Koncsol László kapta az idei Turczel Lajos – díjat
Dátum: 2010. november 08. hétfő, 14:09
Rovat: Híreink


Ipolyszalka. November 5-én került megrendezésre a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) és a helyi önkormányzat szervezésében a III. Tudományos és ismeretterjesztő irodalmi konferencia, melynek témája a történelmi ismeretterjesztés és történelem oktatás, a magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztés volt, levezető elnöke pedig Liszka József etnológus, az SZMÍT Tudományos és Ismeretterjesztő Irodalom Szekció elnökségének tagja volt.


Józsa János, Ipolyszalka polgármesterének megnyitó beszéde után Szarka László történész az előadásában arra utalt, hogy nagy szükség lenne egy magyar ismeretterjesztő portál létrehozására, amelyet a saját regionális szükségletre lehetne hasznosítani. Ozogány Ernő tudomány- és technikatörténeti szakíró a magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztés mai, Lacza Tihamér az SZMÍT Tudományos és Ismeretterjesztő Irodalom Szekció elnöke pedig az egykori Csehszlovákia helyzetét vázolta fel. G. Kovács László történész a nyolc évvel ezelőtt elhunyt irodalomtudósra, Rákos Péterre emlékezett, aki ebben az évben lett volna nyolcvanöt éves. Rákos Péter több, mint fél évszázadon keresztül élt Prágában a cseh és magyar kultúra közötti értékcsere fáradhatatlan munkásaként. A megemlékezésre reflektálva Koncsol László, József Attila – díjas költő meghatódva beszélt egykori barátjáról, utalva a lágerben eltöltött időszakra, ahol szüleit és nővérét is elvesztette, majd hazaérve Kassára, szembesülni volt kénytelen azzal a ténnyel, otthona sincs már. Jávorka Ágoston fizikus, csillagász a közelmúltban elhunyt Bödök Zsigmond asztrofizikusra, tudománytörténészre emlékezett személyes élményein keresztül. A  szlovákiai magyar tudományos élet és ismeretterjesztő irodalom képviselőinek arcképcsarnokát, amely a Tudomány szolgálatában címet viseli (az SZMÍT gondozásában jelent meg), Lacza Tihamér, a kiadvány szerkesztője mutatta be a konferencia résztvevőinek. A tavaly alapított Turczel Lajos – díjat idén  a Tudományos és Ismeretterjesztő Irodalom Szekció javaslatára az SZMÍT választmánya Koncsol Lászlónak ítélte oda. A Turczel Lajost ábrázoló emlékplakett és díszoklevél mellett ebben az évben is a helyi önkormányzat és Nagy Attila, Turczel Lajos rokona adományozta a díjjal járó pénzjutalmat a meghatódott Koncsol Lászlónak. A jelenlévők mint minden évben, most is együttesen helyezték el az emlékezés és a tisztelet koszorúit Turczel Lajos síremlékén (Nagy János szobrászművész alkotása).
Nagy Erika







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1072