Jelige: Napraforgó
Dátum: 2012. október 17. szerda, 10:26
Rovat: Arany Opus Díj 2012


 Vakáció

Tizennégy éves voltam azon a nyáron és szinte biztosra vettem, hogy ez az utolsó szünidő, amelyből - mint minden évben - két boldog és önfeledt hetet kedvenc nagybácsimnál, Pali bácsinál tölthetek. A lakótelep panelházai közé augusztus elejére már mozdíthatatlanul beszorult a fülledt és kipufogógázzal telt nehéz, nagyvárosi szmog, így - mondanom sem kell -, jókora megkönnyebbüléssel szöktem meg az apró vidéki falu mindennemű városi zsongást nélkülöző nyugalmába. 
Már érkezésem másnapjának reggelén élvezettel szívtam be a friss, búzavirág illatú levegőt, s egyik kezemben a vajas kenyérrel, másikban egy jókora újhagymával vidáman indultam a pajta irányába, hogy míg Teri néném a Borit feji, megvitassuk az élet mélyenszántó gondolatokra érdemes dolgait. 
Bori nyugalmasan kérődzve hagyta, hogy Teri néni a hasa alá állítsa a vödröt, s bár öreg volt és meglehetősen sovány, annyi tejet azért adott, amivel bőségesen ellátta a konyhát, még néhány kiló túró készítéséhez is mindig jutott belőle.  
Pali bátyám kilenc óra felé mutatta meg magát először aznap, akkor tért vissza Borzassal, a fekete Pulival a horgászatból, szákjában két gyönyörű, tátogó pontyot tartva, s egyben megoldást kínálva az aznapi ebéd dilemmájára.
Pali bácsi különös figura volt. Hosszú, nyúlánk termete, vézna alkata már vagy huszonöt éve jelentett komoly kihívást nagynénémnek, de Teri néni hiába is próbálta páratlan konyhaművészetével felhizlalni a férjét, úgy tűnt, Pali bácsit ilyen szikár testtel nyeli el a szálkás tölgyfa koporsó. A hatalmas betyárbajusz furcsán kiütközött hosszúkás, beesett arcán. Keskeny, csíkszerű szájának töredéke sem látszott ki alóla. Létezéséről csak az adott tanúbizonyságot, hogy időnként elnyelt néhány ropogósra sült csirkecombot, valamint annyi bölcsesség röppent ki rajta reggeltől estig, amit nemhogy megemészteni, de végighallgatni is nehezemre esett. 
Pali bácsi azon kívül, hogy pár kecskéből, néhány malacból és egy tucatnyi szárnyasból álló kis baromfiudvart tartott fenn, valamint zöldségeket termesztett a ház mögötti kertben – amit rendszerint Teri néném árult a legközelebbi kisváros mindig zsúfolt piacán -, vérbeli feltaláló volt. Egy hatalmas garázsban - ahová még Teri néninek is csak külön engedéllyel volt szabad belépnie –, furcsa járműveket tervezett, majd hozott létre. Az volt az álma, hogy egy napon az ő találmánya nyeri meg a Szokatlan Járművek Gyorsasági Versenyét, amit minden év őszén rendeztek meg a fővárosban.
Számomra ismeretlen okból, engem mindig szívesen invitált meg a szentélyébe, sőt, gyakran lehettem részese találmányai első próbaútjának is. Mélyen ülő, dióbarna szeme vidáman villogott, ha új ötleteiről mesélt, s nagy lelkesedésében gyakran még a csillogó, Lorenzo márkájú pipájából is elfelejtett szippantani. 
A dohányzást illetően keményfejű és régimódi volt. Egyedül a pipát volt hajlandó a kezébe venni, a szivart túl fellengzősnek, a cigarettát pedig túlságosan közönségesnek találta. A pipa egyszerre hagyománytisztelő, úrias és modern – mondogatta mindig – és meg volt győződve róla, hogy tökéletesen illik különc egyéniségéhez. Soha nem jutott eszembe megcáfolni egyetlen állítását sem, vagy ellenkezni vele. Sem dohányzási szokásokat, sem egyéb dolgokat illetően. 
Anyám nem nézte jó szemmel a mi világra szóló, szoros barátságunkat, fintorogva korholt, ha hazatérve Pali bácsiról meséltem neki. 
- Ugyanolyan buggyant, mint az apád! Hiába, vér nem válik vízzé, mindkettőjük ereiben ugyanaz a romlott, zavaros, vörös lé folyik– jelentette ki lekezelő hangon. – Csodálom, hogy ez a Teri ennyi évig képes volt kiállni mellette! 
Apám még egészen kicsi koromban hagyta el anyámat egy fiatalabb nőért, és azóta sem tartotta velünk a kapcsolatot. Ebből kifolyólag halvány sejtelmem sem volt buggyant egyéniségéről és zavaros véréről, mégis ha anyám szóba hozta, említésével rövid idő alatt sikerült elvennie a kedvem attól, hogy nyári élményeimről meséljek neki. Nem is értettem: ha ilyen rossz véleménnyel van apámról és a rokonságáról, miért támogatja mégis nyári kirándulásaimat? 
- Városi gyereknek kell csak igazán a vidéki levegő! – világosított fel anyám. – És az sem árt, ha csirkét meg disznót sem csak a fagyasztóban látsz!
Azon a nyáron Pali bátyám élete legnagyobb dobására készült. Még a csomagjaimat sem volt időm a vendégszobába pakolni, már vonszolt is magával a garázsba, hogy megmutassa, min dolgozik éppen. 
- Gyere Danikám, ezt okvetlenül látnod kell! – ragadta meg a könyököm, s a helyiségbe lépve, bizalmasan hozzám hajolva még a fülembe súgta: - Úgy nézd kölyök, hogy te vagy az első, akinek megmutatom! Tudom, hogy neked remek szemed van az ilyen technikai dolgokhoz! 
A látvány, ami elém tárult, egyszerre volt hihetetlen, ámulatba ejtő és félelmetes. Nehezen álltam meg, hogy kezemet a szám elé kapva ne kezdjek el azonnal fuldokolni a nevetéstől. Pali bátyám ezúttal egy rozsdás talicskát, Borzas kinőtt kutyabódéját, négy, aránylag vastag gyerekbicikli kereket, egy Simson motorbicikli kormányát és lámpáját, valamint egy fűnyíróból származó kopott, kétütemű benzinmotort felhasználva alkotta meg legújabb remekművét. El nem tudtam képzelni, hogy a járgány képes legyen akárcsak elindulni is. 
- Meglásd, Danikám, idén ez a csoda lesz a befutó a derbin! – húzta ki magát az öreg, pipája végét szopogatva.
- Mikor lehet kipróbálni? – kérdeztem a lehető legnagyobb érdeklődést mutatva.
- Akár azonnal! – lelkendezett a nagybátyám, s már indult is, hogy kitolja a járművet a garázsajtó elé. 
Szerencsémre abban a pillanatban betoppant Teri néni, s ellentmondást nem tűrő hangon küldött el kezet mosni arra hivatkozva, hogy az ebéd, amit érkezésem örömére készített tálalva van, és ha nem csipkedjük magunkat, pár perc alatt kihűl. A délutánt a ház mögötti szilvafa ágai közt töltöttük, sürgősen szüretelni kellett, hogy még az este folyamán kompótot és lekvárt főzzön be a gyümölcsből, így aztán a próbaút váratott magára, egészen másnap reggelig. 
Fél tíz után nyolc perccel az izgalomtól remegő kézzel és lábbal álltunk az aprócska tisztás szélén, hogy megejtsük a sorsdöntő próbautat. Mivel a jármű csupán egyszemélyes volt, Pali bácsi készségesen magára vállalta a sofőr szerepét. Citromsárga, régi típusú motoros sisakkal és szemüveggel biztosította be magát egy komolyabb baleset esetére. A stopperrel a kezemben a célvonalnál vártam, hogy elfoglalja helyét az ülésen, s a sípomba fújva megadhassam a jelet az indulásra. Rám várt ugyanis a megtisztelő feladat, hogy lemérjem, mennyi idő alatt ér a kitűzött célba.
A csodajárgány eszeveszett tempóban indult útnak, nagyokat zöttyenve a füves, néhol göröngyös terepen. Pali bácsi feszülten koncentrálva, egészen a kormányra  dőlve vezetett, szemét egy pillanatra sem vette le a célt jelző tábláról. Néhány méteren keresztül minden a legnagyobb rendben ment, az első pár akadálynál is sikeresen és időben rántotta félre a kormányt, aztán egy élesebb kanyarban váratlan nehézségei adódtak. Egy vakondtúráson megbillent a bal első kerék, a jármű kisodródott, s a közeli tó mólója felé vette az irányt. Mielőtt még Pali bátyám észbe kaphatott volna, járgányostul, sisakostul a vízbe zuhant. A hatalmas csobbanást hallva rémülten szaladtam a baleset helyszínére, kétségem nem volt felőle, hogy bizony nagyon nagy a baj. Pali bácsi ugyanis vidéki ember létére legyőzhetetlen víziszonnyal küzdött már gyermekkora óta, így úszni sem tudott.  Mire odaértem, kiabálva, prüszkölve kapálózott a - mint hamarosan kiderült -, csupán vállmagasságig érő vízben. Fején félrecsúszott a citromsárga sisak, betyárbajszából hatalmas cseppekben csöpögött a tó langymeleg vize, szemében pedig akkora kétségbeesés villant, mint a pórul járt halainak, amiket hétvégenként ugyanebből a tóból szokott kifogni. A rémület persze nagyobb volt, mint a baj, mégis, miután kihúztam a fulladásra szinte alkalmatlan mélységű vízből, Pali bácsi egész nap az ágyat nyomta, és a takarót az álláig húzva remegett, mint a nyárfalevél. Teri néném türelmesen kényeztette és ápolgatta.  Hiába is kötöttem az ebet a karóhoz, hogy az égvilágon semmi baja sem történt az öregnek, nagynéném erélyesen utasított rendre mondván, hogy a lélek sokkal sérülékenyebb a testnél, ezért a sokkot igenis ágynyugalommal kell kikezelni. 
Pali bátyámat szerencsére kemény fából faragták, így pár óra alatt túl volt a megrázkódtatáson. Mire késő délután ágyba vittem neki a frissen főtt tyúkhúslevest, teljesen megszűntek a tünetei. Iszonyatos hangzavarral szürcsölte a gőzölgő levest, és jókedvűen viccelődött a történteken.
- Szó, ami szó Danikám, idén rekordot döntöttünk! – mondta cinkos vigyorral az arcán. – Alig három perc alatt sikerült leamortizálnunk az eddigi legígéretesebb járgányunkat, amin már vagy hat hónapja dolgoztam. De! – emelte magasba a mutatóujját – azt se felejtsük el, hogy az eddigi legnagyobb sebességet elérve repültem a tó közepére!
Pali bácsi azon az éven lemaradt a Szokatlan Járművek Gyorsasági Versenyéről, sem ideje, sem kedve nem volt már új járművet építeni. Bárhogy is, de a nem várt augusztusi fürdőzés elvette némileg a kedvét nem mindennapi hobbijától. Egészen a következő év tavaszáig…





































A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1370