Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
November
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 31951
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Bezárva

Arany Opus Díj 2012ITT

Nem vagyok nagy eresztés... Legfőbb erényem a lustaság. De, hogy finoman fogalmazzak, a szétszórtság oly mértékben jellemző rám, hogy ha tudnám a fejemet is elhagynám (megjegyzem a múlthónapig azt hittem, ez azért még nekem sem menne). De ha mindez nem lenne elég, még az alakom sem a férfiak által – hogy úgy mondjam – áhított modellforma. Hát ez van, ezzel kell gazdálkodnom. Nem tudom, ezek után a kedves olvasó hogy is képzelhet el engem magában, valószínűleg ezzel a pár mondattal sikerült tiszta, de egyben negatív képet alkotnia személyemről. Mentségemre szóljon, vannak azért jobb tulajdonságaim is:... nos... biztos vannak, csak ezekkel az ember úgy általában nem dicsekszik. Hiszen akkor azonnal öntelté, nagyképűvé, és beképzelté válnék a többiek szemében, és ugye ezek után már nem szeretném tovább rombolni a rólam kialakított képet. De, hogy mindent tisztán lásson drága olvasóm, kezdek mindent az elején: 
Megszülettem. Hogy úgy mondjam már akkor sem tartoztam a szebb babák közé, ráadásul, még az édesanyám sem ismert fel engem az ablak túloldaláról. (Hogy milyen ablak? Hát az az ablak, ami a kisbabákat még elválassza a csúnya külvilágtól.) Nem éppen szerencsés kezdet nem igaz?? Ez a későbbiekben sem javult, ezen nincs mit szépíteni. Jött az óvoda, ahol még szépreményű kislányként tündököltem az anyák napi, karácsonyi és egyéb „előadásokon“. 
- Színész lesz a gyerek, vagy énekesnő, de az is lehet, hogy nagysikerű ügyvéd! Hiszen annyit csacsog, hogy bárkinek lyukat beszél a hasába. – hangzott el gyakran a családom tagjai között. 
Az alapiskolában már látszani kezdett sanyarú jövőm: nem lesz már belőlem ünnepelt agysebész sem... A gimnáziumi évek másra is rámutattak: kidomborodott lustaságom, mely átlagon felüli méreteket öltött. Az egyetemi éveimet nem is értem mai napig, hogyan sikerült befejeznem, de megment. Természetesen nemcsak saját, de az egész család meglepetésére.  Mind ezek után szerelmek jöttek – szerelmek mentek... igazat megvallva, nem volt egy unalmas életem. 
De most itt fekszek. Itt. Milyen érdekes szó, használom, bár azt sem tudom, hol van az az itt. Egy sötét zugban vagyok az agyam mélyére elzárva. Az emberek körülöttem nem is tudják, hogy hallom őket. Arról beszélnek mennyi minden lehettem volna, milyen szép jövő is állt volna előttem, ha... Nem tetszik a feltételes módjuk, a hangnemük, de ezt hiába is mondanám, csak a saját koponyám csontfalain verődnek vissza szavaim, olyan mértékű hangerővel, hogy lassan elfeledkezek minden más apró zajról, mozzanatról, piszenetről, ami még az élethez köt. Így inkább magamban diskurálok tovább, és már meg sem kísérlem szólítani a körülöttem álló díszes, gyászos társaságot. 
Gondolom mindezek után érdekli a kedves olvasót, hogy mi is történhetett velem. Hát elárulok egy titkot: ez egy jó kérdés, mivel én sem tudom... Az rémlik, hogy reggel elaludtam, mint mindig. Majd kapkodva nekifogtam a reggeli teendőknek (mosakodás, öltözködés, reggelizés) mint mindig. Miután mindezzel végeztem kapkodva, és szégyellem, de hangosan káromkodva elindultam a munkahelyemre – tegyem hozzá – mint mindig. Arra még tisztán emlékszek, hogy átfutottam az úton, az is megvan, hogy két saroknyit futottam a villamoshoz. Persze ha reggel három perccel hamarabb kelnék, szépen lassan sétálhatnám ezt a távot, de én természetesen nem vagyok ilyen. Még azt is tudom, hogy megfogadtam magamnak, holnap korábban kelek. De innentől valami gond van, nem tudok, vagy nem akarok pontosan emlékezni arra, hogy mi is történhetett velem. Azt viszont pontosan tudom, hogy másnap nem volt holnap, nem volt új esélyem időben felkelni, és minden reggeli teendőmet nyugodtan és szépen elvégezni, majd lassan kislattyogni a villamosra...
Itt voltam, itt feküdtem ezen a helyen, amit nem is tudok, hogy hol van. Érdekes, erre az állapotra nem létezik más szó, csak az ITT. A csont falak között, magányosan, bezárva tombolok, mint az, kit az őrület határara sodor elhagyatottsága. 
.........
A ma esti hírekben kedves nézőink megismerhetik egy fiatal nő történetét, aki bár kómában fekszik, de mégis csodával felérő módon élt túl egy lefejezést, mely egy szerencsétlen villamosbaleset következménye volt! Maradjanak velünk, a reklám után folytatjuk, és hallhatják a részleteket.




 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2012
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2012:

Jelige: Borító

Hír értékelése
Értékelés: 3.66
Szavazat: 6


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2012





Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.19 másodperc