Jelige: Angelica Salutatio
Dátum: 2018. október 18. csütörtök, 10:36
Rovat: Arany Opus Díj 2018
Reneszánsz hármas
Én találtam arcot Ferencnek, Giotto…
(trecento)
templomhajó végében lesz neki jó
fény se kell majd bentről ragyog
a bal kezét kell emelnie
háta mögé méltatlankodó nő kerül
középtől kissé balra álljon a szent
jobbra madarak
nem sok nem kevés
több fajta kéne
mozgásban is változó
legyen libbenő érkező pihenő
fel az égre induló
meg kell egy virágot hajtó fa még
csak ne fázna az ujjam
beleüt a hideg mint a nyíl
hegyek felől gyakorta ér a köd
templom oldalában a campanile mered
szőlők erdők kertek
rőt parasztok mind csak alszanak
novemberiek
tényleg erre gondolt hallva az égi szót
Ferenc menj és javítsd meg hajlékomat
mert látod romba dől
nem tetszik nekem
rongycsuhájához
túlzott pompa ez
sok drága kőlap
arany ezüstöt fedez
súlyos kelmék bársonyok zászlók
templomszolga betévedt verebet botoz
én az arcát keresem
szájának formáját a szót
amit kimond
ahogy húgocskáinak nevezi a madarakat
a fényt glóriájából előcsalom
meztéláb áll sáron vagy havon mindegy
rebegve ejti ki
tiéd a dicséret dicsőség és imádás
hideg van
tucatnyi kép vár ránk
a fizetség még messze
tüszőmből fogy a sápadt ezüst
miként fakupánkból a vizes bor este
mikor fáradt csuklóm ernyed híg leves felett
istenemre ez lesz a jó
így legyen
mégis okos vagy Giotto
kicsit oldalt fordul
áldás bomlik ki ujján
kicsit nevet
nem is érzi mit akarhat
az a méltatlan asszony tőle hátrább
ki bolondnak nézi
mindegy
neki istenhez reptető erőnek
ott vannak a madarak
Honnan a kék Mária köpenyéhez Fra…
(quattrocento)
ne méregesd mióta lakom képem
rejtett szegletében
hiúság hogy megmaradni vágytam
nevem Fra
mókusszőr ecset finom fogásában
enyém a vonal íve a szín teltsége
Madonna Mária szívem megtalálta
a kor melybe születtem
nem éppen lant húrjára való
kard élén vér csorgott
vérpirost alkonyat izzani tőle tanult
harcosról pengettek éneket dalnokok
húr zúgta mily nagy hős
egyik s másik is
de tudtam én
a dal sokszor hamis
mert félelemmel teli
a gatya s a szív
pedig éthosz és pátosz társak lehettek volna
én hittel reméltem
Isten szeret
így létem kerete
freskós klastromi mészfal lett
valóssá nyitottam égi földi távlatot
Boldogasszony örök rabja maradok
úgy raktam fel temperával szép alakját
hogy ismerjen magára
de azt megbocsássa
ami ihlette kékjét köpenyének
gyónom
gúnyád olyan mint annak a macskaosonású
novíciának a szeme aki megnyitta zárját
cellaszobámnak s mikor elment
azt súgta reggel várlak
az Úr falamon faragott feszület
égni kezdett tekintetétől
éreztem hogy nem bűn
ő előjáték purgatóriumhoz a földön
te novícia mégsem kell magamat megölnöm
Ő akarta hogy anyja köpenyének színe
mint szemed olyan kék legyen
ó a gyönyörök kertjében te
égre néző azúr szempár
mikor festettem az angyali üdvözletet
vékonyka ecsettel
meg a boltívek élén csillanó napot
mintáztam hajadról
tudtam Uramnak így teszek jót
ha dicséretére lesz e kék
s a naparany meg a falfehér
a virág sárga és minden vérpiros szív
ezt nyitottam ki én Fra Angelico
a színeket
ez volt a titkom míg várt az ég
Hadd higgyem Ő küldött Vincibe…
(cinquecento)
sosem mondtad el Caterina
honnan hozott a sors
Anchianóba
hol Toszkána bájos földjén
Ser Pietro letepert
s fullánkja átdöfött engem beléd
ó te szegény
majdnem kislány voltál még
állatok voltak játszótársaim
porba rajzolva őket legeltettem
szemem mindig kívánta égnek kékjét
megfejteni eszem akarta
ha valami olyan akkor miért
süldő kamasz Verrocchiohoz mentem
én banyak legény
hogy ujjaim rajzra nevelje
de vád ért fiúkat rontani vélt
pár gonosz míg én
ki minden viszályt kerültem
csak rajzoltam férfi szerszámát
nem vonzott nemzés aktusa soha
tüszőbe rakva kevés holmival
irány Milánó
messze hó ragyogott a város felett
a kertekben mégis ciprusok lobogtak
ti Sforzák ti dúsak kik megvettétek erőm
hogy agyagból gyúrjam meg mintáját lovas szobornak
sose láttam oly szépnek emlékeimben anyámat
mint itt hol árnyat mértek
felém kék hegyek
áldott légy ezerszer Mária
rólad mintázom
mamma mia Caterina
a Madonnát a sziklákon
ha nedves fal nem lenne
Jézus arca mindig füstös fátyolos
én tudom
nincs már határ árny és fény között
a Santa Maria delle Grazie refektóriuma átkozott
csorbul erőm
bogot ujjamra köt reuma
ölni társául szegődtem a hadnak
vezérem Borgia
megláttam a halált szembe jönni
fájt
álomtalanul éltem
holtak testét irónnal vázoltam
így ül bent a gyermek
ilyen az anya hasa
próbáltam miként feszül
hogyan petyhüdik karom
miért süt át mégis a mosoly
Lisán
akkor is ha nem akarom
Isten akarta talán
te sose mondtad el Caterina
ki volt Ő
aki elküldött hozzád
én meg sose mondtam neked
mama
mindegy már
a kamaszlány Madonna arca
mindörökké te
így
|
|