1.

Az olvasás során elfogadod, hogy feltárom

előtted személyemet. Az olvasás során beleegyezel, hogy

tudjam, mit gondolsz. Nincs ellenvetés.

Az olvasás során felléphetnek gondolati ellentmondások.

Az olvasás során hozzájárulsz, hogy asszociációs

és képi társításaid a szöveg részévé váljanak.

A felhasználó egy csontképződményből

hússzövetekbe rendeződő egyén, nevezzük

úgy: TE. A szöveggel teli körítés,

a vesszők és egyéb interpunckiós jel

úgy: ÉN. 

Nem lesz bonyolult. Mint azt hazudni mindenkinek

sunshine és minden happy. Mint mikor

egyszer fenn, aztán lenn és vica versa.

Mint az önámítás. Egyszerű.

És bonyolult, mint az élet.

Fárasztó. Felemelő. A használat során

jogodban áll véleményt formálni.

Felkészültél? Nincs koordinációs pont,

ahová megérkezünk. In progress.

Amikor hajnalban felkelsz

félig kómásan és látod

a csillagok fényeinek kontúrjait

szobád falán. Az a szoba vagyok.

Amikor éppen magányos vagy

és hogyléted felől érdeklődnek

egy vigasztaló kávé mellett,

az erőltetett mosoly vagyok

a szád szélén.

Betöltve 95%.

Néha jobban  lennél. Néha jobban  lennél.

Néha jobban  vagy.

Néha csak azt hiszed.

Eddig sem voltam itt. Ha törölni szeretnél

akkor sem tűnök el.

Ottleszek a limbikus rendszered közepén.

Lehet más a felhasználó.

Mostantól ne figyelj rám:

most nekem ez a fontos.

Egyébként nem tudod  megállni...

Színleld, hogy értesz

vagy hazudd

a valótlant

Tovább.

2.

Most úgy hallgass, mint

aki elvonási tünetektől szenved,

de kedvtelésből  depressziós.

Most úgy hallgass, mint aki most tudta meg,

hogy születése óta halott az apja.

Most úgy hallgass, mint aki megnyerte a főnyereményt.

most úgy, mint aki megnyerte,

de elvesztette a szelvényt. 

Most úgy hallgass, mint a tűzvészből

kimenekült gyermek, ki testvére helyett

játékait mentette ki.

Most úgy hallgass, mint az abortuszon

átesett anya, ki férjének azt hazudja

két hónap

és jön a kicsi.

Most úgy hallgass, mint a telefonod,

mikor éppen szakítanál valakivel,

közben rájösz,

a harmadik szó után  már lemerült.

Most úgy, mint az arc a papírpénzen.

Úgy hallgass, mint egy lementetlen fájl.

Hallgass, mint akinek legfőbb célja,

hogy a szerelmet vigye át

fogában tartva a túlsó partra,

hogy a túlsó partra fogában tartva

vigye át a szerelmet.    

 3.

- Mit tennél, ha azt mondanám

holnap meghalok?

- Húslevesalaplét csinálnék az összegyűjtött

izzadságcseppjeidből.

Nem így, kiáltsd hangosabban,

teljes átéléssel, szenvtelenül,

tested  rezonanciájával.

Van itt valami, amiről megfeledkeztünk.

Valami elhallgatott, valami a gégefőben

megrekedt, elméretezett,

létjogosultsága hiányzik –

formátlan és ijesztő, ahogy hajnalban

lépcsőházakban  terjeng, hangokat hallat,

kiszipolyoz, üres leszel. A lakók

még mindig szomszédként kezelik.

Most is itt van.

Bekebelezett. Érzem a húsréteg alatt.

Néha összemérem magam vele.

Mióta túlnőttem  rajta: nem  létezem.

Literszámra szívja ki testemből a vért.

Közben nevet.

Ollóval apró darabokat váj ki

farmerekből, pulcsikból,

önmagából.

Dolgozni csak pontosan és szépen.

Aztán benzint önt rá,

és meggyújtja.

Égő testével kifekszik a hideg csempére,

hátha a csillagok észreveszik.

A székre dobott kabát  kacsint rám.

Ez sem így volt.

Valaki mesélte, hogy olvasott valahol

egy ilyet: „Mit csinálnál, ha azt

mondanám  holnap meghalok?”

„Húslevesalaplét csinálnék az összegyűjtött

izzadságcseppjeidből.

” - és fél év múlva meg is halt,

és így tett. Megette. Azt mondta,

borzalmas íze volt, aztán kihányta az egészet.

Dél van. Éhes vagyok.

Így élek:

az alsó polcra téve.