Hosszú betegség után életének nyolcvannegyedik évében elhunyt pénteken Pozsonypüspökiben Dobos László Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, műkritikus. Dobos László, aki jelentős közéleti munkásságának köszönhetően íróként, szerkesztőként és politikusként is ismert volt, 1930-ban, Királyhelmecen (Královsky Chlmec) született. Középiskolás éveit - a második világháború végétől 1949-ig - a sárospataki tanítóképzőben töltötte, felsőfokú tanulmányait pedig a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar-történelem-polgári nevelés szakán végezte el, ahol aztán fél évtizedet tanárként is eltöltött. Több évtizedes, kiemelkedő, következetes közéleti és irodalmi munkásságáért 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
2003-ban megkapta a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést. 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.
Végső búcsúztatására július 31-én, csütörtökön 15.00 órai kezdettel kerül sor Pozsonypüspökiben.