SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA

Új dolgok történnek mostanság,
Ezer hatás ér egymás után,
Érzem hogy közeledsz, eléd megyek,
Hosszú ritmusod, akár Gymnopediés egyveleg.
Felgyorsul a légzetem, ajtó nyílik, te jöttél,
Telve a szoba mások panaszával, megérkeztél.
Sebaj mondod kacagva, később lenézek,
S lecsitulnak lassan a maró nézetek.

Távolodunk a csillagok mozdulatlanul ragyognak,
Ismerős útvonalak nyílnak halványan távolabb.
Ablakomból kitekintek, bár jönne az alkonyat,
Sötét árnyak húzódnak neonfények alatt,
Figyelem, követem, hátha egyik mégis övé
Ködös fáradság ölel csupán, álmot nem lelék.
Túl hosszú az este, nélküle még hosszabb,
Zord téli éjszakán sem vagyok elhagyatottabb.

Őszi lágy fuvallat, kávéillat zamatja,
Csábított csak a mosolya halkan.
Olvastunk tekintetből, néztük a csendet,
Nem volt mi megtörje e helyzetet.
S hirtelen előkapott eszmecseréinket
Jelentős jelzések kísertek.
Mindez egymás irányába,
Az erkélyen állva, társalogva.

Reggelenként magad elé nem nézve,
Rohansz lépésről – lépésre.
Nem számít mit tervezel épp, mindenem tiéd,
Megszűnt a gondolatok közti szakadék.
De e pillanat immár véget ért
Boldoggá tett, míg bennem élt.
S elmegyünk szótlanul egymás mellett,
Mert a végzetem te úgysem lehetsz.