SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA - Mészáros András köszöntése 60. születésnapja alkalmából (2009)

A negyedik műnem
(A 60 éves Mészáros András köszöntése)

A bölcselők az eleai Zénón óta egyfolytában az idő fogalmával viaskodnak. Ha a pogány Zénónhoz illene a kép, legszívesebben azt mondanám, úgy küzdenek vele, mint Jákob az angyallal. Tudják, hogy reménytelen a küzdelmük, hisz az anyag számára a szellemi minőség megfoghatatlan, de azt is tudják, hogy e szellemi nélkül a gyakorlati (anyagi) boldogulás legelemibb formája is lehetetlen, próbálják hát megfogni a megfoghatatlant.
   Mészáros András barátunk, mindnyájunk Bandija, bölcselőként szintén az idővel vívja, számomra leglátványosabban és egyben legeredményesebben is, a harcát. S azért legeredményesebben, mert míg időfelfogása (amely erősen Bergson időtartamára, durée-jére emlékeztet) a társadalmi-történelmi folyamatokra ugyan nem alkalmazható maradétalanul, addig az irodalomtörténetben ezt a, mondjuk így, intuíciós időt Szegedy-Maszák Mihályék, tudjuk, nemrégen, olyan-amilyen sikerrel, már kis is próbálták.
   Mészáros Bandi tíz évvel megelőzte őket. Legalábbis ami az ilyenfajta hermeneutikus, „önértelmező” irodalomtörténetek elméletét illeti.
   1999-ben jelent meg Mészáros könyve, az Idő által homályosan (örök talány, hogy a könyvnek a nevemre szóló dedikációjában hogyan állhat1998-as dátum, ha csak 99-ben jelent meg!), s benne Az idő problémája az irodalomtörténetírásban c. tanulmány. Ebben fejti ki a szerző a fent vázolt irodalomtörténet-elméletét. A könyv lapjait a mai napig is gyakran forgatom, mert Mészáros legkomplexabb művének tartom. Jelen vannak benne a szerző tengely-témái, úgymint az idő, a szerelem-elmélet és a filozófia és irodalom közös területei.
   Rövidre fogva a születésnapját ünneplő gondolkodónak kijáró tiszteletkört: Bandi barátunkat klónozni kellene. Azon ritka literátorok közül való ő (ne feledjük, régebben ez a szó nem csak irodalmárt, hanem tanult, tudós embert is jelentett), akik megfogadták Jacques Derrida intését, s a filozófiát irodalomként, az irodalmat (pontosabban az irodalomtörténetet) pedig filozófiaként művelik.
A mai szépirodalmat (nemcsaka magyart!) szerintem az önnemző belterjesség szürkíti, érdekteleníti, senyveszti. Íróink túlságosan komolyan veszik a zárt szöveg és zárt olvasat kátéját, s többé-kevésbé bezárulnak a más tudatformák, a filozófia, a metafizika, a történelem, a vallás (az ún. valóság metafizikájáról már nem is beszélve) előtt, s következtében tovább folytatódik az a folyamat, amelyet Paul Valéry már 1926-ban úgy fogalmazott meg, hogy az irodalom lemondott „azokról az eszközökről és erőkről, amelyeket az irodalom korábban a gondolkodókból merített”.
Az a nyitottság viszont, amellyel Mészáros András közelíti az irodalmat, s próbálja a különböző eszmék és egyéb referenciák számára is felnyitni a műveket, arra indít bennünket, hogy (bizonyos „posztmodern” beidegződéseinket újragondolva) az irodalmat ne zárt struktúrának, hanem megint „nagy, lüktető, mindennel kapcsolatban álló heterogén létezőnek” (Angyalosi G.) lássuk. (Mészáros az említett tanulmányában erre a feladatunkra így utal: „Az irodalmi művek »egymást nemzésének« folyamatában... jelen vannnak mind a kauzális, mind a teleologikus, mind a reakciós, mind a reciprok, mind pedig a regresszív összefüggések jegyei.)
Mészáros András, filozófus, irodalomtörtész, egyetemi tanár ez év július 11-én betöltötte a hatvanadik életévét. Eddig az ő kutató elméjének, vizsgálódásainak volt tárgya az idő, ez után egyre inkább ő lesz tárgya az „időnek”.
   De:
Fel a fejjel, Bandikám! Ebben a fejre állított idő-lombikban is szoktak nagy művek születni. Sőt! A „jó öreg Lukács” (akit néha Te is szoktál idézni) azt írja valahol, hogy ő a hatvanadik életévét betöltve hozta össze az igazi életművét.
Richard Rorty viszont azt mondta a hatvanas éveit taposó Derridáról: „Derrida már alig emlékeztet Nietzschére, és egyre jobban hasonlít Proust-ra”. Várom, hogy Mészáros Bandi mikor kezd hasonlítani jeles prózaíró nemzedéktársára, Grendel Lajosra. Ha nem is úgy, hogy egy nagyregénnyel lep meg bennünket, de mondjuk a filozófiát (az epika, dráma és líra mellett) egy forradalmi fordulattal megteszi az irodalom negyedik műnemévé.
   Isten éltesse sokáig!
                                   Tőzsér Árpád