Hat évtized a Tisza táján
Dátum: 2008. március 03. hétfő, 08:30
Rovat: 100 éves a Nyugat


A Tiszatáj 2007. márciusában ünnepelte megjelenésének 60. évfordulóját.



A 61. évfolyamát jegyző, Magyar Örökség- és Pro Arte Hungarica-díjjal kitüntetett folyóiratot csak néhány határon túli lap előző meg (Korunk, Híd), ezek azonban hosszabb kihagyásokkal jelentek meg. A Tiszatáj első szerkesztői (Madácsy László, Péter László) olyan elveket fogalmaztak meg, amelyek ma is érvényesek. Ilyen például a régió irodalmi örökségének ápolása, az egyetemes magyar irodalmi értékek szem előtt tartása, a szomszédos országok magyar és nem magyar nyelvű kultúrájára irányított figyelem. Az első számban már volt egy „Dél-keleteurópai Néző” című rovat.
 Az ötvenes évek provinciális és dogmatikus mélypontjai után a folyóirat a hatvanas években egyre karakteresebb arculatot formált. A megújuló irodalomnak és (viszonylag) szabadabb légkörnek ez éppúgy köszönhető, mint a szerkesztőségben működő fiatal irodalomtörténészeknek, Ilia Mihálynak és Kovács Sándor Ivánnak. A nagy fordulat (a hetvenes évek elején) Ilia Mihály nevéhez fűződik. A lap – száznyolcvan fokos fordulattal – végleg szakított a lokális érdekeltségű szereppel, fölismerte, hogy csak jó vagy rossz irodalom van. Mindez természetesen nem jelentette Szeged és környéke gazdag irodalmi, művészeti, kultúrtörténeti hagyományainak hanyagolását. Az értékhangsúlyok látványos áthelyezését jelezte, hogy a hetvenes évek elejétől a Tiszatáj a korszak élvonalbeli íróinak adott otthont. Illyés Gyula például munkássága utolsó évtizedében a legtöbb versét a Tiszatájban publikálta, de gyakran tűnt föl írásaival Németh László és Nagy László is. Pilinszky János, Kálnoky László vagy Tandori Dezső publikációi azt is jelzik, hogy a Tiszatáj a hetvenes, nyolcvanas években (Vörös László, Annus József, Olasz Sándor szerkesztése idején) sem volt a „népiek”  kizárólagos fóruma. A különféle hangzások, poétikák, nemzedékek és irodalmi törekvések békés egymás mellett élése mai napig jellemzője a folyóiratnak, melynek élén 1996-tól Olasz Sándor áll. Az esztétikai változatosság nem vezetett és ma sem vezet eklektikához, mivel az igazán jó művek nem kioltják, hanem kiegészítik egymást.
 A Tiszatájnak mindig is jellemzője volt, hogy az élő klasszikusok művei és a tehetséges pályakezdők írásai együtt jelennek meg. A Tiszatáj több írónemzedéket is „fölrepített”, például Veress Miklósét és Szepesi Attiláét, Baka Istvánét és Zalán Tiborét.
 A szegedi kulturális hagyományból a Tiszatáj (csak az utóbbi éveket említve) olyan életművekre irányította a figyelmet, mint Juhász Gyuláé, Móra Ferencé, Bálint Sándoré. Az elmúlt két évfolyamban nyolcvan szegedi szerző írását közölte. Ugyanakkor változatlanul képes megnyerni a kortárs irodalom élvonalát. Juhász Ferenc, Tandori Dezső, Csoóri Sándor,  Jókai Anna, Darvasi László, Grendel Lajos, Márton László, Sándor Iván, Vekerdi László, Zalán Tibor neve jól érzékelteti a lap esztétikai arculatának sokféleségét. A folyóirat patinás értékeinek megtartása – a fiatal nemzedékek jelentkezésével párhuzamosan – újabb beszédmódokkal jár együtt. A Tiszatáj tematikus számaival, sorozataival (regény és történelem, Közép-Európa) rendszeresen állást foglal az ezredforduló, az új évezred fontos szellemi kérdéseiben. 1999-ben és 2000-ben „Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?” címmel indított sorozatot, melyben – írók, tudósok, művészek, politikusok megszólaltatásával  Szekfű Gyula hajdani „Mi a magyar”-vállalkozásának mai megfelelőjét keltette életre. A hetvenes évek elején indított Most-Punte-Híd rovat ma is létezik. Az utóbbi évtizedben a Tiszatájnak – nagy visszhangot kiváltó – szerb, horvát, szlovén, román, orosz és osztrák számai voltak.
 Több mint tíz éve – a nyári hónapokat kivéve – kb. egy ív terjedelmű füzet is található a lapban. A 2008. márciusában  127. darabjához ért Diákmelléklet egy-egy klasszikus vagy kortárs író művének elemzését nyújtja vagy munkásságáról ad pályaképet. (E sorozat anyagából már két könyv is megjelent: Orpheus panasza. Pályaképek Balassitól Nagy Lászlóig, Helikon Kiadó, 1997; Vadai István: Tükörben tükröződő tükör, Tiszatáj Könyvek,  2002.) 1997-től („A Tisza-parton mit keresek?” címmel) több mint félszáz interjú mutatta be a magyar szellemi élet szegedi vagy Szegedhez is kötődő jeleseit (a beszélgetések immár két kötetben is olvashatók: Tiszatáj Könyvek, 2000, 2006.)
 A Tiszatáj Alapítvány 1992-től díjjal ismeri el legjobb szerzőit. Eddig huszonhét alkotó részesült ebben a díjban: Ágh István, Baka István, Csiki László,Darvasi László, Domokos Mátyás, Fried István, Füzi László, Görömbei András, Grendel Lajos, Grezsa Ferenc, Jókai Anna, Juhász Ferenc, Kovács András Ferenc, Lászlóffy Aladár, Nagy Gáspár, Péter László, Sándor Iván, Simai Mihály, Sütő András, Szepesi Attila, Tandori Dezső, Térey János, Tornai József, Tőzsér Árpád, Utassy József, Vekerdi László, Zalán Tibor.
 1997-ben a Tiszatáj könyvsorozatot indított. Eddig 63 kötet jelent meg, újabb közlési lehetőséget teremtve a lap szerzőinek. Baka István életműsorozatának elindítása, Nagy Gáspár három könyve, Tandori Dezső öt kötete, Sándor Iván három esszékötete is jelzi a Tiszatáj Könyvek törekvéseit. Irodalomtörténeti munkák, klasszikusok (Kosztolányi Dezső, Nemes Nagy Ágnes) elfeledett műveinek kiadása, a Németh László-emlékkönyv és a -napló, Illyés Gyula Tiszatájban megjelent művei kötetben – a sort hosszan folytathatnánk.
 A hetvenes években Szent-Györgyi Albert Tiszatáj helyett Tiszta-tájt írt a levelét tartalmazó borítékra. Meglehet, pusztán tollhibáról volt szó. Ám az elírás talán mégis csak jelez valamit…

                                                                      Olasz Sándor


 







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=286