Az idő már későre járt. Talán már éjfél is elmúlt. A környéken csend volt és sötétség. Csak az utcai lámpák égtek. A lány arcát is csak ez a kintről beszűrődő fény világította meg halványan. Zöld szeme szomorúságot tükrözött. A medálját szorongatta és a nagyapjára gondolt. A láncot, amely most a nyakában lógott, a medállal, melybe a neve, Lili volt belevésve, édesanyja adta át neki pár nappal korábban. A nagyapja halála előtt készíttette, és megkérte lányát, ha elég idős lesz, adja oda unokájának. Lili tizenhatodik születésnapján anyja a többi ajándék mellett egy dobozkát is Lilinek ajándékozott, melybe a láncot helyezte. Lili emlékei papájáról egyre halványultak, de egy dologra tisztán emlékezett. Arra, hogy papájával mennyire szerették egymást, de sajnos a halál idő előtt ragadta el tőle drága nagyapját.
    Ezekben a percekben is rá gondolt. Bármit megadott volna érte, hogy még egyszer hallhassa a hangját, még egyszer beszélhessen vele. Ahogy a medált szorongatta, az egyszer csak kattant egyet. Lili ijedten kapta oda tekintetét. Azt hitte valahogy eltörte, vagy kárt tett benne. Ehelyett azonban kinyílt, és egy apróra hajtogatott papír esett ki belőle. Egy levél volt benne, melyet neki címeztek. Nagyapja írta. Felkapcsolt egy kislámpát, majd lassan olvasni kezdte.

Drága, Lili!

Mikor ezt a levelet olvasod, én már nem élek. Egy feladatot szeretnék rád bízni. Nem lesz túl egyszerű, sok időt igényel, de szeretném, ha véghezvinnéd. Azért téged kérlek erre, mert nagyon fontos voltál nekem, és tudom, te biztosan megpróbálod megtenni, amit kérek.
    Egy könyvet kéne visszaszerezned, pontosabban egy Bibliát. A világháború idején a házakból rengeteg dolgot hurcoltak el, köztük az én régi Bibliámat, amit még én is anyámtól örököltem, tehát egy több mint száz éves könyvről van szó. Biztos forrásokból tudom, hogy a könyv a városban maradt, remélem ez halálom után sem változott. Azt is megtudtam, hogy egy könyvgyűjtőhöz, bizonyos Hódosi Zsolthoz került. Azután könyvtárból könyvtárba került, de a városban maradt. Szeretném, ha megkeresnéd! Fontos lenne. Idővel majd te is rájösz, hogy miért.
    Egy dolgot ne feledj! Vigyázok rád onnan felülről.

Nagyapád: Mihály

U. i.: Nem minden az, aminek látszik. Vagy nem csak az. Egy könyv sohasem csak egy könyv, mindig rejt valamit.

Mikor a levél végére ért, könnybe lábadt a szeme. Nem gondolta volna, hogy nagyapja ennyire bízott benne.
- Mindent megteszek, hogy megtaláljam a könyvet. Mindent. Nyugodt lehetsz papa – suttogta halkan – De vajon mit jelent a levél utolsó három mondata? És az az érdekes jel mért van ott? – gondolkodott.
- Lili! Kapcsold le a lámpát és aludj! – hallotta anyja hangját a szomszéd szobából. Ezután eleget téve édesanyja kérésének lekapcsolta a lámpát, és lefeküdt aludni.

Másnap reggel, miközben az iskola felé tartott, a levélen gondolkodott. Hogyan szerezhetné vissza a könyvet?
- Segítséget kell kérnem Csabától – jutott eszébe – Nem vagyunk a legjobb barátok, de jól ismeri a város összes könyvtárát, és ahogy őt ismerem, biztosan segít – az ötlettől rögtön jó kedvre derült.
Az első szünetben rögtön megkereste Csabát. A fiú szerencsére tényleg kedves volt, és felajánlotta, hogy iskola után rögtön menjenek el pár könyvtárba és régi könyvkereskedésbe.
Lili a délelőtt hátralévő részében nem nagyon bírt figyelni az órákon. Várta a délutánt. Szerette volna mihamarabb megtalálni a könyvet, hiszen kíváncsi volt, miért volt olyan fontos nagyapjának, hogy a régi Biblia az ő birtokába kerüljön. De nem ez volt az egyetlen ok. Maga se tudta miért, az is jó érzéssel töltötte el, hogy Csabával tölt egy délutánt. Mindig is kedvelte őt, de hiába találkoztak sokszor, valahogy mégsem kerültek túl közel egymáshoz. Most azonban furcsa érzés lett úrrá rajta.
Mikor aztán végre kicsöngettek az utolsó óráról, sietve kapkodta össze a tanszereit, majd futva tette meg az utat a megbeszélt helyig. Izgatott volt. Pár perc múlva Csaba is megérkezett, és útnak indultak.
- Köszönöm, hogy segítesz nekem! – mondta Lili, csak hogy ne némán baktassanak egymás mellett – Kedves tőled, hogy belementél. Nem mindenki tenné meg.
- Ugyan már, nincs mit! Persze, hogy segítek, hisz kedvellek – miután az utolsó szót kimondta, Csaba kissé elpirult.
- Tényleg kedvelsz? – lepődött meg Lili – Örülök, mert én is kedvellek, de eddig valahogy nem nagyon beszélgettünk.
- Igen – mosolygott Csaba -, de szerencsére most van alkalmunk. Örülök, hogy a nagyapád megkért téged annak a Bibliának a megkeresésére.
- Igen, én is, és annak is, hogy ennyire szereted a könyveket. Máskülönben nem ismernéd ilyen jól a könyvtárakat – mosolygott vissza Lili, majd egy furcsa késztetést érezve megölelte Csabát. Ettől mindketten zavarba jöttek kissé, így egy darabig ismét szünet következett a beszélgetésükben. Mindkettőjük fejében száz meg száz gondolat röpködött.
- Miért csináltam ezt – gondolkodott Lili –, és mért gyorsult a szívverésem tőle a százszorosára? És miért érzek pillangókat a gyomromban, mióta vele vagyok? – ez csupa-csupa olyan kérdés volt, amire Lili nem tudta a választ.
A délután gyorsan telt. Lili és Csaba rengeteg könyvtárat, könyves üzletet és antikváriumot járt végig, miközben rengeteget beszélgettek és nevettek. Azonban mikor már öt óra felé járt az idő, és a legtöbb helyet, ahol a könyv előfordulhatott már végigjárták, Lili kezdte feladni a reményt, hogy megtalálja. Ezt Csaba is észrevette.
- Héjj! Megtaláljuk, nyugodj meg! – most ő ölelte magához Lilit. Ahogy egymáshoz simultak, mindkettőjüket jóleső érzés töltötte el, de egyikőjük sem merte kimondani.
- Tudom, és köszi, hogy ilyen aranyos vagy – mosolyodott el halványan Lili –, és tudod mit? Ha nem találjuk sem lesz rossz kedvem, mert legalább eltöltöttem veled egy csodás délutánt.
- Ez a jó hozzáállás – nevetett Csaba – Már, ha tényleg jól érezted magad. Én fantasztikusan. – folytatta – Na, gyere, menjünk be még ebbe az antikváriumba. Hátha megtaláljuk!
- Rendben, menjünk – mosolygott Lili.
- Jó napot! – köszöntek kórusban, mikor beléptek.
- Jó napot! Mit adhatok? – kérdezte kedvesen az idős elárusítónő.
- Egy Bibliát keresünk. Régi kiadás, száz éves is elmúlt. Tudja, a családomé volt, de a háború idején nyoma veszett.
- Hát, ami azt illeti, van egy régi Bibliám, de nem tudom az lesz-e az. Tudod, kedveském Bibliából rengeteg példány van. Nehéz egy konkrét darabot megtalálni.
- Tudom, én mégis szeretném megnézni azt a könyvet. A nagyapámé volt, aki sokat jelentett számomra, és ő írt nekem egy levelet halála előtt, hogy próbáljam megtalálni.
- Így már értem, mért tartod olyan fontosnak. – mosolyodott el a néni, majd a pult alól elő vett egy régi, vaskos könyvet. – Tessék, remélem ez az!
- Köszönöm – mosolygott Lili, majd vizsgálni kezdte a könyvet. Óvatosan kinyitotta. Az első oldalon két névre lett figyelmes. Virág Júlia és alatta pedig a másik név, Szenczi Mihály.
- Ez az! – kiáltott fel Lili boldogan – Annyira örülök, hogy megtaláltam! Mennyiért adná el nekem?
- Látom kislányom, tényleg boldoggá tesz, hogy megtaláltad – mosolygott a néni – Én ezért a Bibliáért nem kérek semmit. Hiszen úgy is a családodé volt, én pedig másnak úgy sem nagyon tudnám eladni.
- Köszönöm, de azért mégsem szeretnék fizetés nélkül elmenni.
- Ugyan már! Örülök, hogy egy kislányt ilyen boldognak látok, attól, hogy megtalálta a nagyapja hagyatékát. Elég nekem ennyi fizetség. Ha mégis szeretnéd meghálálni, nézz be hozzám néha. Nekem már senkim sincsen. Jól esik a társaság. Az fiatalurat is szívesen látom – mosolygott.
- Köszönöm szépen. Ígérem, gyakran meglátogatom majd – mosolygott Lili. Ezután kimentek a boltból.
- Gyönyörűen mosolyogsz, tudod? Örülök, hogy boldognak látlak – fordult felé Csaba.
- Köszönöm! A segítségedet is. Nélküled nem találtam volna meg ilyen gyorsan – mosolygott Lili a fiúra, majd örömében megölelte, és egy puszit nyomott az arcára.
- Igazán nincs mit! Ezért már megérte – nézett Csaba Lili szemébe.
Egy darabig még beszélgettek, majd mindketten hazaindultak. Lili útközben a Bibliát nézegette. Még mindig nem értette, miért volt olyan fontos megtalálnia. Már majdnem hazaért, mikor meggondolta magát, és a park felé vette az irányt. Mikor odaért, leült egy padra, és tüzetesebben is átvizsgálta a könyvet. A kötésén egy motívumra lett figyelmes. Nem tudt, honnan ismerős neki. Majd hirtelen eszébe jutott. Gyorsan elővette a levelet, melyet nagyapja írt.
- Hát persze! Ugyanaz a motívum! – kiáltott fel. A kis motívum a könyv kötésén egy kis fém lapocskán volt. Lili kissé megnyomta a lapocskát, mire a lapocska alja kinyitódott, egy kis üreget hagyva a helyén. A belsejében Lili egy vékony arany gyűrű talált, egy apró kővel, valamint egy cetlit. A gyűrűt felhúzta az ujjára, majd a cetlit vette szemügyre.
- A gyűrűnek egy régi babona szerint varázsereje van. Aki az ujjára húzta, annak teljesíti a legbelső kívánságát. Ugyan csak babona, de néha tényleg teljesül a kívánság. Ez persze már csak a véletlen műve… vagy még sem? – ez állt a papíron. Lili felsóhajtott. Ő már tudta mit szeretne legjobban. Csabát. Szerelmes lett, és a fiú hiányzott neki.
Ahogy telt az idő, kint egyre hűvösebb lett. Lili fázni kezdett. Ekkor azonban valaki hátulról egy kabátot helyezett a vállára. Ahogy Lili hátranézett, boldog mosoly jelent meg arcán. Csaba volt az. A fiú nem mondott semmit, csak szorosan megölelte.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdezte Lili.
- Megérzés. – válaszolta Csaba – Örülök, hogy tényleg itt vagy, mert valamit el kell mondanom. Én nem kedvellek. Én szeretlek – mondta, majd magához húzta Lilit, és megcsókolta. Lili boldogan csókolt vissza.
- Én is szeretlek – mondta aztán, majd magában hozzátette – Az álmok néha tényleg valóra válnak – és boldogan mosolygott Csabára.