Dénes György emlékezete
Dátum: 2008. május 22. csütörtök, 09:13
Rovat: Híreink


Pelsőc község önkormányzata, valamint a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) jóvoltából a tavaly elhunyt Dénes György 85. születésnapján, 2008. május 24-én, a pelsőci temetőben 11 órától, ezt követően pedig a helyi művelődési házban emlékeznek meg a Madách- és Posonium-díjas költőről, akinek alakját többek között Mács József író eleveníti majd fel.


A SZMÍT kezdeményezésére ezekben a napokban, hetekben, több iskolában és könyvtárban mutatnak be emlékező műsort, magyar órán egy-egy vers elmondásával gondolnak rá, aki többek között olyan verskötetekkel örvendeztette meg a legkisebbeket, mint a Tücsökhegedű, a Pipitér, a Sétálni ment három kalap, a Zebramadár, a Toronyiránt száll a csóka, vagy a Vaskabóca. Kiadásra váró, kisebb gyermekeknek szánt kötete, az Állatsoroló c. verses állatkertje könnyed módon, játékosan, rímes formában, sokszor meseszerűen, képi elemekkel tarkítva közöl alapvető tudnivalókat a Földünket, környezetünket benépesítő élőlényekről, emlősökről, madarakról, bogarakról, rovarokról, miközben kiemeli azok jellemző tulajdonságait.


     
    







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=337