SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA - Pegazus Alkotópályázat: Mizser Attila értékelése

Múlt idő
„Jelen idő és múlt idő
A jövő időben talán jelen van…”
T. S. Eliot

A Pegazus alkotói pályázat jelentősége, hozama az én olvasatomban abban áll, hogy a pályakezdőkre koncentrál. Szerintem, és csak ismételni tudom magam, a kötet előtti fiatalok számára nyújt egyrészt szakmai támogatást, kapcsolati tőkét (adott esetben a mentori rendszer révén), másrészt egyfajta publicitást (a díjak és különdíjak, vagyis az elismerés okán). A zsűri feladata, a tavalyihoz hasonlóan, ebben az esetben azért speciális, mert – más irodalmi pályázatokkal ellentétben – itt a szakmai szempontokhoz szükségszerűen egyéb (például pedagógiai, módszertani) megfontolások is társulnak. Nálam mindenképp.

Konkrétabban: a zsűri feladata itt nem az, hogy kizárólag publikálásra alkalmas, kifogástalan szövegeket emeljen ki. A cél inkább az, hogy a szövegekben, a pályázatokban rejlő lehetőségekre figyeljünk, amelyek az esetleges hibák ellenére tetten érhetők a szövegben. Hogy a hangnem, a prózanyelv, a versnyelv egyediségére, vagy adott esetben a gondolatiságra fókuszáljunk. Arra, hogy a szöveg mint kísérlet érvényes-e, hiteles-e, képes-e túllépni a manírokon, a közhelyes formai és tartalmi megoldásokon, műfajokon és sémákon.
A beérkezett pályamunkák egy része egyelőre még csak részben felel meg a fenti kritériumoknak. A feladatízű témaválasztást és fogalmazásmódot, valamint a könnyed befogadásra apelláló, bevált és közhelyes nyelvi fordulatokat feltételező lektűrszerűséget, a kompozíció hiányát egyaránt problémának, hiányosságnak tekintettem idén is.
A díjazott alkotások sem minden esetben mentesek ezektől a hibáktól, azonban a tematika, a történet, a nyelv vagy a stílus tekintetében megpróbálnak kitörni a sémák, sablonok, feladatok közül. Idén véleményem szerint a versek több innovatív megoldást, lehetőséget hordoztak.
Kiemelkedő a meggymagolaj és a Budvar szövegvilága: mindkét pályázó a személyesség, az intimitás és a magány kódjait viszi színre, azonban eltérő poétikai megoldásokat választanak. Míg a meggymagolaj képeket és jeleneteket helyez egymás mellé, így mozaik- és montázsstruktúra jellemzi a verseit, addig a Budvar fragmentált történetekben, mikrotörténések töredékes lejegyzésével kérdez rá az identitás és az integritás kérdéseire. Hasonló tematika jellemzi a huzat verseit: a (női) identitáskérdések és a másikhoz való viszony ambivalenciáját a szerző izgalmas metaforikus és metonimikus leírásokkal, képekkel érzékelteti. A MÁK Levél Pacificus Maximusnak című verse ugyancsak emlékezetes, szerzője gondosan bánik a nyelvvel és a dikcióval, és a humor is erénye a szövegnek. A léleg többféle beszédmódot, modort kipróbál, azonban az egymástól eltérő versek mindegyikére jellemző, hogy valamilyen figyelemreméltó ötlet, nyelvi lelemény tetten érhető bennük.
A prózák közül a Dea Muta pályázatát érzem a legmeggyőzőbbnek: a szerző magabiztosan elegyíti a különböző nyelvi regisztereket, ezáltal képes létrehozni egy miliőt, benne autentikus figurákkal, és egy szövegvilágot. Az „Életem vége, hírnevem kezdete” jelige alatt olvasható szöveg erénye a zsánerműfajok vegyítésének merészsége, illetve az, hogy mer nagyobb korpuszban, kompozícióban, illetve komplexebb történetvezetésben gondolkodni. Az éjjeli lepke szövege a közhelyes tematika ellenére szintén figyelemreméltó, a nyelvvel való bánásmód könnyedsége (a gördülékeny dialógusok, a természetesnek ható leírások) miatt.
Gratulálok a díjazottaknak!
„Útravalóként”, összességében elmondható, hogy van itt valami állandósult, állandósuló múlt idő. Mintha a pályázók időnként mások terveit valósítanák meg. A szöveggel való bánásmód azoknak a nyaraknak az emlékét idézi, amikor még csupán a szüleink szabadságát élvezhettük a sajátunk helyett. Tehát: próbáljatok megszökni. Legyetek jelen!