Karácsonyi Kornél írása (mentor: Cs. Liszka Györgyi)
Dátum: 2009. február 19. csütörtök, 09:28
Rovat: Fiatal írók rovata 2008/2009


Ismét a lepedőn

Lepedőmön fekszem. Minden valamirevaló ágy tartozéka a lepedő. Mikor elérkezik a pillanat, hogy szememmel nem győzöm éberen figyelni környezetem, mikor már az agy sem bírja tartani az ütemet a külvilággal, akkor fekszem ágyamba. Átlagos fekhellyel rendelkezem. Régóta használom, nem igazán kötődöm hozzá. Nincsenek szertartásim, ami a használatát illeti. Egyszerűen fekszem bele, testem legelőször a lepedővel érintkezik, majd fejem a párnára helyezem. A paplannal mindig gond van, eltart míg a huzatot rendszerezem. Az utóbbi időben már ezt sem teszem, pedig gyermekkoromban ügyeltem arra, hogy minden a helyén legyen. Még most is azt szeretem, ha dolgaim rendjén vannak. Az ember csak úgy tudja testét nyugalomba helyezni, ha lelkében is rend van. Lelki dolgaimat nem érte különösebb sérelem az elmúlt hetekben. Csak a szokásos, hétköznapi szennyek csüngnek maszatként lelkemen, már ha a lélek az a nehéz gombóc idebenn. Elvégre semmi különös, a körülményekhez képest jól vagyok.
Nem tudok elaludni. Nem megy, pedig fizikailag le vagyok terhelve napi szinten. Lelkileg is persze, de nem gyötör semmi sem. Még boldog is vagyok. A tudatalattim sem bont részleteire most semmit. Legalábbis úgy vélem. S ez jó érzés. Bűntudatom sincs, pedig erősen kötődöm a hithez. A gyermekévek alatt belém vert dogmák folyamatosan leperegnek rólam. Most már csak a lényegre figyelek. Isten létezik, s én szeretem őt. Ettől is boldog vagyok. Azelőtt éjjelente a nap folyamán elkövetett vétkeimen őrlődtem. Már nem gyötrődöm ezeken, pedig visszaeső bűnöző vagyok. Rájöttem, hogy nem is vétkezem, hiszen mindannyian következetesen zuhanunk bele hibáinkba percről percre. Ezek nem bűnök. Bűn embert ölni és lopni. Nem lennék képes gyilkolni, lopni hamarább… Nem tudom megérteni az ateistákat, hogy képesek kapaszkodó nélkül élni. Én boldognak mondhatom magam, mert van Istenem. Imádkozok is hozzá minden este, de naponta többször is. Inkább már csak hálát adok neki, van is miért, úgy érzem. Az utóbbi időben azonban teher az ima is, főleg este, pedig változatlanul szeretem az Istent. Úgy tanultam, Istent imádni kell, de ez az érzés idegen számomra. Így inkább „csak” szeretem az Urat.
Az ima nyűg lett, de mégsem ez miatt gyűlölöm az ágyban eltöltött időt. Gyorsan mormolom magamban a keresetlen gondolatokat. Édesanyám tanított egy lefekvés előtti imádságra, sokáig ezen szavakkal méltattam az Istent, mire ma már csak hézagosan emlékszem. Gyermekembe is belenevelem ezt a szokást, szívesen emlékezem vissza azokra a pillanatokra, mikor anyával közösen susogtuk az imánkat. Gyerekem is hálás lesz nekem ezért.
Nagyon fáradt vagyok. Fekszem, gyűröm magam alatt a lepedőt. Elmém le van lassulva. Nem bírom folyamatosan követni ez előbukkanó kósza foszlányokat. Hiába összpontosítok, az álomképek is átitatják már a forrongó gondolatokat. Ez kellemes érzetet kelt bennem, végre elalszom. Elaludnék, ha nem lenne kényelmetlen a póz, melyben szenderülni szerettem volna.
Az utcán járok, persze ez csak az agyam perverziója. Egy szürke utcán lépegetek. Este van, inkább éjszaka. Alumínium lámpa szórja fényét. Alakot látok sötét ruhában. Közben azon jár már az eszem, hogy milyen jó lesz holnap reggel a fürdőszobában, meg kávét készítenem, semmi nyűg. Az alak, akit látok nő. Hosszú fekete hajú nő, még elég zsenge. Egy biztos, nem a vágy szüleménye ez a kép. Nemi életem korrekt, nem fertőz engem az elfojtott szexualitás érzete. Ebben biztos vagyok. A nő hátratekint. Bőre fehér, arca durva vonalakból áll, mégsem csúnya. Nem kirakatszépség, de tekintete magával ragad. Vonzó az arca, talán a hosszú fekete egészséges haj teszi azzá. Ebben nem vagyok biztos. Öltözéke nem rajzolódik ki előttem, minden bizonnyal ez most lényegtelen. Csak áll és bámul. Tekintete üres, ócska, ajka piros, azonban nem a rúzs festette olyanra. A szája szélén mosoly. Közben másik agyféltekém már a holnapi teendőket szedné sorba, sok dologgal elmaradtam az elmúlt pár napban, csak sikerül bepótolnom. Nem okoz semmi gondot túlóráznom, munkamániás vagyok. Mosolyog a kis bestia. Sőt, már nevet. Utálom kacaját, épp oly kétszínű pofát vág, mint amilyet a kolléganőm szokott, ha kedveskedni akar nekem. Utálom őt gyakran, néha szánom is. Folyamatosan elrontja a reggeleket munkahelyemen, de ez így van jól. Elfordul tőlem a fekete némber, halványul a képe. Már el is tűnt. Egyedül állok az utcán.
Meg kell forduljak. A lepedőre nyomódik bordám, szörnyű érzés. Háton sem jobb, sohasem tudtam úgy aludni. Lenne már reggel. Visszafekszem hasamra. Ez egy biztos kiindulási lehetőség, hogy célom véghezvigyem. Elég fáradt vagyok már, nincs már messze az a pont, mikor elalszom. Lassan átadom magam az éjszakának. Közeleg a reggel, csak meg ne szakadjon szendergésem. Ha felriadok, kezdődik minden elölről.


Karácsonyi Kornél: Ismét lepedőn

Különös olvasmány, jó olvasmány, olyan, mint amikor a rengeteg thriller meg akciófilm után hirtelen adnak valami lassúbbat, elgondolkodtatót, megkapót. A thriller és akciófilmek rajongóinak talán unalmasat, de az ő véleményüket most figyelmen kívül hagyva, mindenképp szépet.
Sok mindenre gondolhat az ember a címet olvasva, a megint padlón vagyok is beúszik valahonnan a tudatalattiból, s kiderül, nem is olyan furcsa ez az asszociáció, mert ez a lepedő akár a padló, ahol az ember nem tud mit kezdeni magával, jelen esetben az álmatlanságával, a pörgésben levő agyával, a gondolataival, a fészkelődéseivel… ki ne ismerné ezt az állapotot, aki valaha is gondolkodott már valamin intenzíven, vagy aki szellemileg fáradt ki. Nagyon tudok vele azonosulni. Az írás is korrekt, ilyenkor vagyok nagyon elégedett, amikor önmagával szemben is igényes szerző sorait olvasom. A vesszőparipám, sokan haragszanak érte a fiatalok közül, a helyesírás és nyelvhelyesség, ami ha zseniről, őstehetségről van szó, természetesen a szerkesztő dolga, de annál, aki megmérettetésre adja a fejét (a szövegét) mindenképpen az első bemutatkozó, szóval e tekintetben is le a kalappal a Karácsonyi Kornél névvel jelzett opus előtt.
Aki figyelemmel kíséri véleményeimet, az észreveheti, hogy a szöveg kifejezést használom mindegyikben, itt is rátérnék hát a szövegre. Merthogy a szöveg, mely minden olvasmány lényege, még nem olyannyira tökéletes, mint az olvasmány tárgya és formája. Ami természetesen nem baj, hiszen ha az volna, nem is engem keresett volna fel vele a szerzője az SZMÍT honlapján. Stilisztikai döccenőkről beszélnék, nem a legmegfelelőbb, sőt hibás szóválasztásról, szóismétlésekről, erőltetett szórendről, ami ugyan elvileg segíthetné, erősíthetné az olvasó abbéli érzését, hogy hánykolódik ágyában, ismét lepedőn a szöveg alanya, de mégsem ezt teszi.
Pld.:
Átlagos fekhellyel rendelkezem. Régóta használom…      olyan ez, mintha egy műszaki középiskola műhelytankönyvéből volna, annak ellenére, hogy sosem láttam ilyen iskolát, pláne nem ilyen tankönyvet.
Amúgy is sok itt hirtelen egymás után a használ különböző alakja.
…a huzatot rendszerezem…    rendszerezni annyit jelent, hogy tudományos rendszerbe elhelyezni, tudományos rendszert felállítani stb. No most, a huzat, az biztos, hogy nem tartozik sehogyan sem ebbe a kategóriába. Talán az igazgatom vagy ehhez hasonló változat volna jó.
Sok a lélek, lelkében, lelki, lelkemen egy bekezdésben
Az ezen, azon, eme, ama mutatónévmásokat archaikus szövegekben tudom elfogadni, tehát az ezen szavakkal méltattam amolyan csokonaissá teszi a hánykódást.         E szavakkal…
Imádkozok    az ikes ragozás viszont emel az intellektuális szövegeken, márpedig ez nem valaki jellemét, származását, nyelvjárását alátámasztandó került ide.     Imádkozom…
Ez miatt    emiatt
Elaludnék, ha nem lenne kényelmetlen a póz, melyben szenderülni szerettem volna.     A póz után nyugodtan lehet pontot tenni. Minek ez a szenderülős elnyújtás? Ráadásul, ez esetben helyesebben is használható volna a lenne, a ha nem volna kényelmetlen a póz alakban, hiszen nem a jövőben lenne (lesz van majd), hanem már most alaposan kényelmetlen, ha jól értem.
…nem fertőz engem az elfojtott szexualitás     itt szintén a nem legmegfelelőbb szóválasztásra látunk példát, hiszen a fertőzés valamilyen bakteriális, vírusos, elkapható folyamatra utal, míg az elfojtódások inkább teherként nehezülnek az emberre, nyomasztják, tönkreteszik, kinyírják, mit tudom én… Nem terhel engem… Talán.
Minden bizonnyal ez most lényegtelen    mintha nem magyar írta volna. Nem? Ez most minden bizonnyal lényegtelen. Szerintem.
Elrontja a reggeleket a munkahelyemen    …elrontja a munkahelyi reggeleket. Olajozottabb.
Meg kell forduljak    ez most nagyon divatos, de nem kellene használjuk, merthogy nem is mi sajátunk, valamelyik erdélyi nyelvjárásból jött át Magyarországon keresztül, a pesti utcanyelv közvetítésével hozzánk. Kicsit affektánsnak tűnik föl, meg már elcsépelt is, mint a valamire hajaz, ami szintén hasonló felkapott divatformáció. Meg kell, hogy forduljak, a hogy nélküli formát nem kellene, hogy használjuk, hacsak nem a szöveg jellegének megerősítésére szolgál. Itt úgy érzem, nem szolgál rá.
Karácsonyi Kornél viszont rászolgál a dicséretre, hiszen a lényeg nagyon jó, az eszközök meg könnyen javíthatók. Sok olvasással, sok-sok írással, naplóvezetéssel, napi penzumokkal kicsiszolhatók, s akkor a jó olvasmány mellett jó szövegről is beszélhetünk.
Mindent bele!

Cs. Liszka Györgyi




                                              






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=626