Többé-kevésbé kötött formákban írott verseid lüktetése – már amikor a tempót nem véted el – Ady ritmusait idézi, és bár a hangulatukban is van valami adys, szecessziós és helyenként kicsit avíttas íz, az egyéni hangot is kihallani belőlük. A prózaversek rendkívül empatikusak, és feltételezhető korosztályod alkotóinak szövegeitől merészségükkel is megkülönböznek. Ami – tekintetbe véve a divatként terjedő érdektelen szöszmötölést, a szövegbe-belelapulást, ízetlen simaságot és modoros belterjességet – akkor is üdvözlendő, ha a merész belemenés néha az írói önfegyelem megkerülésével történik.
Mindent összevetve tetszenek a szövegeid, mert lélekkel, őszinte indulattal, színlelhetetlen belső érintettséggel írsz. Képes vagy felkelteni a figyelmet és bevonni saját, jól megkülönböztethető világodba, amely mentes nem csupán a testetlen-lelketlen szentimentalizmus halványrózsaszín eperhabhalmaitól, hanem – noha írásaidban a sötétebb tónusok dominálnak – a romantika heroikus szenvedésmítoszától is. Az emberi-intellektuális szenvedély tehát hiteles, az arányérzék adott, vagyis az alkotói alapállás helyes. Mindez korántsem jelenti azonban, hogy a témák kifejtése, elágaztatása, a metaforák és az utalások rendszere nem gazdagítható, mélyíthető, és különösképpen nem jelenti azt, hogy írásaid technikai értelemben hibátlanok lennének. Nem, nem. Ezt korántsem mondanám! Bőven van mit csiszolni rajtuk! Azt viszont állítom: az elküldött anyag arra enged következtetni, hogy érdemes!

Hizsnyai Zoltán