Madách Imre halálának 150. évfordulójára emlékeztek Alsósztregován
Dátum: 2014. október 06. hétfő, 09:57
Rovat: Híreink


A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeum és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás október 2-án és 3-án szervezte meg a Madách Irodalmi Napokat, idén tizedik alkalommal.
A programsorozat a részben felújított Madách-síremléknél koszorúzással kezdődött. A tisztelet koszorúit helyezte el többek között a Szlovákiai Magyar Írók Társasága Hodossy Gyula vezetésével; a magyarországi Magyar Írószövetség nevében Erős Kinga titkár; a pozsonyi magyar nagykövetség képviseletében Dr. Harmati Zsolt tanácsos; E. Csorba Csilla a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának elnöke, Balogh Gábor, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma nevében Jarabik Gabriella, valamint a helyi és környékbeli önkormányzatok.



Praznovszky Mihály irodalomtörténész, muzeológus a síremléknél elmondott ünnepi beszédében hangsúlyozta Madách munkásságának halhatatlanságát.
A koszorúzást követően a kastélyban folytatódott a rendezvény. A konferencia célja Madách szellemének a megidézése volt, mégpedig minél szélesebb körben és a határokon átnyúlva. Az irodalmi szimpózium nyitányaként Alsósztregova polgármestere, Dušan Mališ köszöntötte az egybegyűlteket. Hodossy Gyula rövid beszédében jelezte, mindannyiunkban benne él a Tragédia. Bennünk megtalálható az öröksége.
Erős Kinga titkár felszólalásában elhangzott, hogy a magyar identitás hordozója a Tragédia, mely nem kopik meg, ugyanúgy hat százötven év elteltével is. Továbbá elmondta, több mint 1200 rendezésben került már színpadra a mű, emellett közel negyven nyelvre fordítottak le.
E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója Madách és a képzőművészet címmel tartotta meg előadását. Bővebben kitért a Madách halálának centenáriumára kiírt képzőművészeti pályázatra.
Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő Madách drámaírói, költői munkásságáról, a Tragédia filozófiatörténeti és eszmetörténeti összefüggéseiről szólt. Megjegyezte: Madách nem filozófus volt, hanem költő, aki új versnyelvvel jelentkezett, mellyel egyszerre lehet kétféle igazságot elmondani.

A délutáni program zárásaként került sor a „...titkod a világ" „...tvojím tajomstvom je svet" című, a Madách költészetéből válogatott kétnyelvű verseskötet bemutatására, mely a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás. közös kiadásában a jubileum alkalmából jelent meg. A kötet verseit Tóth László állította össze. Mint fogalmazott, két tucat vers került a kiadványba, többségük örök érvényű bölcseleti és közéleti verse. A kötet verseit Jitka Rožňová fordította szlovákra. A bemutató kapcsán a fiatal fordító megjegyezte, némi nehézséget okozott a 19. századi nyelvezet, ugyanakkor a költemények témái nagyon is aktuálisak a jelenünkben is.
A könyvbemutatót Bárdos Ágnes és Culka Ottó előadóművészek szavalata színesítette, akik a csokorba szedett Madách versek közül mondtak el jó néhányat magyar és szlovák nyelven.

Hodossy Gyula
beszéde:

    Tisztelt Hölgyeim, Uraim, kedves barátaim!
    Engedjék meg, hogy a Szlovákiai Magyar Írók Társasága nevében én is mindenkit köszöntsek itt Alsósztregován, ahol a kiváló író, költő Madách Imre szellemi nagyságát kívánjuk felidézni halálának százötvenedik évfordulója alkalmából.
    Ha Madách Imrére emlékezünk, főművének, az Ember tragédiának köszönhetően, óhatatlanul az egész emberiség szenvedéstörténetére emlékezünk. Arra a szenvedésre emlékezünk, amely tele van vággyal és tagadással, bűnnel és erénnyel, szerelemmel és titokkal. Éván és Ádámon, Évákon és Ádámokon keresztül látjuk az szenvedéllyel óhajtott jót, a belénk rágódott rosszat, a múltat, saját és elődeink múltját, a szlovákiai magyarság múltját, s mindent, ami tegnap volt. S látjuk, mert Madách láttatja a holnapot, a jövőt, a falanszterit. Látunk és hallunk, látjuk Lucifert és halljuk az Urat. Ármányt szövünk és a költészet szent eszköztárával hittel teli ábrándképeket vetítünk. Halljuk a fényt és látjuk a hangot, minden lehet, a lehetetlen is, mert a nagy mű kész, „a gép forog, az alkotó pihen”. De Madách nem pihen, e falak közt szelleme belénk hatol, elkápráztat, a ránk hagyott örökséggel gúzsba köt, menekülni késő. S mi után megszólal az angyalok kara, hogy dicsérje Istenünket, már minden illúziónk elszáll, apró kis porszemek vagyunk a világmindenséghez képest, de minthogy a tenger is vízcseppekből áll, tehát vízcseppből van, úgy a világmindenség is porszemekből van, belőlünk van. Én vagyok Te, Te vagy én, én vagyok Madách Imre, Te vagy Arany János, én vagyok Lónyay Etelka, Te vagy Fráter Erzsébet, én vagyok Jolán, Te vagy Anna Borbála, én vagyok a fájdalom, a hűtlenség, Te vagy a hit, a törődés. Madách Imre örökül hagyta az útvesztőt, s a kiutat, és a legnagyobb kincset, a titkot. A titok titka itt van, körülöttünk, bennünk, és mi előtt megfejtenéd, megfejthetnéd, kövesd az Úr parancsát: „Ember küzdj és bízva-bízzál!”
   Így most már tudjuk, ha el is némul az égi szó, a költészet szócsövén át meghallhatjuk a szent lélek embert megtartó parancsát.








A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1633