Jelige: Pirítós
Dátum: 2017. október 04. szerda, 09:34
Rovat: Arany Opus Díj 2017


Hirtelen a kenyérpirító

A denevér nem hülye.
Ezt mondta el magának minden alkalommal, amikor a belső udvaron cigarettázott, és észrevette, hogy egy denevér repked körbe-körbe a ház falai között. Az évmilliók során nem került elég denevér minden oldalról zárt természetes katlanba, ahhoz, hogy kihaljanak azok az egyedek, melyeknek nem jutott eszébe felnézni - ezért repül, körbe-körbe, újra és újra a denevér a belső udvarban, amíg egyszer csak véletlenül elég magasra nem száll, hogy észrevegye, jé, itt a kiút, végre tovaszárnyalhatok, folytatni denevéri kötelezettségeimet a világban.
Ilyen szempontból a denevér nagyon is hülye. Viszont, NO elsősorban arra koncentrált, vajon az arcába repül-e a kétségbeesetten csapdosó állatka. Vajon tényleg kétségbeesett, vagy azt csak az emberi agy teszi hozzá a képhez. Szabad asszociáció.
NO tudta, hogy a denevérek vakok, vagyis, valószínűleg nem vakok, csak gyengén látnak – tipikus leegyszerűsítése a tényeknek. Vakok. A dolgok, amiket megtanítanak a gyerekeknek kisiskolában, aztán mikor felnőttek, valaki elmondja nekik, hogy „hát ebben van valami, de az igazság sokkal összetettebb, vagy pont az ellenkezője…”.
A denevér valószínűleg nem vak. A kutyák sem az orrukkal látnak (bármily hihetetlen, a szemükkel) Mégis ezt mondjuk a gyerekeknek. Így könnyebben megjegyzik a lényeges információt, azt, hogy a kutyus szaglása jó, a denevér pedig egy élő szonár.
Tehát, mivel a denevér a rossz szeme helyett radarkép alapján tájékozódik, nem repül neki véletlenül dolgoknak (például NO fejének), csak azért mert sötét van. Mert nem hülye. Ellenben NOval, aki mégsem bírja megállni, hogy behúzza a nyakát, akárhányszor a közelébe ér az állat, hiába tudja az elméje racionális része, hogy a sötét igazán nem zavarja a denevért, plusz fantasztikus manőverező képességgel rendelkezik mind emellé, szóval mit képzel magáról ez a nagy képű dagadt tehén (NOra utal itt a denevér, a „tehén” szó sértés, NO, mikor utoljára ellenőrizte, ember volt), hogy megrezzen, akárhányszor a közelébe repülök? Nekem a szonárlátás a szuperképességem, neki a szuperintelligenciája, hát miért nem használja azt a nagy agyát?! Gondolja ezt a denevér, gondolta NO.
NO mindig behúzta a nyakát, aztán, mindig emlékeztette magát arra, hogy a denevér nem hülye. Minden egyes alkalommal, mintha egy átgondolatlanul programozott robot lenne.
Kenyérpirító!
Eszébe jutott, hogy ezt csinálja a kenyérpirítóval is! Minden egyes alkalommal összerezzen, amikor a gép kidobja magából a kenyeret. Hirtelen eszébe jutott, ahogy kiskorában oda szokott állni a kenyérpirítójuk elé, figyelte a visszaszámlálót… azt sem tudta, hogy a számok a kenyérpirító skáláján perceket jelentenek, nem pedig pirítottsági „fokozatokat” (gyakorlatilag mindkettő igaz).
Évek óta eszébe sem jutott, hogy ilyesmit csinált, és az emlék most olyan idegen lett. Ott állt kiskorában a kenyérpirító előtt, figyelte a számlálót, próbált felkészülni lelkiekben, hogy ne rezzenjen össze, amikor a kenyér kidobódik, és… Mindig összerezzent. Nem volt kontrolja a teste felett. Most sincs, lásd denevér. Mikor lesz? Lesz valaha? Csak ő ilyen, vagy mindenki? Illetve, ha nem is mindenki, az átlag?
Sokkal valószínűbb, hogy az átlaghoz tartozzon, minthogy ne. Ez matematikai tény.
A denevér cincogott. Egész idáig teljesen némán keringett. Ott volt NO fejében a filmeken keresztül beleprogramozott feltételezés, a denevér röptének hangjáról. Szárnysuhogás, organikus, sűrű, bőr ízű. A valóságban a denevér cincog és nem vak. Miért hazudnak nekünk?
Elfogyott a cigaretta. Ideje visszatérni a valóságba.
Visszaült írni. Egyszerű novella. Karakterrajz visszaemlékezésen keresztül. NO – maga az elbeszélő, egyes szám első személy – visszaemlékezése fiatalkorára. A főszereplő azonban nem ő maga, hanem CS, egy excentrikus figura, NO barátja… Ismerőse. Aktív, körülötte folyik a cselekmény, miközben NO passzív, gyakorlatilag csak kullog CS után (ő az elbeszélő, ugyebár). Mint Watson és Sherlock Holmes. Mi Watson keresztneve?
A cselekmény maga egyszerű, a trükk ott van, hogy bár CS a protagonista, nem esik át jellemfejlődésen a történet végéig (mert hát ő már így is csodálatosan excentrikus – lehet használni ezt a szót ennyiszer, nem túl idegen?). NO karaktere esik át jellemfejlődésen – erre a jövőbeli énjének elbeszélésmódja reflektál kicsit.
Mindent, amit az ember csinál lát a jövőbeli énje az emlékein keresztül. Magát kukkolja. Van, ami időlegesen kiesik, hogy aztán visszajöjjön a semmiből, mint amikor NO a kenyérpirítót bámulta hat-hét évesen a konyhában. Sötétbarna volt a szőnyeg, és fehér a kredenc, de olyan napszítta fehér. Lehet csak pisisárgának nevezni. Lehet, hogy cigarettafüstsárga, nem napszítta sárga… Dohányzott valaki a házban? Melyik ház volt ez?
NOt CS excentrikus életmódja és kiszámíthatatlansága segíti abban, hogy többet tudjon meg önmagáról és a világhoz való viszonyáról. Itt a karakterfejlődés, itt a lényeg. Persze, ez nem tudatos a szövegbeli NO számára. Semmi túl konkrét, csak finoman.
Miért hazudunk? NO nem ismert semmiféle CS nevűt. Valakiről mintázta kábé, de nem igazán, mert CS egy lehetetlen karakter, senki nem viselkedik így a való világban. Nyilván.
Miért írja igaz történetszerűnek? Nem igaz. Hamis. Nem jó! Kuka.
Nem is arról van szó, hogy beleírná a nevét konkrétan, vagy bármi más módon állítaná, hogy a történet a valóságon alapul, csak szimplán első szám egyes személyben van, és a helyszínek léteznek. Még akár adhatna más nevet is az elbeszélőjének, beleírhatná, elmagyarázhatná mindenkinek, hogy fiktív, akkor is hamis lesz az egész. Nem az ő gondolatai, amiket leírt, mint NO gondolatai, nem az ő benyomása a múltról. Vagyis az övé kell, hogy legyen, hisz ő írja le az egészet, de akkor is hamisak. Miért? Mert messze nem elég lelki beteg ahhoz, hogy érdekes karakter lehessen a saját prózájában, úgyhogy magára, vagyis fikcionalizált önmagára kell húznia egy csöpögő depressziófátylat. És a történet sem elég érdekes ahhoz, hogy valaki csak úgy kitalálja. Ki írná le ezt a szart? Legfeljebb valaki, akivel tényleg megtörtént. Ezért kell az egyes szám első! Legyen eladható! Minek? Kinek?
Olyan műanyag!
Hogy kell írni?
Vissza a valóságba. Cigarettaszünet. Majd utána kitalálja, hogy kell írni.
Eltűnt a denevér, a hold elől pedig eltakarodtak a felhők. Nagyon fényes, olvasni is lehetne kint.
NOnak eszébe jutott valami, amit az interneten olvasott arról, miért kötötte az emberi kultúra a teliholdat gonosz, sötét dolgokhoz. Lásd farkasember. Meg az összes egyéb teliholdra alapozott mitológiai lény, amikből egy sem jutott hirtelen eszébe.
A telihold fényes, jobban látni, nem lenne hát logikusabb, ha ezt tartanánk az egyik legbiztonságosabb, legkevésbé rémisztő estének a hónapban…? Csakhogy pontosan ezért az éjszakai ragadozók zsákmányállatai könnyebben kerülik el a megevődést, ami azt jelenti a ragadozók, éhesebbek, ennél fogva kétségbeesettebbek lesznek. Annyira, hogy megtámadnak olyan dolgokat is, amik nem alattuk állnak a táplálkozási láncban. Az embert például. Részei vagyunk még a táplálkozási láncnak egyáltalán. Már teljesen fölötte állunk? Nyilván nincs semmi, ami rendszeresen embert eszik, de számíthatunk csúcsragadozónak… Talán.
NO nem nézett utána a cikk forrásainak, bár tudta, hogy a média szeret félinformációkról, vagy bizonytalan elméletekről tényként beszélni. Mindazonáltal a felvetés eléggé logikusnak tűnt neki ahhoz, hogy megjegyezze; és nem mintha valaha tervezné tényként előadni bárkinek. Hol a probléma a felületes tájékozottsággal, ha tudjuk, hogy nem feltétlenül igaz, amit tudni vélünk, és nem vezetünk félre senkit? Miért találja magát mégis műveletlen idiótának miatta? Utána kéne néznie dolgoknak. Hogy vak-e a denevér, és, hogy mi a csúcsragadozó definíciója. Ha most megnézné, biztosan megjegyezné. A „nagyjából tudása” betonbiztos tényekké szilárdulna a fejében.
Ez lesz. Amint bemegy. Nem mintha lenne értelme tovább nyúznia az írást. Ha cigarettaszünetben nem a szövegen jár a feje, fel is adhatja, úgyis rossz. Már az előbb is megállapította, hogy rossz.
Annak nem tud utánanézni dohányoztak-e a régi házukban.







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1878