
A pályakezdő írók számára kiírt Pegazus-pályázat díjkiosztó ünnepségét
pénteken délután tartották a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának
székházában, a Brämer-kúriában.
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Pegazus néven először 2006 tavaszán
hirdetett tehetségkutató irodalmi pályázatot a szlovákiai magyar
középiskolások számára vers és (szép)próza kategóriában.
A Tóth László József Attila-díjas költő vezette zsűri hét pályázótól kapott verset, tíztől prózát. Évek óta először történt meg, hogy mind a két kategóriában – versben és prózában egyaránt – kiadták mind a három díjat, s emellett különdíjasok, jutalmazottak is voltak. „S ez valószínűleg nem kis mértékben a pályázók előrehaladását, egy évi folyamatos munkáját is jelzi, de utal a velük foglalkozó idősebb pályatársak, ún. mentorok odafigyelésére is, arra, hogy ők is mennyire komolyan vették munkájukat, feladatukat” – hangzott el a szakmai bizottság beszámolójában.
Díjazottak:
Vers: 1. Czucz Enikő (Hodos), 2. Vida Nikolett (Érsekújvár), 3. Fucsek Eszter (Pozsonyperjes). Dicséretben részesült: Vörös Gergely (Lég-Szász). Tőzsér Árpád különdíja: Vida Nikolett. Próza: 1. Nagy Csilla (Losonc), 2. Nagy Krisztina (Szentpéter), 3. Baka Patrik (Százd). Dicséretben részesült: Jankovic Dóra (Komárom) és Halász Gábor (Nagyszarva). Grendel Lajos különdíja: Halász Gábor.
(lelkes)