| Köszöntők: A 65 éves Aich Péter köszöntése (2007) |
Irodalomtörténeti közhelynek számít, hogy íróink, költőink, kritikusaink, bár jelentős részük a fővárosban él, nagyrészt vidékről, falvakból és kisvárosokból származnak, az ország minden részéből verbuválódtak. Pozsonyi születésűt alig találunk köztük. Egyikük Aich Péter! A háború alatt, 1942-ben született. Amiből az következik, hogy megélhette a város múlt félévszázadát, és folyamatukban éli a huszonegyedik századi változásokat.
Jubileuma alkalmat ad rá, hogy felvillantva sorsát, munkásságát, mintegy megérezzük általa a pozsonyi magyar polgári létnek, a „pressburger” lelkiségének a vonásait, történelmi minőségét. Nemzedékéhez hasonlóan ő is az Új Ifjúságban és az Irodalmi Szemle vetés-rovatában jelentkezett és mutatta magát. Egyszemű éjszaka című antológiában debütált. Tőzsér árpád Előszavában fogalmaz úgy, hogy Aichot a tárgyuktól megfosztott viszonylatok abszurduma, s a fogalmak mélyében végbemenő átcsoportosulások izgatják. Ebben a világban a magány, a költő pőre léte is problematikus. A korai versek valóban tárgyszerűek, elvontak és szinte érzéstelenek. Valamiféle helyzeteket közlők, mintegy az abszurdot írják. Az életérzés bizonyára alkati vonása, de a kor is „ludas” benne! A hatvannyolcas év felvillantja a társadalom „emberarcát”, majd ismét eltörli azt! S a lélek elbizonytalanodik, egyre pőrébbnek, és árvábbnak érzi magát. Szenvtelenné válik, tárgyilagos lesz. Aich is megérez valamit, s nem lesz tőle boldog, a konformizmust, ami által „a pokol megvalósul a felszínen”. De attitűdje mélyén a pressburger lét és értékrend megrendülését is sejthetjük, s a fiatalos lázadást amiatt, hogy az évszázados biztonság és nyugalom, melyet a polgár egészen a második világháború végéig érezhetett, egyszerre semmivé vált. Volt abban az időben, a hatvanas évek végén,s a hetvenesek legelején egy tragikus és fájó vitánk, amelyben – ma úgy tűnik fel- a maga módján mindkét félnek igaza volt. Ennek során vált hírhedté, szinte szállóigévé Aich Péter egyik versének utolsó sora, amely így hangzott: „Haggyatok játszani, disznók!” a vita pedig azért volt tragikus és fájó, mert mindkét oldal, mind hagyományvédők, mind a fiatal világba-tárulkozók valós értékek jegyében szóltak és igaz magatartást képviseltek, bár ezt akkor a zaklatott idő s a kor csapdajellege nem tükrözte, és nem is igazolta! Több mint egy emberöltő telt el azóta! Bebizonyosodik, hogy történeti látás híján a múltunkkal nem sokra megyünk. Az idézett verssor is a levegőben lógna, ha nem látjuk mögötte s utána, az elmúlt időt. Író-költő estében így lesz meghatározóvá az életút! Aichnál magyar alapiskola és érettségi után szlovák pedagógusi diploma Nagyszombatban, tanítói munka a ligetfalusi magyar iskolában, majd szerkesztői tevékenység szlovák hivatali közlönyöknél, s mindezek mögött a pressburger ősök lelkülete-szellemi hagyatéka. Tartós abszencia az irodalomban. Aztán a társadalmi korforduló után 2001-től a pozsonyi Casinó alapító és választmányi tagja lesz, s egyre termékenyebb prózaíró. Egykori „játszani - vágyó” énjének akár ellent is mondhatna mai casinói munkája, de ez csak látszat: valahogy a létet mélységesen komolyan vevő intellektusra utalnak! Ami akkor játéknak tűnhetett, ma komoly alkotói tett! Az írót ünnepelve, leginkább prózája érdekel. Keresem benne a vázolt polgári lét jegyeit, morális és esztétikai értékeit. Meg a játékosságnak alkotássá érő ismérveit. Prózája a városi életérzés lelki és formai hagyományaira épül, de úgy sejlik hagyományosnak, hogy állandóan friss életjegyeket villant fel. Korszerűen tárgyilagos és intellektuálisan lélektani, írói értelemben friss szemléletű. Köszöntőt mondok, a műfajnak nem tulajdona a mélyebb elemzés, csak felvillantja az írói sajátosságokat és bizonyítás nélkül jellemez. Ilyen értelemben próbálom kitapintani a Szerelmek című, Aich novelláskönyvből a pozsonyi magyar lét meghatározó elemeit. Találom is őket, úgy gondolom! A mester elmegy című írásban a céhbeli mesterember munkája és dolgos élete komolyságának szinte apoteózisát, a Csipkerózsika vára -ban a véletlen szerelem titokzatos szépségét, a József és Mária – ban a pozsonyi polgári házas lét fájó tragikumát, a Téboly asszonyalakjának kielégíthetetlen vágyódását az elérhetetlen után, s végül az Érettségi találkozó monotóniájában „a szabadság félreértett, tarka madara”-t. Aich mai novelláiban ott bujkál fanyarul, bölcsen lehiggadva az egykori „haggyatok játszani” szertelenül lázadó gesztusa. De az akkori kirobbanás megbánó igazolását is megtaláljuk bennük, olyan alkotót sejtetve, aki talán ismeri a rezignációt, de a hitetlenséget soha! Ennyi lehet a tanulság! Ez a lelkiség ott van a pozsonyi otthonokban, az utcákon jár, teszi a dolgát és ragaszkodik önmagához, él. S talán a játékot, az álmokat sem felejtette el. Számos alkotó évet és erőt, egészséget kívánok Aich Péternek, hogy számunkra nélkülözhetetlen, rokonszenves írói magatartását kiteljesíthesse, egész és gazdag életművé emelje! Duba Gyula
|
|
|
|
| |
Kapcsolódó linkek | |
Hír értékelése | |
Parancsok | |
|