SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA

CSENDÉLET

NAGYPÉNTEK

Álmomban arról még sosem
meséltem senkinek,
hogy mit álmodtam az azt
megelőző éjszaka,
most ez is megtörtént.

NORMÁLMÉRET

Minden csillag
egy bőrönd,

megüresedett
nemlét.

Isten hiánya az,
ami teljessé
teszi életem.

Úgy érzem,
apámé is.

FÖLOLVASÁS

Apám már halott, belőlem hiányzik,
anyámból, de leginkább az Istenből,
pohara még a helyén van, székére
senki sem ül és ágyára sem fekszik
egy ideig a családból senki, de
közben meg mindenütt jelen van, őrt áll,
akárcsak a prágai vár előtt a
katonaságon, ahol még filmet is
forgattak vele, amatőr szerepet
kapott, persze az ellenséges német
katonák egyikét alakította,
akit menekülés közben aztán a
halálba küldött egy hős cseh katona.

ASZÚSODÁS

Ma kimúlott az egyetlen kakasunk,
apám keltette a kendermagos kotlóval,
a mostani tojótyúkokat viszont
úgy vásároltuk anyámmal a
múlt tavasszal, azt mondja, kellett a
kakas a halott apádnak, magával
vitte, akárcsak nagynénéd a ritka
gyógynövényeit, amik beváltak a
végzetes betegségek, nyavalyák ellen,
legyőzve a halált.

POMPA
Apámnak állandóan folyt az orra,
nem győzte anyám zsebkendővel,
legalább tudtam, mit vegyek
neki ünnepnapokra, legkedvesebb
szórakozása volt, hogy naponta
kimosott egyet, vagyis bevizezte
és kiterítette a szárítókötélre,
ettől anyám dührohamot kapott,
megszólják a szomszédok,
hogy nem is mos,
azt hiszik majd, hogy trehány,
ma sem tudom eldönteni, apám
szórakozásból, vagy segíteni akarásból
tette-e mindezt,
a választ magával vitte a sírba,
mint a vadonatúj, hófehér zsebkendőt,
ami elolvadt anyám szemében,
amikor kiválasztotta a kínai boltban,
amit a halottöltöztető apám
kabátzsebébe gyömöszölt.

ZSÁKMÁNY

Apám szemében csomókban
hull ki a villanykörte fénye,
a tüsszentésétől született csillagon
már tudják, hogyan jött létre
a világegyetem, ki is
ő valójában, hiánya úgy köröz
fölöttem, mint az állatkertben
nevelt dögkeselyű, meggyűrűzve,
nyomkövetővel ellátva,
apám amíg élt, nem bánt meg
semmit, most ott, két méterrel
a föld alatt mi lett, vadonatúj
reményekkel teli postaláda.
SZILVAMAG

A sajtkukac mindig magából indul
ki, akárcsak apám, aki elérte,
hogy a sírjánál végre letegezzem,
amíg élt, sose mertem volna, pedig
a testvéreim közül aztán egyik
sem magázta, engem nevemen szólít
az unokám, édesanyja kórházban
fekszik, ultrahang kivizsgálásra vár,
tegnapelőtt vérzett, nehogy elmenjen
az a gyerek, apámnak a halálos
ágyán elújságoltam, hogy várandós
az unokája, talán még korai
volt szegénnyel megosztani a jó hírt,
mert errefelé babonás az ember.,
és a jövő visszafelé folyik a
felejtés egyhangú óceánjába.

NAPRAFORGÓ

Apám bemegy a terembe,
mielőtt kijönne,
becsukom előtte az ajtót,
teljes erőmből nyomom,
nem akarom, hogy kijöjjön,
olyan vagyok, mint öt-hat évesen,
amolyan igazi játéknak szánom,
amikor érzem, hogy győztem,
belülről elfordítja a zárat.

NÉGYSOROS

Apám olyan volt a koporsóban,
mint méhecske a művirágon,
mint méhecske a művirágon
apám sírján, apám sírján.