Temetői zarándoklat nyitotta meg csütörtök délelőtt az első Nagyváradi Irodalmi Napokat, amelyet a Partiumi Írótábor Egyesület szervezett, hagyományteremtő szándékkal.
Az újdonságnak számító programra több irodalombarát és művész is kilátogatott a Rulikowski-sírkertbe, hogy ott néhány jeles váradi író, költő vagy épp újságíró-szerkesztő örök nyughelyét felkeresve, a szerzők műveiből tartott rövid felolvasással adózzanak emlékük előtt. Barabás Zoltán, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke már korábban is hangsúlyozta: ahogyan szeretteink, hozzátartozóink nyughelyét meglátogatjuk, úgy azok emlékét is ápolni kell, akik műveikkel járultak hozzá mindennapjainkhoz, akiktől tanultunk, és akik maradandót alkottak.
A résztvevők a többek között Juhász Gyula ás Ady Endre által alapított Holnap Irodalmi Társaság egykori tagjai közül Emőd Tamás és Dutka Ákos sírját is felkeresték. Az irodalmi napok programja délután két könyvbemutatóval folytatódott: előbb a magyarországi Papp-Für János Nehogy egyedül, majd a felvidéki Hodossy Gyula Ma elkezdődik bennünk a szeretet című új könyvét mutatták be. Mivel az irodalmi napokat részben Ady Endre váradi kultuszának ápolása érdekében szervezték, nem véletlen, hogy a programsorozat részeként Tasnádi Ferencz és Tasnádi Melinda a költő megzenésített verseit adta elő Thurzó Zoltán zongoraművész kíséretében. Pénteken, Ady születésének 136. évfordulóján koszorúzást terveznek a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarában lévő, a költő és a Holnaposok tiszteletére elhelyezett emléktáblánál.