 | Év Irodalmi Alkotása: Jelige: Karmazsin |
A HALLGATÁS BALLADÁJA
A mély, puha, üvegszínű csönd mindhárom szólama tétova spirálba tekeredett a cseresznyefa koboz húrjai köré, akár a gyermek a legkisebb ujjra, lágy karra, a lassan emlékköddé foszló anyai testre. Sosem lehet tudni, hogy az alapvető életösztönök – ha maradnak – tengeri barlangjából lesz-e még valami, lesz-e még valaki, akinek elő sikerül majd hívni mindezek után. Aki tudja majd a nevét. Azt a valódit.
Közben a Fekete Hegyek országát jáspis zöldre festi az élet – ég óvjon, hagyomány, s bár vallom, hogy téged csak megtörni lehet szent, mégse szántam még rá magam, hogy átírjam azt a régi imát. A köveket sem hallani most, bár amiért a hullámok oly töretlenül szeretik őket, máskor kristálytisztán énekelnek. Korokon át. Elporladásig. Ugye? Már hallod. Az első szólam Gaiáé.
A második leginkább a sóhaj hiányához fogható, amire pedig a poros kis fogadói szoba mind a négy, málló sarka vár. Este van, ősz is talán, de ki tudja most. A figyelem halotti lepelként fodrozódik az arcon, ahogy vággyal próbálja meggyújtani a gyertyát, és sorsszerűen hull le – a meglepetéstől? – amikor sikerül. Dermesztő, mélykék lánggal ég. A második szólam az övé.
A harmadik még ennél is feketébb. A tinta volna ilyen, ha nem csak a gondolat árnyékát lehetne leírni vele. Azokban a tűzhelyekben akadni efféle csendre, amelyekben könyveket égettek. Olyanoknak és olyan történeteknek a hallgatása ez, amelyekről mindenki megfeledkezett, vagy amelyekről és akikről nem is mesélt senki, soha. Csak az ő csendjük lehet ilyen… mély, puha.
Ám a húr, melyre a harmadik szólam fonódott, pendül meg elsőként, ahogy a cseresznyefa kobozon végül játszani kezd a lángleveleket táncoltató Szél. Ugye? Már hallod is. A nevüket súgja. Azt a valódit.
|
|
|
|
| |
Kapcsolódó linkek |  |
 Hír értékelése |  |
Értékelés: 3.33 Szavazat: 3

| |  Parancsok |  |
 |