György Norbert és Juhász R. József a két díjazott
Dátum: 2012. május 14. hétfő, 10:04
Rovat: Híreink



Diószeg. Talamon Alfonz szobránál, az eredményhirdetést megelőzően Szalay Zoltán Talamon-díjas író és Balogh Katalin pedagógus ünnepi beszédével vette kezdetét az idei Talamon- és Forbáth-díj átadási ünnepsége.


„Amikor először vettem részt ezen a megemlékezésen, 2008-ban, különös látvány fogadott Diószegen. Egy katonai felvonulás közepébe csöppentem, Napóleon korabeli huszárokkal, dobszóval, ünnepi lobogókkal. Még el is sütötték az ágyúkat, a verebek olyan sokkot kaptak a környező fákon, hogy elrepülni is elfelejtettek. A szobrot kétszáz éves háborús maskarákba öltözött férfiak meg öltönyös, kosztümös, a hőségtől bódult megemlékezők zsongták körül, s ahogy ő itt ült, lezseren, nem lankadó figyelemmel, de elegáns távolságtartással, magányában megértően szemlélte a képtelen zsongást, ezt a verejtékes demonstrációkényszert. S barátian kínált fel egy helyet maga mellett ezen a padon. De csak egyet, mindig csak egyetlenegyet. Ahogy most is teszi. Ezért különösen jó ez elé a szobor elé járulni: jó vele megosztani a mindent átszövő magányt, és jó vele együtt átlépni a szemlélődés tágasságába“-szólt Szalay a rokonok, barátok és ismerősök előtt, akikkel együtt a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMIT) elnöke, Hodossy Gyula is lerótta kegyeletét. Buják Andornak( szaxofon) és Bohus Zoltánnak (zongora) köszönhetően idén is a díjakhoz és díjazottakhoz méltó előadásban részesültek a jelenlévők. Az SZMÍT választmánya döntése értelmében az idei Talamon-díjat György Norbert kapta a Kalligram gondozásában megjelent Átmeneti állapot című novellás kötetéért,  a  Forbáth-díjat pedig Juhász R. József vehette át Urban Mémoire című, egy több szempontból is különleges versplakát könyvéért, amely a dunaszerdahelyi NAP Kiadó gondozásában jelent meg. A két díjazottat Keserű József és Csanda Gábor méltatta. Koncz Csilla, a Fiatal Írók Köra tagjának színvonalas tolmácsolásában ízelítőt kapott a közönség a díjazottak műveiből.










A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1306