...alig hiszek a szememnek: éjjel kettőkor csapatokba verődve verseket és rövid prózákat olvasnak fel egymásnak! Nincs duhajkodás, asztalon táncolás, papírpohárba hányás, ez az írótábor tényleg az írásról szól. - Juhász Katalin beszámolója a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának táboráról.
Rá kellett jönnöm, hogy négy óra alvás nekem már nem elég, vészesen öregszem. A fiatal írók azonban kihasználják az éjszakát is, alig hiszek a szememnek: éjjel kettőkor csapatokba verődve verseket és rövid prózákat olvasnak fel egymásnak! Nincs duhajkodás, asztalon táncolás, papírpohárba hányás, ez az írótábor tényleg az írásról szól.
Sok éves vándorlás után vélhetően sikerült találnunk egy olcsó, szép és kellően romantikus helyszínt. A falu neve Albár (szlovákul Dolný Bar), annak is a halastava, amely körül szépen kiglancolták a terepet. Nem olcsó itt a pecázás, a szállás viszont igen: jól felszerelt házikókban alhatunk és alkothatunk. Vízforraló, mikró, hűtő, pár helyen tévé is, az ablakokon szúnyogháló, szóval puccos kis kecók. Jövőre, ha jövünk, horgászbotot is hozunk. Legalább végre kipróbálhatom, okoz-e élvezetet, ha az ember egész délután egy kempingszéken ücsörög, és csendben figyeli az úszót. Nem az úszókat, hiszen halastóban lubickolni legalábbis illetlenség, csak neveletlen német turisták, valamint néhány tájékozatlan írópalánta vetemedhet erre.
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága idén, tizenegyedik alkalommal az ígéretes kezdőkre fókuszált, ami azért érdekes, mert három-négy éve még jóval magasabb volt az átlag-életkor: negyven-negyvenöt éves, tapasztalt tollforgatók is simán visszavedlettek fiatal írókká táborban való kedvezményes részvétel kedvéért.
Most pedig, láss csodát, igazi hús-vér tizenévesek töltötték meg élettel a partot, akikkel a tegeződést bizony ki kell érdemelni, mert majdhogynem csókolommal köszöntek nekem, legalábbis első este. Ráadásul a helyszínen derült ki, hogy eredeti terveimmel ellentétben nem lébecolhatok kedvemre négy napon át, ugyanis én leszek az egyik csoport vezetője, nekem kell őket megtanítani írni, vagy mi...
Nos, kedves nebulók, az írást nem lehet tanítani. Tanulni viszont igen, ám ez a dolog inkább az ellesés művészete, a jó szöveg ismérveinek szinte intuitív elsajátítása. Ezt próbálgattuk a srácokkal szűk körben, workshop-szerűen, a világból kiszakítva, szúnyogok által kínoztatva magunkat. Számukra ugyanis, láss csodát, fontos az irodalom. Nyomot akarnak hagyni a papíron, hogy patetikus legyek. Kíváncsiak, lelkesek, szívják magukba az információkat, mint a szúnyogok az ő vérüket, hogy hatásvadász legyek. Sőt sokuk számára az írótábor fontosabb, mint a tengerparti nyaralás, hogy költői túlzással éljek.
Sokan meglepően érett szövegekkel érkeztek, páran már publikáltak különböző lapokban, sőt az egyik srácnak (Baka Patrik) már regénye is megjelent, valami sci-fi.
Mivel itt Szlovákiában csak a járási székhelyeken van magyar könyvesbolt, ott is a ponyva dívik, szerény a választék kortárs szerzőkből, az iskolai magyartanítás pedig olyan, amilyen, a legnagyobbakat se nagyon ismerik a palánták. Meglepetten ízlelgetik a furcsa neveket: Kukorelly, Parti Nagy, Dragomán, Petri, Garaczi. Egyedül Varró Dani verseinek említésekor csillant fel a szemük, hogy igen, erről már hallottak. Pilinszky, József Attila és Radnóti a három legnagyobb kedvenc, innét kell továbblépnünk egy nagyot, ezért a nap fele úgy telik, hogy ülök a laptopommal ölemben, és felolvasok nekik. Aztán kapnak valami feladatot (írjatok szöveget csupa kérdőmondatból, vagy olyan verset, amiben szerepel a szúnyog, a dézsa és a madárfütty…), és amíg elmolyolnak vele, én keresgélem a neten a következő „prezentáció” anyagát.
Két irodalmi folyóiratot is bemutattak a szerkesztőik a négy nap alatt, mindkettő – a Bárka és a Kalligram – gyakorlatilag beszerezhetetlen az itteni könyvesboltokban, dacára annak, hogy utóbbi tulajdonképpen Szlovákiában jelenik meg. A Bárkának viszont remek online verziója van, amely mozgalmasabb és naprakészebb, mint a nyomtatott lap, Szabó Tibor szerkesztő figyelemfelkeltésének köszönhetően vélhetően napi harminccal nőni fog a látogatók száma.
A tábor végén megmérkőznek a csapatok, azaz nem egyéni teljesítményt pontoz a zsűri, ami kíméletes módszer, ráadásul növeli az összetartozás érzését. Nagy Erika, a SZMíT titkára az egész napos szaladgálás-szervezés közben még tortát is sütött a győzteseknek, sőt volt zenekar is, mindenféle forró latin örökzöldet nyomtak a verseny szüneteiben. Éjjel pedig Hizsnyai Zoltán prezentált egy off-programos irodalomtörténeti pletykacsokrot azoknak, akik az alvás helyett ismét a tanulást választották.
Hát nagyjából ennyire tellett nekünk itt a határon túl. Ez volt a szlovákiai magyar írószövetség egyik kiemelt rendezvénye, az előkészületek kora tavasztól folytak, a palántákkal viszont szisztematikusan foglalkozunk, egész éven át. Hátha sikerül valamelyest hátráltatni a folyamatokat, elodázni a kihalást….
Juhász Katalin, Litera.hu
