Hármas díjátadás Diószegen
Dátum: 2013. május 13. hétfő, 18:05
Rovat: Híreink


A Talamon Alfonz emléknap hagyományokhoz híven, a kegyelet virágainak elhelyezésével kezdődött meg pénteken, a főút mellett található bronzba öntött Talamon szobránál, ahol Srejner Melinda önkormányzati képviselő mellett Szalay Zoltán Talamon-díjas prózaíró és Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) elnöke méltatták a fiatalon elhunyt prózaíró munkásságát. Az SZMÍT közösen Diószeg város önkormányzatával, 2006-ban, Talamon Alfonz halálának 10. évfordulóján rendezte meg az első díjkiosztó ünnepséget, amikor is Fonzi pályájának egyengetője, posztumusz kötetének gondozója, Grendel Lajos vehette át az élenjáró prózaírónak járó elismerést.

Tavaly változás történt, megduplázódott a díjak száma, ugyanis a legjobb lírikusnak ítélendő Forbáth-díj átadási ceremóniája is Diószegre vándorolt. Egy év elteltével hármas díjátadó hellyé nőtte ki magát a város kultúrközpontja, ugyanis a februárban alapított, gyermekirodalom terén végzett kimagasló alkotói tevékenységért járó Simkó Tibor-díj átadása is társult az előző kettőhöz. 
Az idei rendezvény nagyban eltért az eddigiektől, már csak azért is, mert a díjátadás történetében még soha nem fordult elő, hogy egyszerre négy Talamon-díjas foglalt volna helyet Fonzi mellett a padon, ugyanis három korábbi díjazott is jelen volt az ünnepségen. Mag Gyula alkotása idén fényárban úszott, hiszen olyan emberek álltak mellette, akik az elmúlt években, évtizedekben, műveik révén nemzedékük legkarakteresebb képviselőivé váltak. Sőt! A két Csehy csemete, Flóra és Kornél is elfoglalták megelőlegezett helyüket a padon. Flóra még ennél is többet tett, amikor édesapja, Csehy Zoltán méltatta az idei Forbáth-díjas Tőzsér Árpádot, hiszen felnőtteket megszégyenítő bátorsággal elszavalta „öreg barátja” egyik versét, majd egy saját rajzzal is megjutalmazta a díjazottat, ami felért egy kis Forbáth-díjjal. Csehy megemlítette, hogy a díjnyertes Félnóta című kötet két radikális egységre bomlik, az egyik fele „valóban a nyelv testét tárgyának tekintő zsigeri nóta, a másik fele inkább a szó latin értelmében véve speciális hangjegy-sorozat, titkos jegyek, lelki bélyegek sorozata“.
Nagy és örömteli eseménynek számított, amikor az ünnepségre megérkezett a súlyos betegségből lábadozó idei Talamon-díjas Szászi Zoltán is, akinek arcáról nem hiányzott a „de jó látni titeket” mosoly, láthatóan jót tett neki az a társaság, amelyik szívélyesen fogadta, amelyik vele együtt örült a megérdemelt elismerésnek. Pályatársa, barátja, Ardamica Zorán köszöntötte a friss díjazottat, aki legutóbbi kötetének, a Zimankó és a Város Szíve című regényének köszönheti az elismerést. Ardamica méltatásában többek között arról is beszélt, hogy Szászi megtanította szereplőit „oda s vissza járni az időben”, s velük együtt utazgatott, ő maga pedig titokban a szereplők bőrébe bújt mesélőként, alteregóként.
A szlovákiai magyar irodalom egyik legtermékenyebb alkotója, a sokoldalú Z. Németh István elsőként vehette át a Simkó-díjat. A Zengőrét meséi című kötet érdemesnek találtatott arra, hogy szerzője a legkiemelkedőbb gyermekirodalmi kötetnek járó díjban részesüljön. A díjazottat méltató Balázs F. Attila kiemelte a kötet erényeit, azt, hogy a kötetben felbukkanó bohócok neveit a szerző egy korábbi színpadi művéből emelte át az új mesekönyvébe, s hogy a kötetben szereplő két főhős, Emese és Noémi neve véletlenül vagy akarattal, de azonos a szerző gyermekeinek nevével. Z. Németh eddig megjelent kötetei között ott lapul az a hét gyermekeknek szóló könyv, amelyben a szerző maradandót alkotott, és már nem is volt meglepő, hogy lassan nyomdakész állapotban a nyolcadik is, amelyet a könyvhéten vehet kezébe az olvasó.
A díjátadást irodalmi összeállítás előzte meg, amelyben Koncz Csilla, a Fiatal Írók Körének tagja vállalta a moderátor szerepét, Zakál Gyula előadóművész a három díjazott kötetéből olvasott fel részleteket, Buják Andor (szaxofon) és Bohus Zoltán (zongora) neve pedig garancia volt arra, hogy magas művészi színvonalat képviselve nyújtanak maradandó zenei élményt a közönségnek. 









A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1504