SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA

Hodžova u. 36-42

Láttam ahogy Rezniková néni a kapuhoz ér. Mindkét kezében súlyos bevásárlószatyor. Kiléptem, és már messziről hangos „Kezit csókolom, Katarina néni”-t eresztettem el az irányába, elsősorban üdvözlésképp, másodsorban, hogy jelenlétemre felhívjam a figyelmét, és a lépteim tempójával egyetemben jelezzem neki: tessék várni, máris nyitom önnek az ajtót.
Katarina néni zavartan felém fordult, és, mivel már közelebb értem, megismételtem a köszönést, és a kulcsomért nyúltam. A néni végre felismert, és láthatólag megnyugodott. Amíg a kulccsal vacakoltam a sötétben, megkérdezte, hogy van a család otthon Tomáš, mire én válaszoltam, hogy nagyon jól, de Tomáš a bátyám neve volt, én Martin vagyok. Katarina néni közbeszólt, hogy mondjam már hangosabban, mert ő bizony megsüketült vénségére. Megismételtem, ahogy végre kinyílt az ajtó. A néni becsoszogott előttem.
Elkértem a szatyrait, mert mégsem helyénvaló ha neki kell felcipelnia a másodikra. A belső udvar egyetlen fája tövében egy mozdulatlan árnyék feküdt. Kováč kellett hogy legyen, az öreg alkoholista csöves. Napközben, ha volt pénze a kapualj mellett lévő olcsó lebujban ivott, aztán estére valahogy mindig bejutott hozzánk az udvarra. Nem tudtam hogyan, talán szerzett valahonnan egy kulcsot, vagy valaki beengedte mindig, mint napi jócselekedet.
Felfele menet Rezniková néni mesélt valamit a megboldogult Reznik papáról, hogy őszinte legyek nem nagyon figyeltem rá, már úgyis hallottam az összes történetet. Testsúlyomat az egyik lábamról a másikra helyezve vártam a nehéz szatyrokkal, amíg az öreglány megtalálta a kulcsát és kinyitotta az ajtót. A lakása öregnéni szagú volt. Lepakoltam a csomagokat és szerettem volna menni, de Rezniková néni ragaszkodott hozzá, hogy egyek egy sütit mielőtt megyek. Úgy gondoltam egyszerűbb túlesni rajta, mint nekiállni vitatkozni róla, úgyhogy rábólintottam. Amíg a sütit ettem a néni megkérdezte, hogy „Tomáš, nem-e tud jövő hét után megint menni a sógornak segíteni a disznóölésben vidéken”. Azt mondtam szívesen, és tényleg így is gondoltam, mert szeretem a disznóöléseket. Egy ritka esete az életemnek, amikor igazán hasznosnak tudom érezni magam, valamiben, amit még élvezek is. A dermedt nyers húsba szaladó borotvaéles kés hangját szerettem nagyon. Húst szeletelni. Az egyik kedvenc elfoglaltságom. Furcsa, miféle banális dolgok képesek lekötni az ember figyelmét... Meg persze, mindez mellett, a kolbász sem rossz, amit kapni szoktam a segítségért.
A süti után elköszöntem Rezniková nénitől, és a saját lakásom felé vettem az irányt. A lépcsőfordulóban összeütköztem Adam Martinekkel. Elnézést kértem tőle, pedig valójában ő futott nekem. Martinek nem válaszolt, csak zavart tekintettel bámult rám egy pillanatig, majd továbbment. Lehet, rossz napja volt, gondoltam és folytattam utamat hazafelé.
Otthon levettem a cipőmet, és a fürdőbe mentem, hogy lemossam a kezemről az öregnéni szagot, mert tudtam, ha nem teszem zavarni fog egész este. Ahogy megnyitottam a vízcsapot és felnéztem a tükörre, megláttam magam – a szürke zakóm bal vállán egy hatalmas sötétvörös folt éktelenkedett. Nem értettem mi lehet, vagy hogy került oda. Levettem a zakót. Az ingem is foltos volt. A dolog még ragadt. Megszagoltam az ujjam, miután hozzáértem. Mint a vas. Fene tudja... Vér? Lehet, hogy én vérzek? Levettem az ingemet is, és egy ideig a tükör előtt forgolódtam. Csak feltűnt volna ha elkezdek vérezni. Nem találtam magamon sérülést. Beletúrtam a hajamba, hátha a fejemet vertem be és onnan folyt le a vállamra. Semmi. Lehet, hogy mégsem vér? Az orromhoz emeltem az ingemet. De, ez igenis vér.
Megnyitottam a mosdó csapját és teleengedtem forró vízzel. Belenyomtam az ingemet. A vér pirosra festette, ahogy elkezdett oldódni. Mindenképp friss, másképp már megszáradt volna. Leengedtem a vizet és megnyitottam a csapot újra, aztán szappannal dörzsöltem a foltot, amíg ki nem jött teljesen. Tudtam, hogy az öreg zakót nem túl célszerű így tisztítani, de nem volt jobb ötletem. Napközben kikapcsoltam a fűtést, és nem is szoktam visszakapcsolni egy ideig, amikor hazaérek, így a lakás majdnem olyan hideg volt, mint a levegő odakint. A forró víz égette a kezemet, amíg benne volt, viszont amint kihúztam fázni kezdett. Sosem működött rendesen a hideg- és melegvizes csap, így nem tudtam langyos vizet csinálni, a tűzforró és jéghideg voltak az elérhető opciók. A hideg azonbon, úgy képzeltem, csak beledermesztené a vért az anyagba, és nem tudnám kiáztatni rendesen.
Másfél óra alatt kész voltam. Elfáradtam, és nem volt már kedvem vacsorát csinálni. Ellenőriztem, bezártam-e az ajtót, majd a kanapéra feküdtem. A fűtést mostmár nem kapcsoltam be, ha úgyis elalszom hamarosan, legalább spórolok vele picit. Holnap munkába kell mennem... Nem... Péntek van. Nem. Csütörtök.