Vasárnap van. Hideg a levegő, esőre áll az idő. Mégis elindulok, hisz egy cél van előttem, oda kell érnem. Az úton jönnek velem szemben az emberek. De most más az egész, valahogy nem látom az arcukat, olyan homályosnak tűnnek. Nem törődöm velük, csak megyek előre. Már közeledem, egyre közelebb.

Az úton jönnek velem szemben az emberek. De most más az egész, valahogy nem látom az arcukat, olyan homályosnak tűnnek. Nem törődöm velük, csak megyek előre. Már közeledem, egyre közelebb.
Megérkeztem. Kinyitom a kapuajtót, s belépek. Belépek a temetőbe. Hirtelen összeszorul a szívem. Továbbmegyek. Lépkedek a sírok közt. Egyet keresek, egy sírt – a Tiédet. Ez a gondolat...ez a gondolat fáj. Érzem lassan kezdenek kitörni a könnyek szememből. De én nem hagyom, mert erős vagyok – gondolom. Már csak pár lépés. Egy kettő, három és megérkeztem. De felnézni még nem merek, csak a foldet bámulom. Eleredt az eső. Látom, ahogy sírodon végigperegnek az esőcseppek, ahogy lepereg előttem a veled töltött hónapok, évek eseményei: ahogy nevetsz, ölelsz, sírsz vagy épp vitatkozol. Közben az esőcseppek mind vadabbul folynak a síron, azt súgva nekem: „ Nézz már fel, úgysem kerülheted el.“ Igy van. Attól,  hogy a fekete földet bámulom, még nem változik semmi. Erőt veszek hát magamon, lassan felemelem a fejem, s ránézek a fejfádra. Mintha megállt volna az élet. Most a fejfádat bámulom, szinte nem is pislogok. Meredten nézem, mintha várnám, hogy kitörj s élj!
- Itt vagyok veled! Miért nem szólsz hozzám? Miért nem ölelsz át? Miért nem nyújtod ki a kezed s fogod meg az enyémet?! Látod? Szinte esdeklem, hogy szólj egy szót! Bármit! Nem kell, hogy kedves legyen, most haragudhatsz is rám! Utálhatsz is! Mondd, hogy gyűlölsz vagy mondd hogy szeretsz! Bánj velem gyengéden vagy kiabáld , hogy tűnjek el! Hát nem érted?
Bármit szólhatsz, most még a fájó szavaid is örömmel töltenének el. Pedig régen megbántottál velük, most boldog lennék tőlük, mert tudnám, hogy élsz.
Már nem bírom tartani magam. Zokogok. Dőlnek a könnyeim. Már azt sem tudom, tényleg esik-e vagy csak én árasztom el könnyeimmel a temetőt. Fáj, hogy itthagytál.
Veled együtt én is meghaltam. A testem él hisz érzek, hisz sírok, de a lelkem veled együtt halott. Míg velem voltál, nem éreztem hiányodat. – Hisz csak akkor érezzük, mit jelent számunkra a másik, ha már nincs velünk,  akkor tudjuk értékelni őt.
Kisütött a Nap. Továbblépek, hisz vár reám egy másik élet.


Jelige: /szivárvány/