Text-túra Ipolyszakálloson
Dátum: 2019. szeptember 25. szerda, 11:40
Rovat: Híreink


2019. szeptember 20-22-e között rendezte meg a Szlovákiai Magyar Írók Társasága az idei utolsó Text-túrát, vagyik a tehetséges fiatal írókat felkaroló műhelymunkát. A már összeszokott társaság új mentort is kapott Bódi Péter személyében, akinek fiatal kora ellenére van tapasztalata a műhelymunkákban, és eddig már három könyve is jelent meg. Az első a Szétírt falak (2012) az Ab Ovo Kiadó, a Hipster (2017) a Kalligram és a harmadik az Engedetlenek (2018) szintén a Kalligram gondozásában. A másik mentor Z. Németh István volt. Első feladatként felolvasták mindannyian a hozott műveiket, majd feladatokat kaptak.


Bódi Péter elsőként azt a feladatot adta, hogy egy olyan regény első mondatát írják le, amelyet szívesen olvasnának ők maguk is, ha kezükbe vesznek egy könyvet. Ennek folytatása azt lett, hogy dramaturgiát készítsenek belőle, majd pedig vázlatot a forgatókönyvhöz. Az eredmény lenyűgöző volt, hiszen négy csoportot alkotva kellett megírni a négy fejezetből álló forgatókönyv vázlatát, úgy, hogy mindenki egy fejezetet írjon meg. Z. Németh István a műhelymunka kötetlen beszélgetésének témáját választotta, mégpedig a klímaváltozást. A feladat az volt, hogy írjanak verset vagy prózát Hogyan lettem klímaszorongó címmel. Mindkét mentor megállapította, hogy a rövid idő, amely rendelkezésükre állt az alkotáshoz, nem befolyásolta a minőséget, nagyszerrű művek születtek. A Háromnapos rendezvény után mindannyian egyetértettek abban, hogy ha hasonló szellemben folyik majd továbbra is a műhelymunka, akkor jó irányban haladnak tovább.





A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=2057