Üdvözöl a(z) SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA!
Hungarian Slovak 
 FŐOLDAL | TAGJAINK | ALAPSZABÁLY | TISZTSÉGVISELŐK | DÍJAINK | ELÉRHETŐSÉGEINK | SZPONZORAINK |
Opus - szlovákiai magyar írók folyóirata
Arany Opus Díj - főoldal
Jócsik Lajos-breviárium
Díjazottak
Szociális Alap
Opusonline
Szolgáltatások
· Híreink
· Rovatok
· Irodalomórák
· Rendezvények
· Pályázatfigyelő
· Kritikák
· Köszöntők
· Könyvajánló
·Fiatal Írók Köre
· Fiatal Írók Rovata
· Arany Opus Díj
· Jubilánsok
· Hazai magyar Lap-és Könyvkiadók ajánlata
· Képgaléria
· Emlékhelyeink
· Rólunk írták
· Hírek archívuma
· Linkajánló
· Keresés
· Jelentkezési lap
·Választmányi határozatok
Naptár
Március
Vas Hét Ked Sze Csü Pén Szo
  1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31  
Szavazás
Mit gondolsz a weboldalunkról?

Nagyon jó!
Elég jó...
Nem elég jó...
Nagyon rossz!



Eredmények
Szavazások

Szavazat 32991
Linkajánló
 Év Irodalmi Alkotása: Jelige: populáris polgárpukkasztás

Arany Opus Díj 2019Nicky (regény részletek)

Ami azt illeti mocskosul be vagyok fosva, reggel felhívtam Szergejt, hogy újra megbizonyosodjak arról, hogy Vitalij, vagyis Alexej, akit inkább Alexnek van kedvem hívni, az osztatlan bizalmát élvezi. Bizonytalan vagyok, ez a legrosszabb érzés, ha nem lenne velem ez a mocskos nagy sötétség a közelébe se mentem volna semmilyen agykurkásznak.

Bár azért meg kell, mondjam, egész kellemes pasi, a maga marcona kinézetével, a lassanként és túl korán őszülő szakállával, olyan mintha egy festményen szikáran álló katonát néznék, akinek az arcszőrzetét nagyon apró ecsettel festették oda, a szőrben rejtőző ajkaival együtt. Mondjuk még az esetem is, egy bárban biztos rámentem volna.
Ahogy indítom a kocsit, a szemem egy pillanatra megakad a kulcstartón, egy pénzérme, egyik oldalán L, másikon egy N.  Emlékképek rohamoznak meg, az egyik szeretőm és én egy parkban állunk, átkarol és csókot ad, szinte fáj. Majdnem lehajtok az útról, oldalra húzódom és a kormánynak dőlve lélegzem. Mögöttem egy másik autó világít, elvakít a fénye, pár pillanattal később kopognak az ablakon.
-Asszonyom, haló! Minden rendben? – kérdi az aggódó hang.
Mély levegőt veszek és lehúzom az ablakot.
Tizenöt perccel később újra úton vagyok és Lilith bennem újabb telefonszámot jegyez fel a naplójában. A férfi, aki megállt segíteni nős, nős és jó nagy a farka, láttam, felizgult, ahogy végig nézett a vörös csizmába bújtatott lábaimra. Lábfetisiszta vadbarom. Egyszer megnyalatom vele és közben önmagamat fogom keresni a csillogó jegygyűrűjében. Most is kedvem lett volna, hm, ahogy a bal kezével igazgatta az erekcióját. Igazából a nevére sem figyeltem oda, talán Balázs, vagy Gábor… mindegy, a száma megvan, ha kell.
„Nyugodtam hívjon, ha rosszul lesz az autóban, ezen a környéken lakom. Csak álljon félre és hívjon.”- affektálom a hangját. Nyomorult.
Tovább hajtok és kiérve a városból, a második lejárón beveszem 70-nel a kissé éles kanyart.
-Kiadta! – kiabálom az üres autóban. Erősen fékezve megállok a feljárón, a kavicsok nyekeregnek a kocsi kerekei alatt.
A visszapillantóban megigazítom a sötétvörös rúzst a számon és kacsintok a szomorú fejemre. Gyerünk kislány, férfiaktól sosem félünk. Ez az, hadd lássam azt a mosolyt, a kivillanó szemfogakat, mikor kacagsz, lassan pislogj, csábíts és tarolj, mint mindig. Lilith bennem rácsap a seggemre, ahogy kiszállok a volán mögül, hiába, ez a nadrág csodás popsit csinál.
Lassan kopogok az ajtón, hosszú szünetekkel, ezekben a csendekben a kétség felébred ugyan bennem, de elhessegetem. Azért vagyok itt, hogy megszűnjön a kétség, hogy megbizonyosodjak, az énem szomorú oldala el fog tűnni. Ordítom neki eleget, hogy tűnjön el, de ő csak visszasuttogja, hogy nem eszik azt olyan könnyen, kisanyám. Igazából évek óta ezt csinálja, suttog, suttog és basztat. Valami mindig van, hordozom ezt a sötétséget. Visszaemlékezem Szergej arcára, amikor félholt állapotomból felébredve megláttam. Félt. Sohasem láttam még félni. A szeme emlékének a rémületéből az ráz ki, hogy ajtót nyitnak. Egy szájat látok meg először, az van szemmagasságban.
Mozog, de a hangot nem hallom.
-Fáradjon beljebb… fáradjon beljebb, kérem, Nicky, hahó, fáradjon beljebb…
Mint a lassan folyó nedvek, úgy jutnak el a tudatomig a szavak, megrázom magam, de megszédülök. A kezem nyújtom és átlépem a küszöböt. Míg lesegíti rólam a kabátot Alex, szólítom Lilithet, aki újra átveszi a testem felett az irányítást. Ráncba szedi az arcvonásainkat, kacér mosolyt rajzol a szánkból, a vizenyősséget a fekete szemben rebegtető pillák mögé rejti, visszapislogva a könnyeket. Érzi a testünket, a kezeim alig érezhetően simítanak végig a kézen, ami lesegíti a kabátot, férfi energia, csak ennyi kell, újra jól vagyok.
Bemegyünk a dolgozó szobába, otthon szaga van, igaz nem az én otthonomé, Nicky kesereg ezen bennem, de Lilith csak egy mosolyra méltatja. Leülünk, keresztbe van mindkettőnk lába.
(…)
Néztem a nőt és azon gondolkodtam, vajon hihetek e neki, és ő bízhat e bennem. Még mindig van visszaút, de valami azt súgja, hogy meg kell próbálni. Én is tanulhatok belőle.
-Rendben,- mondom -, akkor először is tisztázzuk, hogy milyen tünetei vannak.
-Pánikroham, alvászavar, ájulás, részleges bénulás. - hadarja és félre néz. De az esetek nagy többségében uralom őket. - teszi hozzá büszkén és kihúzza magát.
-Hogyan? – kontrolmánia, jegyzem meg magamban.
-Nos, énem jobbik felével, aki ésszel él, tudja, hogy kitől mit és mennyit várhat.
-Ez az Önben élő Lilith? Ez az a metafora? Vagy egy teljesen külön álló személyiség?
-Mondjuk, de ne értse félre, ez is én vagyok. Nem vagyok tudathasadásos, nincs disszociatív személyiségzavarom sem, csak az énem ezen oldalát szólítom, ha erős akarok lenni. Az EGO mindig elég nagy, kchm. – viccelődik, de figyelmen kívül hagyom.
-Minden testi oka ki van zárva a tüneteknek?
-Természetesen, makk egészséges vagyok, eltekintve attól, hogy dohányzom és mindenki azt szajkózza, hogy elvisz a tüdőrák - nevet könnyeden, és egy pillanatra elmosolyodom én is. Rágyújthatok?
-Csak tessék, én is dohányzom időnként. – osztom meg vele.
Megteszi, rágyújt.
-Szóval ez van, nekem arra van szükségem, -mondja és kifújj a füstöt a száján, - hogy újra erős legyek, eltűnjenek ezek a hülyeségek és enyém legyen a világ, újra.
-Újra? – kérdezem. Erős kijelentés.
-Miért, nem mesélt rólam Szergej?
-Nem.
-Nagy hiba volt… - mondja fenyegető, mégis érezhetően csábos hangsúllyal.
-Érdekes egy lény maga, kisasszony. - csúszik ki a számon.
-De még mennyire, doktor úr... de még mennyire. – válaszolja, és szinte visszanyalja a füstöt a szájába. Tudja, imádom a férfiakat, a testi élvezetet – halkítja a hangját és előre dől – olyanok nekem, hogy is mondjam, ismeri Petri költészetét? „Viszkettek testünk zugaiban, mint égnek csillagok.”  Ez a terápia vagy teljes mértékben nekem való lesz, vagy teljes kudarc, de én bele akarok vágni. – szól, és a kristályhamutartóba nyomja a félig szívott cigit.
Most nézem meg tüzetesebben ezt a nőt, a fekete lapockáig érő szögegyenes haját, kissé szemébe nőtt a frufruja, tanakodom, direkt hagyta e, hisz olyan precízen van megválogatva amúgy mindene. Fekete kisruha, harisnya, fekete magassarkú, aminek vörös a talpa, egy góth ribancnak tűnne, de ettől a nyavajás cipőtől luxust visz az egész megjelenésében, figyelem a szemét, ahogy félig lehunyja mikor a második cigit gyújtja meg.
-Miért nem szívta végig?
-Az elsőt, sosem szívom el rendesen. Ez amolyan szokás.
A fiókba nyúlok és előveszem a noteszem, szokásos pszichológus klisé, míg lapozom, hagyom, hogy a csend közénk telepedjen, igazából nem akarom megzavarni, hadd szívja el a cigijét és gondolkodjon. Figyeli a szobát. Én őt figyelem. Se nem kerek, se nem hosszúkás arcát, sötét, füstös szempillák mögé rejtett sötétbarna, szinte már fekete szem. Arányos orra van, kicsi, lapuló fülei, kétségkívül gyönyörű arca van, aminek igazi koronája az ajkai, meglepően rúzstalanok, alsó ajka telt és a felső elegánsan simul rá, mikor összezárja. Kétségkívül, az egyik legszebb nő, akit valaha láttam. Ezek tények, ahogy az is, hogy ő egy páciens. Lapozok, de őt figyelem, a füstöt, ami távozik a szájából, a szemét, az egyik szobromra fókuszál. Egy vas bika. Spanyolországban vettem.
-Azt még Madridból hoztam…-szólok megtörve a csendet.
-Olyan mintha épp haldokolna.
-Mert haldoklik is.

(…)
Feltör egy olyan mély férfikacagás, amit csak Szergejtől szoktam hallani, rekedtes, mintha hallani lehetne benne az orosz sztyeppén lesújtó villám dörgését.
-És még a felét sem sejti, hogy mennyire. – szól sejtelmesen.
-Jó, akkor beszéljünk erről – kap bennem Lilith az alkalmon.
-Ugyan… ne terelje rám a figyelmet. Tudja egészen lenyűgöző az a kettősség, amiben és ahogyan él, ahogyan használja a két énjét vagy, hogy is nevezi, bár kétlem, hogy valóban két énről lenne szó.
-Akkor miről van szó? – kérdezem és lassan belekortyolok az italba, ami selymes és füstös.
-Semmi egyébről, minthogy Ön ilyen személyiség. Szeszélyes. Csupán beteggé teszi magát.
-Én teszem magam beteggé? – kérdezem.
-Hogyne, hiszen minden szörnyűség, amihez kötődik, már a múltjában van és valamilyen szinten még mindig lovagol rajta, tehát ahelyett, hogy feldolgozná, menekül előle, kompenzál, sőt, tudatosan teszi, aztán amikor elfárad, összeomlik. – szól jéghideg hangon.  
-Ez Talisker? – hörpintem fel a pohár tartalmát.
-Glanfieldich…. de pont erről beszélek, terel. – Miért nem akarja feldolgozni a traumáit, Nicky? – szegezi nekem a kérdés. – Sőt, nem is feldolgozni, hiszen igazából, szerintem, már megtette, okos nő maga, helyén van az élete nagyrészt, kisebb dolgoktól eltekintve, ezért átfogalmazom a kérdést, miért nem akarja elengedni a sérült nő képét, amit teszem hozzá Ön alakított ki magáról?
A hangjától feláll a szőr a karomon. Válaszra kényszerít, megadásra késztet olyannyira nyersen őszinte. Képtelen vagyok neki megadni ezt az örömöt.
-Pilinszky naplójában olvashatunk arról, hogy a pszichológusok milyen álnokok, azt hirdetik, minden bajra van megoldás. Viszont van, amit többé-kevésbé csak elvisel az ember. – mondom és az italszekrény mellé lépve töltök még egy piát magamnak.
-Nicky, ez az egész meg olyan, mintha büntetné magát. – jelenti ki.
-Büntetni magam, miért? – iszok bele a pohárba, kicsit nagy korttyal.
-Hát, ez az… hogy miért? – és megint belém döfi a kibaszott zöld tekintetét.
-Mondja, tudja maga milyen érzés az, amikor annyiszor mondták már nekem, hogy démon vagyok, és egy reggel, amikor felkeltem, elhittem. Démonként éltem évekig, aztán rám talált Szergej, igaz sokáig mellette is az voltam, tudja milyen nehéz kilépni ennek az árnyékából? Hogy minden létező rosszért egyedül Ön a hibás, semmit nem tehet, hiába próbálkozik. Egyszerűen gonosznak született. Aztán rájönni, hogy a démoni lét egyenlő a fájdalom adásával, de az annak is fáj, aki adja.
-És ezért dédelgeti még a fájdalmat?
-Nem dédelgetem – emelem fel a hangom – azt akarom, hogy eltűnjön, érti? Azt akarom, hogy ez az egész bizonytalan szar… - mutatok a mellkasomra – itt bent felszívódjon. Gyengévé tesz, és én nem engedhetem meg magamnak a gyengeséget. Nem állhatok tovább, Szergej még véd a külvilágtól, de mi lesz, ha egy napon ő is eltűnik? Akkor egy pillanatra sem lehetek gyenge, még időnként sem. Minden falkában az esik el leghamarabb, és az is a legszánalmasabb. Minden pillanatban, amikor elővesznek az érzések, elővesz a pánik is, megbénulok és olyan, mintha ott abban a pillanatban érne véget az életem, de nem a haláltól félek, csak nem így akarok meghalni, nem szánalmasan, kínokba, másokat hibáztatva, megtaposva, szerencsétlenül… - az utolsó szavakat ordítom és a poharat a falnak csapom. Az üveg ezer darabra hullik, foltot hagy az aranymintás tapétán. Forr bennem a düh.
Alexra pillantok, csak áll a széke mellett és figyel engem. Nincs a tekintetében sem harag, se félelem, se meglepődés…
-Ne próbáljon szánni… - sziszegem felé.
-Eszembe se jutott… - suttogja olyan halkan, hogy már-már kételkedem benne, hogy valóban kiejtette a szavakat.
-Jó… - még mindig olyan düh árat belőlem, hogy képes lennék ölni, a tekintetem cikázik a szobában és nézem, hogy minek rohanjak neki, vagy még miben tegyek kárt, mire észreveszem, hogy Alex előttem áll és a vállamat simogatja.
-Meséljen az első kapcsolata legjobb szexuális élményéről… Beszéljen a szexről, olyan részletességgel amilyennek csak tud. Írja le a mozdulatokat. Írja le az érzéseket. Hallani akarom az élvezetét – utasít erőteljes, mégis lágy hangon. Nem tudok neki ellenállni, olyan hipnotikus.
Lehunyom a szemem, a dühöm lassan átalakul, az energia pont olyan erős, de más természetű. Beszélni kezdek.
-Egyik este mikor, azt hiszem másodszor szöktem ki éjjel hozzá, akkor volt a legjobb. Már nem voltam belé szerelmes, nem voltak pillangók a gyomromba, ha rágondoltam, legalábbis akkor így magyaráztam. Míg sétáltam hozzá, pont arra gondoltam, hogy mennyire szánalmas élete van. Akkor már egy hónapja volt távol. Kamionozott. Biztos akadtak kurvák, de ő akart engem, és ami azt illeti én is eléggé ki voltam éhezve a farkára. Megérkeztem, ajtót nyitott, besurrantam, mint aki tilosban jár, csendesen beszéltünk, azt képzeltem, hogy van valaki a házban pedig nem volt ott egy árva lélek sem rajtunk kívül. Mosolygott, azt hitte magabiztosnak, erősnek látszik, de csak öntelt volt és én ettől még inkább sajnálatra méltónak láttam. Farmer volt rajtam, fekete saru és egy kékesszürkés batikolt póló, ami direkt el volt repesztve, kilógott belőle a vállam és igazából első ránézésre úgy nézett ki, mint ami csak úgy rám van dobva, imádtam azt a felsőt. Akkoriban fogytam le, vagyis csak elértem azt a fiatalosan feszes teltkarcsú alakot. Kívánatos voltam. Végig nézett rajtam, hmm, neki is zöld szemei voltak, de nem olyanok, mint magának, melegebb zöld, kis kékkel vegyítve, az önelégült vigyora leolvadt amikor az én éjsötét szemeimbe nézett és megnyalta a száját. Azon az estén nagyon gátlástalan akartam lenni, olyan dolgokra vágytam, amikre előtte soha, érzetem, hogy ez nem sokáig tartható kettőnk között, ami akkor volt. Felkészültem az elengedésére, de ki akartam inni a testéből, amit csak lehet. Tudja, szar ember volt, de nagyon jó szerető. Olyan perzselőn tudott kívánni, hogy azonnal nedves lettem, csak attól a tudattól, hogy ennyire akar. A hálóig ott is egy kis folyosó vezetett. Hideg, régies, veranda típusú, csúnya csempével. Végig smároltunk. Mintha meg akarnánk enni egymást. Tudja, azért tudom ezt az estét ilyen pontossággal, mert még azon az éjjelen leírtam a naplómba. Alkoholos volt a csókja, ivott előtte. Nem sokat, de ivott. Először dühös lettem, mert ha nagyon részeg lett volna, akkor fel sem áll neki… Ahogy elkapott a hév, azt vettem észre, hogy már a szobájában csókolózunk az ágy mellett. Utáltam az ágyát. Voltam már rajta. Egy felnőtt férfi ne aludjon kihúzhatós kanapén, főleg, ha megteheti, hogy gond nélkül vesz másikat, de ő leszarta, leszart mindent. Gyűlöltem azt a szobát, a gyűlöletem erőt adott és élvezetet. Élveztem a haragom és élveztem, hogy már nem szeretem, de a csókja ugyanolyan finom volt és ugyanolyan bizsergető. A bugyim már csatakosra ázott. Nem kellett volna sok az első orgazmusig, elég, ha megérinti a csiklóm. Nem tette. Megszakítottam a csókunkat és akkor valami elszakadt… olyat tettem, amit előtte vele még soha, meg amúgy se ilyen tudatosan. Átvettem az irányítást. A kezembe vettem a gyeplőt. Levetkőztettem és a bordáit karmoltam. Le akarta húzni a pólóm, de én intettem neki, hogy lentről kezdje. Ahogy lehajolt meztelenül, álló farokkal, hogy kikapcsolja a sarum csatját, le kellett térdelnie. Én ruhában állok, ő meztelen görnyed, térdel előttem és a cipőmmel bajlódik. Néztem és saját magamnak kapcsoltam ki a farmer gombját, no, nem azért, hogy segítsek neki, hanem, mert olyannyira izgatott a látvány, hogy magamhoz kellett nyúlnom. Alig három simítás a kőkeményre duzzadt és csúszósan nedves csiklómra és már élveztem is, a lábfejem a kezében megremegett. Végig nézte, felállt, megcsókolt és azt morogta a számba, hogy „Megveszek érted.” S tudja mit válaszoltam én? – kérdeztem, de a válaszom csak kutató pillantás és újabb érintés volt a vállamon.
Azt válaszoltam, hogy „próbáltál volna mást mondani”. Hah, ennyit. Megfenyegettem. Nevetett. Pedig én komolyan gondoltam.
Egy két percre megállok a mesélésben és élvezem Alex kezét, ahogy a vállam cirógatja körkörösen, ez is olyan kibaszott hipnotikus.
-Folytassa… - szól rám.
-Le kell feküdnöm… - mondom. Magamhoz akarok érni.
-Tegye akkor meg, így – szól,- de folytassa.
Nem nézek rá. Megfogom a ruhám szegélyét és felhúzom, amiatt, hogy a keze a vállamon, nem tudom levenni, de vékony anyag, betűröm a fűző szélébe a mellemnél. A jobb kezem a csipkebugyimba csúszik, simogatom a szeméremdombom és úgy fojtatom.
-Emlékszem, az ágyra akart dobni, de kicseleztem, hátrafeszítettem a kezeit, a háta mögé és a nyakába haraptam. Erősen. Az az érzés, egyszerre akartam magamba olvasztani a testét és véresre harapni, elpusztítani. Nézni, ahogy vonaglik. Elöntötte az agyam teljesen. Azt mondtam, hogy a földön akarom csinálni, idegesített, ahogy nyekergett az az ágy, szánalmas volt. Mást nem akartam hallani, csak a nyögéseinket. Megparancsoltam neki, hogy tegyen paplant a földre és feküdjön rá. Furcsa volt neki, de engedelmeskedett. Egy szó nélkül. Fájdalmasan állt a farka és mindent megtett volna az élvezésért. Akkor levetkőztem én is teljesen. A bugyim az arcára dobtam, félre söpörte, de érezte a nedvem illatát. Tudja, édes vagyok belül. Nagyon édes. – kihúztam az ujjam a bugyimból és lenyaltam, majd visszatéve már a csiklóm simogattam és úgy folytattam a történetet.
Végig simítottam a testemen, amikor már meztelen voltam és a talpam a szívére helyeztem, annyira erős volt bennem a vágy, hogy a szemem előtt már szinte nem láttam a testének a részleteit, csak homályt, ködöt. A lábai közé térdeltem, a csípőjénél fogva irányítottam, a számba vettem, megnyaltam, megnedvesítettem magamnak a kemény farkát, olyan selymesen csúszott a nyelvemen, olyan forró volt és finom… - felnyögök az emlék és a kezem hatására.
Aztán egyszerűen rámásztam, és felszúrtam őt magamba, nem lassan ereszkedtem. Durván, tövig, mint az állatok. Olyan hörgés szakadt fel valahonnan. Nem tudom, hogy az övé vagy az enyém volt. A hajam akkor a seggemig ért, a fekete lobonc mindenhol táncolt körülöttem. Eltelt egy kis idő, mire mozogni kezdtem. Azt nyögte felém, hogy olyan vagyok, mint egy pornószínésznő. Egyszerre volt hízelgő és kurva sértő… annyit mondtam csak, hogy ők nem élvezik, én igen. A mellkasába vájtam a körmeim, felszisszent és megfogta a csuklóm. Fájt neki, de ekkor rászorítottam a belső izmaim. Nem tudom, hogy jutott eszembe, de ezzel is fájdalmat akartam neki okozni. Engedett a szorítása, én meg gyorsabban mozogtam és végig hasítottam a mellkasát, le a bordákon, egészen a hasáig… és…. – szaggatva szedem a levegőt, és felnyomom a puncimba a középső ujjam, meg kell hozzá görnyednem, a fejem Alex mellkasának támasztom.
-És…
-Folytassa – súgja a hajamba.
-És, - nem bírom tovább, egy nyomás az hüvelyem belső falára, pont jó helyre, - és akkor én nagyot élveztem olyat élveztem, mint még addig soha, ahogy hallottam a hangját, felhördülni, ficánkolni alattam, égette a bőrét a fájdalom, a farka feszített, csúszkáltam rajta, akkorát élveztem… - mondom, de már nem bírom befejezni, a valóságban is bizseregve zakatol rajtam végig az orgazmus, a nyakamnál kezdődik, le a gerincemen, a puncimban robban fel. Lihegve simulok Alex testéhez. Kapaszkodom az ingébe.





 
Kapcsolódó linkek
· Több hír: Arany Opus Díj 2019
· Több hír: szmit


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Arany Opus Díj 2019:

jelige: Viki története

Hír értékelése
Értékelés: 0
Szavazat: 0

Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Parancsok

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

Kapcsolódó rovatok

Arany Opus Díj 2019

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.




Web site powered by PHP-Nuke
All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2005 by me.


Oldalkészítés: 0.21 másodperc