Újabb győzelmet tudhat magáénak a SZMÍT asztalitenisz csapata
Dátum: 2015. december 08. kedd, 14:21
Rovat: Híreink


A X. Őszi Írófesztivál keretében a Párkány környékbeli iskolákban tartandó író-olvasó találkozók és rendhagyó irodalomórák kísérő rendezvénye volt a hagyományosan megszervezett asztalitenisz mérkőzés. A sporttalálkozónak ezúttal a párkányi Ady Endre Alapiskola adott otthont 2015. november 20-án. A párkányi gimnazistákkal való edzőmérkőzés után a SZMÍT és az Ady Endre Alapiskola felnőtt csapata állt a zöld asztalhoz. A SZMÍT asztaliteniszező csapata (Hodossy Gyula, Vida Gergely, Hajtman Béla) a kéméndi Stellár Krisztiánnal egészült ki, hogy ezzel is az Írók Társasága ne csak a tollat forgató, hanem a pingponglabdát ütő pályakezdő fiatalokat is segítse a kibontakozásban és élményszerzésben. Krisztiánt aztán két mérkőzés után Lukács Ádám váltotta fel, aki a pingpongütője mellett ugyancsak  a párkányi gimnázium iskolapadját  koptatja.


Az ellenfél csapatát a három Péter mellett (Bacsó Péter, Forgács Péter, Sováb Péter)  Hajtman Marian alkotta, akinek a mérkőzés megszervezése is köszönhető. A 18 összecsapásból 15-ször a SZMÍT és három alkalommal az Ady Alapiskola csapata került ki győztesen. A SZMÍT ellenfelének 3 pontját Hajtman Marian szerezte. Ő egyébként a Muzslai Asztalitenisz Klub VI. ligás játékosa. Viszont csapattársairól elmondható, hogy méltó ellenfélnek bizonyultak, hiszen Bacsó Péter és Forgács Péter 3-3 játszmát is megnyert. A SZMÍT csapatában a gimnazista fiúk összesen 3 mérkőzést nyertek meg. A csúcsformában játszó Hodossy Gyulának  3 egyéni és egy páros mérkőzést sikerült megnyernie (!). Vida Gergely is jó napot fogott ki, hiszen ő is 3 mérkőzésen és a párosban is jobbnak bizonyult ellenfeleinél. Mindketten eddigi SZMÍT-es pályafutásuk legeredményesebb asztalitenisz mérkőzését játszották. Gratulálunk nekik ehhez a nagy sikerhez!
Az eredmény a számok tükrében:
SZMÍT – AdyEndre Alapiskola   15 : 3
SZMÍT: Hajtman Béla 4,5 Hodossy Gyula  3,5  Vida Gergely  3,5   Stellár Krisztián 2,5, Lukács Ádám 1
Ady Endre Alapiskola: Hajtman Marian 3
                                                                                                                 






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1756