Irodalmi Karaván kárpátaljai írókkal
Dátum: 2019. április 08. hétfő, 10:39
Rovat: Híreink


2019. április 24-26. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága idén is megrendezi az Irodalmi Karaván című rendezvény sorozatot. Tartalmas programmal fogadja a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet képviseletében a Kárpátaljai Irodalmi Karaván 2019 tagjait:
 Dupka György: kárpátaljai magyar író, költő, helytörténész, szerkesztő, kultúrpolitikus. Iskoláit szülőfalujában és Péterfalván végezte, majd az Ungvári Állami Egyetemen 1979-ben szerzett magyar szakos bölcsészdiplomát. 2006–2008 között magyarországi egyetemi képzésen vett részt és 2008 őszén az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán kulturális mediátor szakos diplomát szerzett. Munkahelyei: 1979–1986 Kárpáti Igaz Szó munkatára. 1986–1992 között a Kárpáti Kiadó magyar osztályának szerkesztője. 1992-től az Intermix Kiadó vezetője, nevéhez fűződik a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat beindítása és gondozása. Munkásságát számos díjjal jutalmazták.







Lőrincz P. Gabriella:  beregszászi költő , első verseit 2008-ban közölte az Együtt folyóirat. 2009-ben jelent meg az első önálló kötete, Karcok címmel, az Intermix Kiadó gondozásában. Szintén 2009 óta munkatársa a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetnek. Írásai több anyaországi és külhoni folyóiratban is megjelennek. 2012-ben jelent meg második verseskötete, Fény-hiány címmel, szintén az Intermix Kiadó gondozásában. Az Együtt folyóirat Nívódíját 2013-ban kapta meg. Tagja a Magyar Értelmiségiek Kulturális Közösségének és a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának. 2014-től a Magyar Írószövetség tagja. 2016-ban jelent meg harmadik kötete Szürke címmel, szintén az Intermix Kiadó gondozásában. A negyedik köteének címe Átszállás előtt címmel jelent meg. Munkásságát Irodalmi jelen költészeri díjjal jutalmazták.

Csornyij Dávid:
1991-ben született Beregszászon. 2012-ben felvételt nyert a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem szakára, 2017-ben történelem tanári és történész diplomát szerzett.  Ezt követően nyert felvételt a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájába. Gyermekkora óta érdeklődik az irodalom iránt, első versei Együtt folyóiratban jelentek meg.  Az Irodalmi Jelen folyóirat munkatársa, videó - és hangzóvers rovatot gondozza.


Program
2019. április 24., szerda
18.00 Irodalmi beszélgetés Dupka Györggyel, Lőrincz P. Gabriellával és Csornyij Dáviddal. Beszélgetőtárs: Hodossy Gyula
Helyszín: SZMÍT - Dunaszerdahely,
Április 25., csütörtök
9.40 Rendhagyó irodalomóra Nagymegyeren, a Kereskedelmi Akadémián
17.30 Irodalmi est Somorján, a Mozi Clubban. Beszélgetőtárs: Tóth László József Attila-díjas költő
Április 26., péntek
10.00 Rendhagyó irodalomóra a Dunaszerdahelyi Magángimnáziumban


Támogatja:
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma








A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=2018