| Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Őszidő - Az érzelmek beszélnek |
Emlékszem, milyen pompával érkezett a hajnal.
Olyan szépnek még nem láttam a napkeltét.
Gyengéden átölelt az életem párja,
s én boldogan megírtam az első versikét.
Hajamnak akkor már vendége volt a dér, de a szívem húrjain örömérzet játszott. A természet elbűvölt tavaszi bájaival. A végtelen síkon tiszta fény sugárzott.
Az eresz alatt csicseregtek a fecskék, amikor a tájainkra beköszöntött a nyár. A réten a pacsírta cifrázta a röptét. Érlelte a gabonát az áldott napsugár.
Örök törvény szerint változnak az évszakok. Kedvesen dúdolt nekünk az őszi szél. Fogtuk egymás kezét, s álltunk szótlanul. Lassan hullani kezdett a megsárgult falevél.
A színes cserjék közül néztük a távolt. Arra gondoltam, hogy lassan a természet aludni tér, s hogy az ősznek is eljön az alkonya, és a negyedik évszak majd a télbe ér.
Itt születtem a Csallóköz egy zugában. Verseimben benne van az élet. Kettős érzelmek közt írom e sorokat, miközben hallgatom a táj szavát, kémlelem a vidéket.
Fecskék egy csoportja már elindult az útra. Régi szépidőkről mesél az őszi szél. Az életem párja örök álmot alszik. A lombhullató fákon már sárgul a falevél.
A szem gyönyörködik, a lélek elérzékenyül. Egyedül nézem a reggeli napkeltét. A szívem húrjain a hiányérzet játszik, szolgál a toll. Írom a történések könyvét.
Az írás tölti ki az életem. Szeretem a vidéket. Ide köt a szívem.
2009. szept. 22.
|
|
|
|
| |
Kapcsolódó linkek | |
Hír értékelése | |
Értékelés: 3.92 Szavazat: 54
| | Parancsok | |
|