| Pályázatfigyelő: Jelige: Eszter |
Boldog új évet, Elizabeth!
Elizabeth fitten és kipihenten ébredt, amin csak azt csodálta, hogy előtte éjjel kettőig bújta Jane Austen Büszkeség és balítélet című művét. - Kislányom, most már menj aludni!- szólt neki este az anyja. - Jó, csak ezt a fejezetet még elolvasom- mutatta fel a majdnem kiolvasott könyvét. Mondhatta volna, hogy még kiolvassa, de tisztában volt vele, hogy hülyén hangzana. Most kissé kócosan, mégis gyönyörűen ébredt. Hófehér, gömbölyded arcán egyenes, piros ajkát senki sem mondta volna csúnyának, bár kissé érdekesnek tetszett. Szemei helyén mintha két smaragdkő csillogott volna. Orrát alig- alig lehetett észre venni kis mérete miatt. Valójában pontosan úgy nézett ki, mint anyja, Josephina. Ha valaki esetleg Josephinának szólította, sosem csinált belőle nagy dolgot, mosolyogva tudatta a hibát ejtővel, hogy rossz embernek szólt. Mindig is szelíd volt és szótlan. Nővérével tökéletesen kiegyensúlyozták egymást; Hayden szókimondó, mondhatni, „szemtelen’’ volt, bárkivel szóba állt, és ami a legfontosabb: nagyon meggyőző tudott lenni. Ellentétben Elizabeth visszahúzódó, kissé félénk és alázatos személyiség volt. - Jó reggelt, Queen! - fogta kezébe a fehér szőrgombócot, aki az ágya előtt terült el. A lány kedvelt társasága volt fehér cicája. Amit a legjobban szeretett benne, hogy tökéletesen hű volt nevéhez. Elizabeth most is - mint sokszor máskor- hozzá fordult tanácsért. – Szerinted apa is eljön? Hangjából aggodalom és szomorúság egyaránt hallatszott, ahogy némi megvetés is. Négy éves volt, amiikor is szülei elváltak. Sosem hibáztatta ezért anyját, pedig köztudottan ő kezdeményezte a válást. Lányai közül inkább Hayden ütött jellemben Josephinára, ebből következik, hogy nem habozott, amikor eszébe jutott történetük különírása. Mégis... az apa- lánya kapcsolatuk elég erős volt ahhoz, hogy a lány még ma is várja apját, bár már nem igazán emlékezett rá. Annyi megmaradt benne, hogy egy magas, mindig nevető szemű emberről van szó. Elizabeth kicsit izgult. Maga sem tudta, várja-e azt estét, amikor találkozik rég látott, esetleg sosem látott rokonaival. Mert eddig honnan tudta volna, hogy van egy Rachel nénikéje? Vagy Jack bácsikája? És ma este találkozik velük! Az egész egy viharos novemberi reggelen kezdődött, amikor Josephina bejelentette ,,csodálatos’’ hírét. - És mégis, hogyan vetted fel velük a kapcsolatot?- hitetlenkedett Hayden. - Emlékeztek a családi portálunkra? Tudjátok, amit akkora hülyeségnek tartottatok. Látjátok, mi mindenre jó?- vigyorgott Josephina, de észre vette, hogy lányai nem éppen lelkesek az ötlettől, s a mosoly is arcára fagyott. Elizabeth egy kis ideig még döbbenten nézett, Hayden csak a reggelijét kanalazta tovább. - Minden esetre… én kicsit kiszellőztetem a fejemet, Queen - közölte a macskával, miután befejezte a múltba pillantást. Kibámult az ablakon. – Kint ugyan nincs hó, de nem hiszem, hogy bicikliznék… talán inkább elmegyek futni. – Azzal a szekrénye felé kullogott, ám útközben megakadt valamiben, majdnem el is esett. Felkapta a ,,valamit’’ . Kezében egy fehér kartondobozt tartott, barackszínű szalaggal átfonva. Nem volt rajta más, csak egy kis cetli. ,,Boldog születésnapot, Elizabeth’’- állt a kártyán. Semmi név, cím, se semmi. Csupán ennyi. A lány késztetés érzett, hogy kinyissa; talán egy érdekes könyv vagy naptár! - Inkább egy atlasz, de arra túl könnyű…- morfondírozott Elizabeth. Esetlenül szétszedte a dobozt, majd kiemelte belőle a meglepetést. Egy krémszínű balett papucs volt az ajándék. Tapintása nagyon puha és selymes volt, aprócska, világos gyöngyök díszítették. Felpróbálta. Úgy illett a lábára, mint Hamupipőkére az üvegcipő. Bárki is küldte, tökéletesen tudta, hogy mekkora a lábmérete- vagy csak szerencséje volt. Lassan kibújt a cipőből. Csörömpölés ütötte meg a fülét, ami a konyhából jött. Kitipegett és Haydent látta meg. Nővére úgy festett, mintha egyenesen egy filmből lépett volna ki. Fehér, világos rózsaszín pöttyökkel díszített blúzt és nagyon feszes farmert viselt, nyakán egy ezüstlánc díszelgett, aprócska ,,H’’ betűvel. - Csakhogy felkeltél… Reggelit?- mosolygott Hayden. Az asztalon teríték három személyre, kékes, rózsákkal díszített vázában egy csokor friss tulipán, a krémszínű tálcán pedig maga a reggeli. Elizabeth hitetlenkedve nézte nővérét, aki éppen egy kancsóba töltött tejet. - Te mikor keltél? - Korán - válaszolta sejtelmesen.- Egyébként, megtaláltad a csomagot? - Tőled van?- csillant fel Elizabeth szeme. - Nem, nem. Csak én vettem át a postástól. Mi volt benne?- Húga már nyitotta száját a, de Hayden csak folytatta, meg sem várva a választ. – Amúgy rémes, hogy milyen korán járnak ezek a postások, nem? Elizabeth nagyon szerette nővérét, de… képes volt mindenről órákig beszélni, mindenről! Például most a… a postáról. - Hayden, ez csodálatos, meg minden, de most én már menni szeretnék futni, jó? - Oké, oké, menj csak!- fordult el sértődötten. Elizabeth nővérén mosolyogva ment be a szobájába. Szekrényébe megkereste rózsaszín Adidas melegítőjét és fehér, tépőzáras Nike cipőjét. Eddig nem esett probléma. Ám, ahogyan a póló ügyéhez érkezett, már nem bizonyult egyszerűnek a dolog. Három sikertelen próbálkozás után inkább kirámolta a szekrénye egyik polcát. Mivel nem talált semmi megfelelőt, jöhetett a következő kupac. Itt talált olyan felsőket, amikre bólintott, azok közül is azt, amit először kirángatott, húzta magára. Gyorsan zsebébe csúsztatta fehér MP3- lejátszóját, majd ráérősen kicammogott az utcára. Ahogyan kilépett az ajtón, megcsapta őt a hirtelen hideg. Jó, talán kicsit lightosan öltözött a december végi időjáráshoz. Arra gondolt, ha fut, csak bemelegszik. Fülébe beszúrta fülhallgatóját, és Taylor Swift hangjára kocogott tovább. Furán vette ki füléből a ,,dugókat’’. Jelek szerint Haydenét hozta, saját, retró számokat tartalmazó lejátszója helyett. Megvonta a vállát, és már pont tette volna vissza fülébe, amikor megakadt valamin a tekintete. - Lehetséges, hogy…?- nyúlt a zsebébe. Kirántott egy gyűrött cetlit, amin ellenőrzött egy számsort. Valójában, egy rendszámtábla sorát. Bár még olvasni sem tudott, megkérte Josephinát, írja fel neki autójuk rendszámát. Ezt Hayden csak Elizabeth- mániának hívta, amibe beletartozott az is, hogy addig nem evett meg egy csokit, amíg el nem olvasott minden információt a papírjáról. Például. De ott volt ez is. A számok egyeztek. Szóval… apja visszajött volna? Hisz nem törölte ki magát a portálról, így tudhat a találkozóról. Simán eljöhetett! Vagy… vagy csak eladta az autót, amikor a válás után Kanadába költözött. Elizabeth csalódottan megrázta a fejét. Majd este kiderül! De addig annyi idő van még… A lány tovább döcögött, de ezúttal nem Taylor hangja, hanem saját gondolatai zúgtak fejében. Egészen addig, amíg… - Josephina! Josephina! Te vagy az?- ütötte meg a fülét egy ismerős, rég nem hallott hang. És ahogyan megfordult, látott meg egy rég nem látott alakot. - Elizabeth- mondta alig hallhatóan saját nevét. Egy filmben most történt volna meg apa és lánya félig síró- félig nevető egymásra találása. Csakhogy Elizabeth és apja, Christopher nem egy film szereplői, hanem a valóság részei voltak. A szürke hétköznapok áldozatai. Régen Elizabeth azt hitte, a filmek igaziak. Hogy minden éppen akkor történik, csak a karakterek bekerültek a tévébe. Az ő tévéjükbe. Irigyelte a lányokat, akiknek ilyen eseménydús volt az életük. Mióta tudta, nem így van, kívánta, bárcsak mégis lenne így. Akkor részben az ő élete is egy film volna. Csendben sétáltak egymás mellett, Elizabeth törte meg a szótlanságot: - A találkozóra jöttél?- Christopher csak bólintott.- Hová megyünk? - Nem tudom- válaszolt őszintén. Pár perces hallgatás után Christopher lánya szemébe nézett. - Van valakije?- Bár nem szerepelt a kérdésben, kire gondol, Elizabeth pontosan tudta. - Nincs. Volt egy kétéves kapcsolata, de tavaly szakítottak…- Elizabeth megborzongva ejtette ki a nevet- …Henryvel. Elizabeth ki nem állhatta Henryt. Nem, nem a ,,hagyományos’’ mostohaapa- dolog volt. Egyszerűen nem volt számára szimpatikus. Hayden mintha közömbös lett volna vele, de Elizabeth kiismerte nővérté. Tudta, ő is utálja Henryt. Kedves volt, meg minden, de nem nyerte el a lányok tetszését. A visszafelé úton csak egyszer szólaltak meg: - Meg kell ígérned, Elizabeth, hogy nem mondod el, itt vagyok. Legyen meglepetés. Nyomott egy puszit lánya arcára, majd elindult az ellenkező irányba.
- Te meg hol voltál eddig?- vonta fel szemöldökét Hayden. - Ö…- gondolkodott Elizabeth valami jó kifogáson. – Ö… izé, találkoztam Kristennel. Ő ódákat zengett Olivia McCartney ma esti pizsama bulijáról, én meg meghallgattam. Ennyi. Látta Josephina és Hayden kételkedő pillantásait, de figyelembe sem véve ugrált ki a nappaliból, egyenesen kis birodalma felé. Szívesen elmesélte volna Queen- nek az apjával való találkozást, de tudta, a falnak is füle van - s ha az ember Haydennel él, akkor ez szó szerint is igaz. Így csak felkapta a cicát, és elterült az ágyán. Nem tudta, mióta aludt, csak sejtette, sokáig. Gyomra hangosan korgott, de legalább nem volt fáradt. Székén el volt készítve a ruha, amiről üvöltött, hogy Haydené. Fehér blúz, gallérján nagy, arany gyöngyökkel. Hozzá térdig érő, fekete ceruzaszoknya. Csalódott volt, mivel nem vehette fel az általa előre kigondolt, elizabethes sötétkék blúzt farmerrel. Helyette itt volt a Haydenes ügyvédnő ruha. Miután felvette, belelépett új cipőjébe. A tükör előtt pördült egyet - kettőt, végül pedig bólintott. De az akkor érkező, ajtófélfának támaszkodó Hayden keresztbefont karral rázta a fejét. Dús, barna haját kontyba tűzte, ugyanolyan szoknyája volt, mint Elizabethnek, csak fehérben, világos lila övvel, és hozzá illő balett papuccsal. Hagyományos, fehér ingblúza felé szintén fehér köpenyt vett. Nyakán gyöngysor díszelgett, és még egy fekete, dioptria nélküli szemüveg is tartozott öltözékéhez. Nyakán átdobott egy centit, karján pedig ott lógott piperetáskája. - Fú, te ezt komolyan vetted- ámult el Elizabeth. - Természetesen- bólintott Hayden.- Ülj le!- parancsolt húgára. Elizabeth helyet foglalt. Nővére szétszedte a haját, fülébe helyezett egy pár gyöngyfülbevalót és hozzá illő karkötőt a csuklójára. Hosszú, fekete haját egy virágos, arany csattal tűzte el. Utolsó simításként egy arany nyakláncot is kapott, írott ,,E’’ betűvel. - Kész!- csapta össze a tenyerét Hayden. - És a sminkem?- csodálkozott Elizabeth. - Arra nincs szükséged- legyintett az öregebb. – De most megyek, mert én nem leszek készen! Hogy is gondolhatta, hogy Hayden ebben a divattervező ruhában szilveszterezik majd? Természetesen nem! Elizabeth mondta volna, hogy márpedig neki kell smink, de nem szólt. Ennek két oka volt. Az első, hogy Haydennek mindig pontos napirendje volt, amibe ő nem akart belegázolni. A másik, hogy Hayden értette a dolgát, húga pedig bízott benne. Ahogyan ezen filozofált, egyszer csak egy csengetés ütötte meg a fülét, és Josephina hangja: - Lányok! Ajtó! Elizabeth mély levegőt vett. Ki tudja, ki van az ajtó másik oldalán. Valószínűleg egy ismeretlen; Elizabethék csak anyai ágon való nagyszüleikkel és Josephina testvérével, Georgina nénivel tartották a kapcsolatot, velük is elég gyatrán. Felvillant benne, hogy nem lesz majd szimpatikus a rokonoknak. Aztán eszébe jutott: mi van, ha apja áll kint? Gyorsan ellenőrizte tükörképét, majd bekopogott nővére szobájába. Egy pillanatig azt hitte, Hayden nincsen még kész. Mikor nővére kinyitotta az ajtót, Elizabeth ráeszmélt, hiba volt egy pillanatig is féltenie őt. Pont úgy festett, mint az a lány Elizabeth egyik sorozatából. Sima, fekete, és ránézésre iszonyúan feszes nadrágot, fehér, kötött, az elején fekete Amour felirattal díszített hosszú ujjút, alatta pedig mályvarózsaszín blúzt viselt. Füleiben csillogó ,,H’’ betűk díszelegtek. Barna, a szokásosnál hullámosabb haja a vállára omlott. Szolid sminkje volt: szempillaspirál, feltűnést nem keltő szájfény, és halovány, inkább csillámporra, mintsem szemfestékre emlékeztető ,,csillogó valami’’. És a kihagyhatatlan lábbeli. Hayden azt vallotta, hogy a cipő nagyon fontos. Ő olyan ember volt, aki otthon sem mezítláb közlekedett. Az iskolában nem értette, miért fontos a papucs. Egy idő után ráeszmélt, hogy ezt még a javára is fordíthatja. A lényeg, hogy Hayden vett magának tíz cipőt, papucs gyanánt. Azért annak örült, hogy a gimnáziumban nem kötelező a váltócipő. Lényeg a lényeg, minden alkalmat megragadott, amikor egy új, vagy különleges darabbal villoghatott. Ma is tökéletesen választott. ,,Egyszerű, de nagyszerű’’- típusú ruhájához remekül illett a barna, telitalpú zárt cipő. A nyakára tolt fejhallgató jelezte, hogy amúgy zenét hallgatott, és kérdőn nézett húgára. - Mi van?- kérdezte, cseppet sem barátságosan. - Nem hallottad? Anya hívott. Vendégek… - Hát, szerintem zenét hallgattam- jegyezte meg cinikusan.- Várj! Vendégek? Mi?! Nem vagyok készen! - Nem úgy nézel ki… - Az új bordó kosztümömet akartam felvenni!- vágta rá durcásan. - Legalább nem nézel ki huszonkettőnek- nevetett Elizabeth. - Ez nem vicces!- mondta Hayden, de végül ő is elmosolyodott. – Apropó… Nem tudod esetleg, hol van a zenelejátszóm? - Tessék - nyújtotta át neki. Hayden felkapcsolta az MP3- lejátszót, és már dúdolta is Taylor Swift Bad Blood- ját, amikor felcsendült egy Beatles- szám. Nevetve nyújtotta vissza Elizabethnek. Mikor az ajtóhoz értek, Josephina már a két elsőként érkezett vendéggel beszélt. Egy kövér, szőke hajú, fekete ruhát viselő asszonyság, és egy szintén szőke, húsz körüli piszkafa. Ők álltak ott. Nem sokkal később, amikor már mindenki a nappaliban volt… Nem! Nem is mindenki. Tényleg úgy tűnt, más már nem jön, de Elizabeth tudta, hogy valakire még várnak. Legalábbis remélte, eljön. Hisz megígérte! Amikor a csengő újra megszólalt, Elizabeth alig hallott a saját szívdobogásától. Tényleg azt gondolta, mindenki hallja, milyen hevesen ver a szíve. Rohant az ajtóhoz, és mikor kinyitotta… Igen, ott állt. Elizabeth a nyakába akart ugrani, de… De nem tudott. Nem bénult meg. Jaj, de szívesen is bénult volna meg! Inkább, mint ami fogadta. Egy nő. Egy nő, aki átölelte Christophert. Egy nő, aki közéjük furakodott. És ha csak a furakodó nőszemély lett volna! Volt ott két gyerek is. Egy lány, derékig érő, barna hajjal, aki pont vele lehetett egyidős. Nagy kék szemei pedig csak szebbé tették. Az sem segített, hogy fején egy margarétakoszorú volt. Élő! Télen! Mondjuk, eltekintve, hogy gyönyörű volt, Elizabeth nem tudott róla semmit. Ez csak még jobban feldühítette. A másik egy világosbarna hajú kisfiú volt, olyan ovis korú. - Hayden, Josephina…. Elizabeth- biccentett. - Christopher- nyögte ki, még fel nem eszmélve a csodálkozásból Josephina. Hayden üveges tekintettel nézett maga elé, Josephina a padlót bámulta, Elizabeth pedig… hát, ő csak állt. Végtelenül csalódott volt. Hát, igen. A rég látott apuka vagy exférj. Éveknek tűnő hallgatás után Jospehina beinvitálta Christopheréket a házba. - Oh, őket még be sem mutattam!- csapott a homlokára Chrsitopher, teljesen hiába. Mind tudták, hogy szándékosan halasztgatta a bemutatást. – Ő itt Britanie, a menyasszonyom. Britanie vöröses haja kontyba volt fogva, és oliva zöld, térd fölé érőruhát viselt, amiben nagyon szépen mutatott. De tényleg. - Loretta, a tizenhárom éves… lányom-bökött Miss Szép felé, aki pont egykorú Elizabethtel. Világos volt, hogy nem saját, hanem mostohalány. Mármint Britanie lánya, Christopher mostohalánya. - Végül pedig a fiam, Toby. Hatéves. És ott álltak. Az ex-feleség, mellette a jövendőbeli. És… a gyerekek. Akik testvérek. Vagyis… Loretta a mostohatestvérük, Toby pedig a féltestvérük. Hayden azonnal szóba elegyedett Lorettával, a felnőttek bementek a nappaliba, Tobynak meg mindegy volt, ő csak tombolt. Elizabeth a szobájába menekült, ahol levágta magát az ágyra, és sírva fakadt. Sírt és sírt. Ha normális lélekállapotban lett volna, hálát ad az égnek, hogy Hayden nem kent rá sminket. De nagyon nem volt abban. Többször is hallott kopogtatást az ajtaján, de nem felelt rá, amit Hayden megelégelt. - Liza, most azonnal kijössz. Jaj, csak tudnám, mi bajod! Elizabeth, ez nem vicces! Nézd, Loretta tök jó fej, és Toby is aranyos. - Nem! Nem azok!- bömbölte Elizabeth. - Ne hisztizz már! Gyerekesnek tűnsz, így mutatkozol be. - Nem érdekel. Gondoljanak, aminek akarnak- szólt utoljára. Hayden győzködte még egy darabig, de végül legyintett és megjegyezte Lorettának: - Rémes, hogy egykorúak vagytok! Ez egészen biztos? Te olyan érettnek tűnsz…
- Bemehetek?- kérdezte szelíden Josephina. Öt perccel később Elizabeth komótosan kinyitotta az ajtót. Miután anyja bement, bezárta. Tudta, hogy lánya ezt szeretné, ezért cselekedett így. Remélte, hogy maga dönt majd úgy, kiönti a lelkét, így csak leült az ágya szélére és csendben volt. Úgy vélte, most a csend az orvosság. - Jaj, anya! Én ma nem is találkoztam Kristennel- kezdte. - Tudom. Tudok róla- bólintott az anyja. - Nem, nem tudsz, mert én… - Apáddal találkoztál. Tudom- bólogatott hevesen. - Nem is… Vagyis… várjunk… Miiii???- kerekedett el Eizabeth szeme. – Honnan? - Az anyai ösztön…- felelt, de mivel lánya amolyan ,,na, ne már’’ nézéssel méregette őt, kínosan kijavította magát. – Jó, igazából beszélsz álmodban. - Áh! Ugye, Hayden nem hallotta?- nézett rá reménykedve. - Nem szerencsédre, éppen a haját szárította. - Hú- fújta ki magát. – De ez nem minden! - Tudom- ismételte meg Josephina nevetve, majd megpróbált komolynak tűnni. - Szóval… Ez kész katasztrófa!- megdörzsölte halántékát, majd folytatta. – Ott van Loretta, aki gyönyörű és tökéletes. És… - Várj!- emelte fel a mutatóujját Josephina.- Nem tudsz semmit a kislányról. Szerintem jól kijönnél vele. - Még te is az apalopót véded?- szipogta. Kiakadásától már könnyei is ritkulni kezdtek, de nem egy ideges ér lüktetett nyakán. - Apa… Apalopó? Miről beszélsz?- Josephina kezdte elveszteni a fonalat. Elizabeth… Elizabeth egyszerűen féltékeny? - Meg az a hülye Toby! Kinek kell? - Az a ,,hülye Toby’’ történetesen az öcséd. - Sajnos- tette hozzá Elizabeth. - Mitől félsz?- tette fel azt a kérdést, amit már rég fel kellett volna. - Hogy… hogy…- csordogált le vörösre sírt arcán egy- két könnycsepp. - Hogy… hogy apa lecserélt rájuk. És… és… hogy őket… őket jobban szereti- ejtette ki ezeket a nehéz szavakat. - Jaj, Liza!- ölelte őt át az anyja. – Téged senkivel sem lehet pótolni. Sem egy Haydennel, sem Tobyval, de még egy Lorettával sem. Mellesleg, pár óra múlva szülinapod lesz! Ki kíváncsi egy szomorú tizenhárom éves lányra? - Igazad van- törölte meg sajgó fejét. - Amúgy, honnan van ez a cipő? - Reggel itt volt, abban a dobozban- bökött a karton felé. – Miért? - Tudod, kitől van? - Nem. - Akkor megsúgom, van egy sejtésem- felelte titokzatosan Josephina, majd megindult az ajtó felé. - Anya!- szólt még némi habozás után Elizabeth. – Nem zavar, hogy mással látod? - Liza, én akartam elválni. És persze joga van új életet kezdeni és új családot alapítani. Azt szeretném, hogy boldog legyen, oké? Elizabeth bólintott. Mi mást is tehetett volna? Végül is, Josephinának igaza volt.
Mikor Elizabeth kikullogott, már tíz óra volt. Szeme kisírtak, arca piros volt. Nem nézett ki túl jól, de próbált mosolyogva, kedvesen, és életkedvvel hozzáállni a helyzethez. Nem volt könnyű dolga: nem tudott fesztelenül válaszolni a ,,hogy megy a suli?’’ , ,,te ilyen könyvmoly- szerű vagy?’’, ,,hányadikos is vagy?’’ kérdésekre. De a ,,mi van apukáddal?’’,, oh, még ilyen sovány vagy, de hidd el, én is ilyen voltam a te korodban, most meg nézz rám!’’- oknál már teljesen elege volt. Mégis mosolyogva, bólogatva válaszolt. De valójában a pokolba sem kívánta ezt az egész találkozót. Tizenegy ötvenötkor Josephina elkezdte töltögetni a pezsgőt. Elizabeth felkapott egy üres poharat és bevitte a szobájába. Nem akart feltűnő lenni; ha nincs ott egy pohár, nem biztos, hogy kiszúrják, van egy hiányzó, és pont ő az.
A szobájában talált egy ugyanolyan csomagot, csak kisebb kiadásban, az íróasztalán. Nem szúrt neki azonnal szemet, csak amikor fel- le járkált. A lány érdeklődve bontotta ki. Talált benne egy egyszerű, ezüst karkötőt és egy kis könyvet, ,,300 könyv, amit el kell olvasnod’’ címmel. Meg egy lapot… Hm. Egy lapot… ,,Elizabeth! Igen, tőlem volt a cipő is…’’ - Tíz, kilenc… ,,…Remélem, hogy ez az ajándék is tetszik…’’ - Nyolc, hét… ,,…Gyönyörű voltál a cipőben. Mint anyád, Josephina…’’ - Hat, öt… ,,…Leírom az e- mail címem, a lakcímem és a számom…’’ - Négy, három, kettő… Elizabeth el sem olvasta, tudta, kitől van. ,,…Szeretettel: APA.’’ - Egy, NULLA! BÚÉK! Boldog új évet, mindenki! Boldog születésnapot, Elizabeth! Boldog új évet, Elizabeth!
Jelige: ESZTER
|
|
|
|
| |
Kapcsolódó linkek | |
Hír értékelése | |
Értékelés: 5 Szavazat: 21
| | Parancsok | |
|