Hozzászólásomat a küldött vershez azzal kezdeném, hogy mi az, ami Csillag Lajosnak többé-kevésbé megvan már ahhoz, hogy költő legyen.
Először is van nyelve. Látszik, hogy ez a szöveg nem szimpla, színtelen, felszínes nyelvet mozgat, van mélysége és bizonyos fokú összetettsége. Az olyan típusú mondatokra gondolok főleg, mint „a csak / megkarcoló Napfény / hőhullámként / futott maratont kerti székként / szétcsúszó agyamon.” Lehet, hogy sok olvasó számára keresettek, erőltetettek, túlbonyolítottak az efféle szövegek, én azonban érzek bennük valamiféle erőt, hajlamot a nyelv – akár erőszakos – alakítására, a nyelvnek mint anyagnak, mint matériának a tudatos kezelésére.
Másodszor: van igénye az originalitásra, provokációra, meghökkentésre, ami elengedhetetlen minden valódi költészet számára. Az olyan típusú mondatokra gondolok, mint „köptem egy nagyot… / aztán, köptem egy nagyobbat, / és tényleg ragacsos volt.” vagy „Kezdeni kéne, hogy 19 esztendőm / FOR SALE!” vagy „Kik salátalevelet mentek szedni / gúzsba kötötték és visszatértek / saját, önálló könyvükkel.” Ezek a sorok más-más módon, de problematizálják a szöveggel kialakított természetes olvasói viszonyt, nyersességükkel, a hagyomány meghökkentő felhasználásával (a Tiszta szívvel legendás sorának meglepő aktualizálása) és merész asszociációk összekapcsolása révén nyitnak új lehetőségeket az olvasói fantázia számára.
Tovább folytatva a gondolatmenetet azonban bizonyos veszélyekre is fel kell hívni a figyelmet. Nem érzem termékenynek, ha egy szöveg annyira erősen rátapad egy másik szövegre, mint Csillag Lajos verse Allen Ginsberg Üvöltésére. Ez a túlságosan közeli kapcsolat megöli a szöveg igényét az originalitásra, és az olvasónak nem marad más hátra, mint hogy egy jelentős vers melléktermékeként olvassa a szöveget. A túlzott utánzás és hasonlóság miatt épp ezért inkább egy korai ujjgyakorlatnak, mintsem egy önmagában megálló irodalmi alkotásnak tűnik a Suttogás.
Az is látszik, hogy a kölcsönvett forma elhagyása után (az Üvöltés szerkezetére, jellegzetes mondattagolására gondolok) egyre inkább szétesik ez a vers, utolsó harmada már inkább céltalan keresésnek tűnik, hogy megfelelően érjen véget a szöveg – de sajnos éppen az utolsó sorok, amelyeknek „ütniük” kellene, a vers leggyengébb sorai. Úgy tűnik, az alkotói ihlet és kedv a végére kifulladt.
Az ilyen típusú lázadásversek egyik legnagyobb problémája az, amikor a lázadás ihletettsége, mindent elsöprő ereje egyúttal elsöpri az értelmes mondatszerkezeteket, a helyes szórendet és a műre fordított – (ön)kritikus – figyelmet. Ebben a versben is sok kérdés vetődik fel, harmadik-negyedik olvasás után előtűnnek bizonyos nehezen értelmezhető mondatok, a nem megfelelő szóválasztás pedig további problémákhoz vezet.
Összegezve: a versíráshoz sokszor rengeteg gyakorlás szükséges, átiratok és újraírások tömege. Csillag Lajos versét ilyen ujjgyakorlatként tudom felfogni. Néhány megoldásában pedig már ott van egy originális szöveg megalkotásának ígérete.
(Németh Zoltán)