Arany Opus Díj 2016
Dátum: 2016. szeptember 14. szerda, 13:19
Rovat: Híreink


Pályázati kiírás

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Arany Opus Díj címmel szépirodalmi pályázatot hirdet szlovákiai magyar (állandó szlovákiai lakhellyel rendelkező) szerzők számára.
 A pályázat az SZMÍT által több éven keresztül sikeresen meghirdetett az „Év Irodalmi Alkotása Pályázat” folytatásaként, annak követőjeként hirdetődik meg. A pályázat címének megváltoztatásával az SZMÍT által alapított új irodalmi folyóirat, az Opus és a díj egymásra utaltságát szeretnénk erősíteni.
A pályázatra benyújtható minden olyan magyar nyelven írt széppróza vagy vers (max. 15 flekk), amely nyomtatásban még nem jelent meg, s amelynek közlési jogával a szerző rendelkezik. Egy szerző csak egy művel vehet részt a pályázaton. Tematikai megkötés nincs. A pályamunkát postai küldeményként, minden oldalán jeligével ellátva, négy nyomtatott példányban és digitális formában (CD) is kérjük benyújtani. A pályaműhöz külön, zárt borítékban csatolandó szerzőjének neve, e-mail címe, telefonszáma és lakcíme. Ezen a borítékon legyen feltüntetve a pályázó jeligéje is. A külső borítékra pedig kérjük ráírni: Arany Opus Díj.


Levélcím: Spoločnos maďarských spisovatežov na Slovensku, Palác Duna Palota, Galantská cesta 658/2F, 929 01 Dunajská Streda
A pályázatok beérkezési határideje: 2016. október 18.
Pályadíj: 200 euró, valamint Gyenes Gábor képzőművész alkotása (Somnium – mezzotinta)
A pályázatra benyújtott szépirodalmi alkotásokat neves irodalmárokból álló zsűri bírálja el. A zsűri tagjai: Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, Grendel Lajos Kossuth-díjas író, Keserű József irodalomtörténész. A díjnyertes mű első felhasználási joga a Szlovákiai Magyar Írók Társaságát illeti meg, és az Opusban jelenik meg a díjátadást követően a 2017/1-es számban.
Az ünnepélyes díjátadásra 2016. november 18-án kerül sor Dunaszerdahelyen, a XI. Őszi Írófesztivál keretében megrendezett műsoros esten, ahol a nyertes pályamű egy neves színművész tolmácsolásában hangzik el.
A nem díjazott szövegeket a pályázat kiírója nem őrzi meg és nem küldi vissza.











A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1807