Aich Péter új kötete
Dátum: 2012. november 20. kedd, 19:43
Rovat: Rólunk írták


Érzelmek, félelmek, bűnbánat és irónia

A Vámbéry Irodalmi Estek legutóbbi összejövetelén Aich Péter legújabb könyvével ismerkedhetett meg a közönség. 
Az AB-ART Könyvkiadó gondozásában megjelent, Keresés című, tárcákat, tárcanovellákat tartalmazó kötetet Z. Németh István mutatta be az érdeklődőknek, a házigazda szerepét pedig Balázs F. Attila vállalta magára. Aich írásaiban rá nem jellemző nyitottsággal tárja titkait az olvasó elé, a szövegekben érzelmek uralkodnak, van bennük provokáció is.


Z. Németh István kiemelte: rengeteg a kérdő mondat a szövegekben, a szerző gyakran még a kijelentő mondatokban is kérdez. „Személyes hangvételű szövegekről van szó, de ez nem menti meg a szerzőt attól, hogy néha a szentimentalizmus mezejére tévedjen, néha észrevehetően meghatódik saját magától, a közhelyesség határáig is bátran elmerészkedik, hogy aztán idejében észbekapjon, visszarántsa a gyeplőt. A szövegek ott kapnak igazán életre, s ott válnak számomra érdekessé, amikor lírával itatódnak át” – mondta Z. Németh.
 
A kötet illusztrációit Aich lányának a Pozsonyi Casinóban tavaly bemutatott fényképeiből válogatta a szerkesztő.
Nagy Erika (Új szó)






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1393