Fiatal írók rovata: Bokora Ákos: Kocsmamélyi fantáziák

Fiatal írók rovata 2007/2008
December közepe volt. Hatalmas fagyok tomboltak még napközben is, nem még éjszaka. Magányosan jártam Nyitra utcáit. Fájt a fejem a hidegtől. De az is lehet, hogy attól, hogy elvesztettem az értelmet. Ne kérdezd, minek az értelmét. Tudod te azt.


 
Ki hitte volna, hogy mire elfogy a tusfürdője, addigra ő sem lesz már velem, s minden utána maradt tárgy, eszme és gondolat az ő illatától lesz hangos? Nem ilyen életet képzeltem magamnak, de büszke vagyok arra, amit önerőből össze tudtam hozni. Nem sok ilyen dolog volt, elhiheted. Pár korona, pár írás, pár örök barátság.
Az első cseresznye után kezdett enyhülni a fejfájásom. Csodálkoztam az anyag minőségén. Múltkor még vizezték itt a dolgokat. Finom volt. Na, még egyet. Szar érzés fagyos kézzel írni. Elnyomtam a cigimet is – pár perc alatt a negyediket. Nem vagyok az az ideges típus, de ami sok, az sok.
Ketten vagyunk a bárban, csak én és a pincérnő. Érkezik felém kelletlen mosollyal. Rögtön kettőt kérek, mondván: „Hogy ne kelljen annyit ugrálnod.” Azt hiszem, most igazán örül a találékonyságomnak. Az élet apróságai. Vagy mi a fene…
Megérkezett a dupla cseresznye, megkóstoltatott, jónak találtatott és felvétetett az élet apró örömei közé. Ha már egyszer hozzásegíti az embert, hogy hülyeségeket irkáljon, amit aztán a kutya nem olvas és nem is méltányol. Meg el se marasztal. Még az is jobb lenne, mint az az érdektelenség, ami néha az emberek arcáról süt. Jó érzés a vakság, mi? Jó érzés a süketség oltalmába burkolózni? Ugye neked sem fáj a némaság? Ti tehettek róla, hehe.
Mindenki ott rontja el az életét, ahol és ahogyan akarja. De az, hogy még az esélyt sem adják meg nekem, hogy saját magamnak kúrjam el, egy egészen más dolog. Legalább, ha annyi lenne: elrontottam, vállalom. Na és? De így ez nem jó. Hogy én csak úgy itt ülök, iszogatom a cseresznyém ebben a lepusztult nyitrai podnyikban, és addig mások, máshonnan szeretkeznek az életemmel. Értitek. Elszeretkezik az életem, és pedig akaratlanul megszívom.
Aranyos a pincér csaj. Emberileg. Humán. Már elém is tette a második duplát. Tisztára amerikai buzi filmben érzem magam. Képzeld, megkérdezte: „Baj van?” Ó, drágám, ha tudnák szlovákul, mennyi mindent mesélhetnék neked!
Egy kicsit még mindig hidegek az ujjaim. Valaki bejött, érzem a huzatot. Fentről jön. Nem nagyon érdekel. Arra gondolok, hogy még csak hármat ittam. Tisztán. Nem kell se víz, se kelekóla. Nem vagyok én kitudja milyen nyálas. A felest felessel fékezem – ezt mindenki tudja, aki Gyuszkóval tanult inni. Gyuszkó egyébként a testvérem. Csakúgy, mint Öcsi. És Hossy. Értük nemcsak, hogy tűzbe tenném a kezem, de hátralévő életem is megosztanám velük. A nő az egész más dolog. Barátnők, feleségek jönnek-mennek, de a barátok mindig megmaradnak. Attól barátok.
Ha már a testvérekig jutottam, szóljak pár szót a szülőkről. De előtte egy cseresznye. Hazudik, aki azt mondja: szülő az, aki megszüli a gyerekét. Szemenszedett hazugság. Az az igazi anya, aki saját életét adja át gyermekének: felneveli. Ruháztatja. Tanítja. Egy elénekelt népdal sokszor többet ér, mint a karácsonyra kapott laptop.
Erről jut eszembe: közeleg a karácsony. Annyi mindent terveztem. Mit vegyek az én Drágámnak? (Most vagy harminc csaj magára gondol, mi?) Neeem, kedves rohadt pletykafészkek és áskálódó frigid álkurvák. Az én drágám (már csak így kis betűvel) nem az, amire/akire ti gondoltok. És ha azt hiszitek, hogy ismertek, akkor piszkosul tévedtek.
Iszok… Cseresznye… Finom…
Hogy merészeltek ti ahhoz jönni, hogy mindazt, ami vagyok, egy nagy rakás szeméttel azonosítsátok (még ha így is van, hehe). Ha csak fele annyi mindent átéltek majd, mint én, akkor megmondhatjátok. De akkor sem a hátam mögött. Ahogy azt most teszitek. Mondjátok a szemembe. Köpjetek bele! Na hajrá. Feltalálták a telefont. Lehet, hogy még ti is értetek hozzá. Magyaráztassátok el magatoknak egy nyitrai informatikussal, hogy mi az az ímél. Tanuljatok meg gépen írni, és írjatok nekem. Lehet nyugodtan fikázni, elküldeni engem oda, ahova nem is kívánkozok. Rajtatok múlik.
Különben tök nem jó érzések vannak rajtam. Mondjak példát? Mondok. Olyan emberekről (is) írok, akik nem érdemelnek nézettséget, nyomdafestéket, vagy egyszerűen pár bájtot egy blogon. A második rossz dolog: nem győzök olyan sebességgel írni, ahogy a gondolataim követik egymást. Mint a nagyon részeg ember, aki nem bír olyan gyorsan beszélni, mint ahogy a gondolatai követik egymást. Sohase nézzük hülyének a részeg embert: attól, hogy gyarló sejtösszességének összehangolt jelenléte korlátot szab különböző gondolati megnyilvánulásainak, még lehetnek kincset érő eszméi. Zumi jut eszembe. Józanul ki sem bírni a világelméletét. Részegen viszont akaratlanul is azonosulunk ránk tukmált utópiáival. Ennek így kell lennie.
Fázok. Fáznak az ujjaim. Azokon szokott lenni ilyen érzés, akik nemsoká meghalnak. Egyik barátom mondta ezt. A halálos ágyán. Ketten voltunk csak. Megfogta a kezem és csak ennyit mondott: „Fázok”. Betakartam. Mind a három pokróccal. Becsuktam a kórház balkonajtaját. Maximumra tekertem a radiátorokat. Egy szál trikóban izzadtam bent. Odakint hullott a hó. „Fázok” – ez volt csak, amit ismételgetett. Megfogtam a kezét. Nagyon jó barát volt.
Nem is tudom, be kéne-e fejezni a dolgokat. Amiket most írok. Bizonyára holnap felkelek, és még úgy, fejfájósan, összegyűröm majd, és a kukába hajítom. Adott körülmények között az is lehet, hogy elégetem.
Szeretnék hinni magamnak. Máig nem tudom, miért jött létre ez a pár oldalnyi halandzsa a semmiről. Ha Jókai lennék, hatezer oldalon írtam volna le ugyanezt, és kötelező olvasmány lennék. Örüljetek, hogy nem vagyok Jókai. Ezt a gyatra pár oldalt írom csak le, és azt sem kötelező elolvasni.
Máskülönben megnyugtató érzés sok baromságot írni. Mindig a végére hagyom a lényeget. A vége előtt pedig mindig iszok egyet. Mint most is. Majdnem leszakította a manduláimat ez a dupla cseresznye. Igazi részecskegyorsító. Ott tartottam, hogy megnyugtató érzés hülyeségeket írni. Mégis, mi ebben a megnyugtató? Az, hogy akik eddig kibírták az olvasásban, és nem menekültek fejvesztve, azok valami miatt kibírták. Valami miatt velem maradtak. Legyen az általam ismert vagy ismeretlen, minden tiszteletem az övé. Hallod, barátom! Minden tiszteletem a Tiéd! Ha már idáig jutottál a szövegemben, te egy olyan ember vagy, akit nem hanyagolhatok. Voltál már hasonló szituban, mint én. Érezted ugyanazt, mint én. Nem kell barátra-barátnőre gondolni, vannak azokon kívül is fontos emberek életedben. Nekem most ez a csinos kis pincércsaj is fontos. Időlegesen ugyan, de az. Hopp, egy duplacsövű. Hopp, de süti a belsőm. Cseresznye pajtás.
Hagyott már el olyan ember, akiről feltételezted, hogy nélküle nem vagy az, aki vagy. Feltételezted, hogy hiánya miatt érzett ürességedben hajlamos vagy valami maradandót teremteni. Mindegy, hogy költő vagy-e. Vagy szobrász. Vagy szobafestő. Vagy kőműves segéd. Tudod, mit? Szóljon ez az írás Rólad! Kicsiség ugyan, de legalább valami. Valamicske pár sor, amiről mégis el tudod mondani: Rólad szól!


Kocsmamélyi fantáziákhoz:

A kutya (én) elolvasta, és méltányolja. És el semmiképp nem marasztalja.
Bár voltam már, mint mindenki, én is kutya helyzetben, a szöveg mégsem rólam szól, remélem, ezzel nem keserítem el a szerzőt. Ugyanakkor nagyon jól bele tudom élni magam, ami azt bizonyítja, hogy tud valamit az írója. Akár az előtte olvasott Szürreál George M. Carrionstalkere is lehetne. Csak. Csak mert a téma és a műfaj ugyan azt kívánja, hogy csapongóbb, esetlenebb legyen a szerkezet, még így is esetlenebb ez a szöveg a Szürreálnál. Szerzője ugyanazokkal a jó tulajdonságokkal rendelkezik, min George M., viszont vét néhány olyan hibát, amilyet az nem. Lehet, hogy a -nákozás („Ó, drágám, ha tudnák szlovákul”), a rosszul megválasztott toldalékolás (ruháztatja, tanítja a ruházza, taníttatja helyett) szándékosan választott eszköz a kocsma mélyi egyre cseresznyésebb hangulat kifejezésére, de ha felmerül bennem mint olvasóban, hogy talán mégsem, akkor azt hiszem, nem egészen jól alkalmazott eszköznek sikerültek. Az ikes igék alanyi ragozása egyes szám 1. személyben (iszok, fázok) viszont helyénvalóak ebben a környezetben.
Kicsit talán lehetne feszesebb, még azzal együtt is, hogy a cseresznyék számának szaporodását mindenképp jól kifejezi a lazaság. Mindenesetre nem kell fejvesztve menekülni a szöveg elől akkor sem, ha én (kutya) történetesen tényleg nem is voltam még ilyen (kocsma mélyi) szituban. Azért a tiszteletet köszönöm.
Viszont.

Cs. Liszka Györgyi




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Fiatal írók rovata 2007/2008
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Fiatal írók rovata 2007/2008:

Crane Tresaille

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Fiatal írók rovata 2007/2008

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.13 másodperc