Rajkovics Péter: Álmatlanul (mentor: Németh Zoltán)
Dátum: 2009. január 27. kedd, 08:43
Rovat: Fiatal írók rovata 2008/2009


Mezítelen lábammal csontok közt taposva
sötét fények üldöznek hideg hajnalokon!
Vajon eljött a tél, fakó havas szánon,
vagy csak a fagyos ősz köszöntött nyári viskómba?
Nem tudom, de fázik a lábam,
s látom, homlokom felett nincs tető,
se keblemen gyermek, őszintén síró, álmosan nevető!
Talán eltévedtem? Mondjátok, hol a házam?

Felébredek, de a valóság rosszabb, mint az álom,
nincs se viskó, se ház, se erdő,
vadak sem hívnak ősi viadalra,
félek, s újra elvágyom,
mert múló vágyaim örök rabja lettem,
vétlenül, ostobán, nincs se Istenem,
se egy virágzó rét, melyen fűszál simogat,
se jó barát, ki ölel vagy riogat,
minden elveszettnek tűnik,
és bárgyú tekintettel üldöz minden gondolat,
hogy bár ember voltam,
de már nem is vagyok!

Rajkovics Péter Álmatlanul című verse igényes nyelvezetével hívja fel magára a figyelmet, másrészt viszont a vers hangvétele által mintha a romantika korába helyezné önmagát. A „Mezítelen lábammal csontok közt taposva” a 19. század első felének kísértetromantikáját idézi fel számomra, s ez az érzés a vers végéig kitart. Ezen túl egyfajta nosztalgikus-archaizáló hang jellemzi a verset, példaként a „keblemen gyermek” megoldást lehetne említeni. Bár a szöveg a retorika szabályai szerint „fel van építve”, az utolsó sor némi hiányérzettel tölt el: nem érzem egészen logikusnak, miért, mitől, hogyan jut el a halál képéig a vers beszélője az utolsó sorban.
Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy az Álmatlanul című alkotás nem mai vers. Éppen ebből fakad az alapvető kétely: hogyan lehet ennyire problémamentesen viszonyulni a múlthoz, hogyan lehet ennyire kétely és distancia nélkül átvenni a múlt hangjait. Mintha a vers írója számára nem létezne irodalom és költészet a 19. század közepe óta, mintha nem olvasott volna semmit modern szerzőktől, mintha a lírában a 19. század közepe óta semmi sem történt volna. Ahhoz, hogy mai vers szülessen, olyan, amely képes megszólítani a kortárs olvasót, az szükséges, hogy a szöveg „benne legyen” a jelenben, tudatában legyen a jelen eseményeinek, irodalmának, szövegeinek. Enélkül ott a veszély, hogy a mű üres variációjává válik olyan témáknak, amelyeket száz-kétszáz évvel ezelőtt már sokan és sokszor megírtak.  

Németh Zoltán







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=591