Napsütötte írótábor vacogtató véggel
Dátum: 2010. július 29. csütörtök, 09:40
Rovat: Híreink



Július 21-25. között huszonnégy fiatal helyezte a hangsúlyt az alkotómunkára a tizenkettedik alkalommal megrendezett fiatal írók albári táborban.





A XII. Fiatal Írók Táborának ebben az évben is az volt a célja, hogy a fiatal prózaírók, lírikusok, szakmai ismereteit bővítse, s hogy bemutatkozási és kapcsolatteremtési lehetőséget teremtsen számukra. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) szervezésében megvalósuló táborok közül idei volt a negyedik olyan alkotótábor, amikor valóban a fiataloké volt a terep. Grendel Lajos Kossuth-díjas író,  megnyitó beszéde után átadta a főszerepet a négy csoportnak, akik gyakorlati foglalkozásokon szakmai ismereteket sajátíthattak el, előadásokon, beszélgetéseken, vitákban vehettek részt neves mentorok közreműködésével. Juhász Katalin (Gyulam- bulam csoport), Hizsnyai Zoltán (Agyul csoport), Z. Németh István (Gyulagyöngye csoport), és a magyarországi Csapody Kinga és Szabó Tibor Benjámin (Költői melegség csoport) felkészítésével az utolsó este  költészeti és írói versenyben mérhették össze képességeiket. A Hermaion Irodalmi Társaság és a Fiatal Írók Szövetsége is képviseltette magát a táborban, folytatva a közelmúltban köttetett határon átívelő, ígéretes kapcsolatot. Sütő Csaba András költő, a Hermaion Irodalmi Társaság alapító elnöke a fiatal irodalom aktuális helyzetéről beszélt a jenlévő fiataloknak, majd a HÚS ÉS SAKK című antológiában megjelenő versek közül olvasott fel két szerző, Mechiat Zina és Bende Tamás, akik aktívan  részt vettek  a tábor munkájában. A kötetet Sütő Csaba András és Szalai Zsolt, a győri kulturális élet egyik meghatározó alakja szerkesztette, és nyolc győri fiatal író műveit tartalmazza. Második este bemutatásra került az SZMÍT irodalmi lapja, az Opus. Juhász R. József grafikai és képszerkesztő  Csanda Gáborral a Peron (melléklet) szerkesztőjével  felvázolták a lap rövid történetét és beszéltek az eddig megjelenő hat számról és a három mellékletről. Kiemelték a műhelymunka fontosságát, és felhívták a figyelmet arra, hogy ebben az évben még lesz egy olyan melléklet, amelyben a mentorok által javasolt művek kerülnek közlésre. A bemutató után a helyiek ajándékaként a dunaszerdahelyi Jánoska Zenekar szórakoztatta a tábor lakóit, majd az est hátralévő részében felolvasások hangzottak el. Harmadik este Hodossy Gyula, az SZMÍT elnöke beszélt a Társaság húsz évéről, s arról, hogy novemberben ünnepélyes keretek között kerül megrendezésre a jubileumi ünnepség neves előadók és vendégek részvételével. Ezt követően Németh Zoltán költő, irodalomtörténész beszélgetett a tábor munkájába végig bekapcsolódó Grendel Lajossal.  Volt szó a naturalista írói módszerről, nemzetiségi regényírásról, a két fő témáról, a szerelemről és a halálról felvidéki magyar háttérrel. Grendel elmondta, hogy a hatvanas években, amikor írni kezdett, nem voltak műhelymunkák, de ettől függetlenül az Irodalmi Szemlét tekinti mesterének, s hálásan említette  a Kossuth-díjas Tőzsér Árpádot és a József Attila-díjas Koncsol Lászlót, akik segítették pályája kezdetén. A szombaton beköszöntött  hideg és a szeles idő ellenére a csoportok becsületesen készültek az esti gálára,  megmérettetésre. S hogy ne csak a szóé legyen a főszerep, megzenésített versek hangzottak el Gubó Lászlótól, aki ezüstsávos lett a Tompa Mihály szavalóversenyen a megzenésített versek kategóriában, majd egy duó következett, mégpedig az Aranymetszés (Gálffy József és Hodossy Marianna), akik aranysávval büszkélkedhetnek. A produkciók közé épített zeneszámok nagyszerűen illettek a tábor profiljához, és némiképpen feledtette a késő ősziesre fordult időjárás okozta kellemetlenségeket. A zsűri elnöke, Grendel Lajos elmondta, hogy a mind a négy csoport nagyszerű munkát végzett, a mentorok a maximumot hozták ki a fiatalokból, amiért dicséret illeti meg őket, majd kihirdette az eredményt, melynek értelmében most is - egymás után a harmadik alkalommal- Z. Németh István Gyulagyöngye csapata (Puha Andrea, Takács Zsuzsa, Nagy Krisztián, Baka Patrik és Hajtman Kornél) lett az első, s ez annak is köszönhető, hogy a csapatot olyan fiatalok alkotják, akik közül többen is megállnák helyüket írásaikkal a legrangosabb irodalmi lapokban is. A gála késő éjszakába nyúló nassolással, beszélgetéssel, énekléssel majd vacogással ért véget, s ez is bizonyítja, hogy a fiatalok jól érezték magukat.

Nagy Erika
(Új Szó, 2010. július 28.)









A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=987