Fülöp Antal köszöntése 65. születésnapja alkalmából (2008)
Dátum: 2008. augusztus 08. péntek, 13:54
Rovat: Köszöntők


Fülöp Antal köszöntése

Egy ember lépked hangtalan. Nincs semmije. Árnyéka van. Meg rabruhája van. A komáromi Vág parti töltésen halad, stílszerűen: folyással szemben. Mondhatni: szemben az árral. Nekifeszül, és szembe megy. Már első novellája, a Háromnaposok is erről szólt, az emberi küzdelemről és kitartásról. Annak idején – nemzedéke jelentkezésekor a Fekete szél recenzense megelégedett egy kurta mondattal: „Fülöp Antal csupán kezdő, színfoltja az antológiának.” Mondanom sem kell, ez a „színfolt” az idők folyamán színné, színekké teljesedett.



Emberünk később a város utcáit rója. Vért visz. Ahogy ő mondja: „Kissé kurta a nyugdíjam, ezért félállásban dolgozom az egészségügyben. A diabetikusok ambulanciájáról hordom a vérmintákat a laborba. Képzelheted: naponta egy táskányi embervérrel, afféle ügyeletes Drakulaként surranok át a mit sem sejtő városon…” Aztán hazamegy, könyveket búj, emlékiratokat, filozófiai műveket, egyháztörténeti naplókat olvas. Készül. Dolgozik. Drámájával viaskodik, miközben az élet drámáját éli.
Fülöp Antal – mert róla van szó – nem szószátyár ember. Úgy évtizedenként rak le egy-egy kötetet. Ebből logikusan adódna a fokozott odafigyelés. Műveinek eddigi fogadtatása mindazonáltal enyhén szólva is ambivalens. Írt egy novellás kötetet, a Kedvező pillanatot, melyet a kritika fáklyavivői magasba emeltek. Írt egy regényt, a Piszkos embert, amelyet, bár Madách-díjat kapott, a kritika érdekes módon össztűz alá vett. Pedig, s remélem sokan vannak hasonló véleményen, a szlovákiai magyar prózaírás egyik csúcsteljesítménye ez a kötet. Aztán írt egy drámát, amelyet – bár a címe: A bemutató – a mai napig nem mutattak be. Ilyen gazdagok lennénk? Ilyen sok dráma születne tájainkon? Tartok tőle, hogy a művek sorsának, utóéletének genezise olykor jobban tükrözi a kort, a közeget, amelyben élünk, mint maguk a művek. Siker, még nagyobb siker, hallgatás, csönd. Verseskötetét, az Ami ragyog, ami nem címűt a kritika már figyelemre sem méltatta.
Még egyszer feltenném a kérdést: Ilyen gazdagok lennénk? Vagy ennyire elfogultak? Vagy ennyire elsilányult az önreflexiónk?
Pedig Fülöp Antalra egy dolog jellemző: komolyan veszi magát és az írott szó tisztességét. Utóbbi hangsúlyozandó. Az írástudók ki tudja hányadik árulásának korában éppen ezért – ha már másért nem is – komolyan kéne venni az ilyen írói magatartást.
Konfuciusz három korszakra osztotta az emberi életet. Az első harminc esztendő a tanulásé, a második harminc év az utazásé, a tapasztalatszerzésé. A harmadik harminc évtized a tudás, az ismeretek átadásának a korszaka. Ha komolyan vesszük Konfuciuszt, akkor termékeny három évtized elején áll Fülöp Anti is. Megíratlan művek sorának örülhetünk az írótól, aki, bár nem panaszkodik, megjárta a poklokat. Van mit mondania.
Egyebet nem is kívánhatok neki, neked, Anti, mint hogy a maradék három évtizedben adjon neked a teremtő elég türelmet és kitartást, hogy megírd hiányzó műveidet. Melyeket sokan várunk türelmetlenül. Hogy a drámád végén feltett kérdésre: „De furcsa emberek… Kik lehettek ezek?” – megkaphassuk a választ, amelyet csak te tudsz.

Kövesdi Károly







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=406