A PRESStige jeligés emberke munkájáról

Hat beküldött versedet többször is elolvastam, ám nem találtam bennük egyet sem, amit kiemelhetnék, hogy íme, hát ez jobb a többinél, talán ebbe az irányba kellene elindulnod. Lazán odaveted, ami eszedbe jut, riasztó, hogy a legtöbbször semmi kapcsolat nincs a sorok között, burjánzanak a képzavarok, mint eső után a köpönyeg. A valóban sikerült, hatásos kép nagyon ritka („lazuló székláb / markodba vágyik” – például, de többet nem is tudnék mondani). Az angyalok söröznek című opusz akár még dalszövegnek is elmenne, ám a harmadik és a negyedik versszak már tönkrevágja az egészet. Fölösleges lenne itt most sorba venni a verseket, és mindegyikről elmondani, hogy miért nem jó, inkább – ha maradt még a lendületből – fogj pár jó verseskötetet és olvass. Akár buszra várva, akár szélfújásban is. „Utánozni Vida Gergelyt nem nagyon tudtam” – írod a „buszravárva fúj a szél” című kis életképedben, és valóban, ez igaz. De talán nem is muszáj senkit utánozni, hiszen még az is kiderülhet, hogy akad saját hangod. Mint ahogy ennek a pont ellenkezője is.

Z. Németh István