Nikolas
Dátum: 2007. december 13. csütörtök, 10:17
Rovat: Fiatal írók rovata 2007/2008




Első csók

Nekem életem legeslegszebb napja volt az első csókom! Ohh..., csak rá gondolok és végem lesz..., de komolyan. Hátrány = gyakran eszembe jut, hogy lesz-e még valaha ilyen szép nap.
Na szóval!
Mint a mesékben. 16 éves voltam éppen, mint minden korombeli fiatal, természetesen én is aggódtam, hogy mikor, hogyan, kivel, hogyan:))), stb.
Történt egyszer, hogy Kaskády-n voltam egy informatikai táborban, ahová az egyik legjobb barátom invitált. Eddig minden táborba úgy készültem, hogy most becsajozok, vagy legalábbis de jó lenne, de ekkor egyáltalán nem gondoltam erre. Na meg mégis..., informatikai táborban?!:DD
Megérkeztünk, első este bemutatkozó est, szétszedtek minket a vezetők csoportokra, elkezdtünk dumálgatni, bemutatkozni. Rögtön felfigyeltem egy lányra, akit Kittynek hívtak, mint megtudtam, ám a korát nem árulta el. Mikor lefutott a kör odamentem hozzá. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis milyen idős lehet. Nagy igyekezetemben kiderítettem, hogy hány éves, és kiderült, hogy 17. Huhh..., csöppet elszontyolodtam, mert hát én mégis 16, Ő meg már nemsokára 18..., na de sebaj! Nagyon finoman próbáltam közelítgetni, mégsem akartam hülyét csinálni magamból, de Istennek hála Néki is tetszhettem, mert megkérdezte vacsi előtt, hogy lenne-e kedvem együtt enni vele. /Mi nagyban CS-ztünk akkor, de azért fogtam az adást!:DD/
Végül nagyon jól sült el az este! Sokszor megnevettettem Őt a barátnőjével együtt, aminek nagyon örültem. Utána irány a pingpong terem. Ott is jól elvoltunk, de ezen az éjen még nem történt semmi. /Ez eddig két napi esemény, csak nem választottam szét a kettőt.:D/ Beszélgettünk bennsőségesebb dolgokról, mint hogy voltunk-e már együtt vkivel. Erre "nem" volt a válasz, majd jött a csók kérdés. Én olyan zavarba jöttem, hogy azt mondtam ez a téma engem rosszul érint.:DD
Eljött az utolsó este /rövid táborról van szó/!
Utolsó nagy buli! Sokáig fentlevős, partys, Unitedes, "lehet inni csak meg ne lássák" buli!:D
Valahol azért már készültem. Alapos fogmosás, meg a többi, mit én tudom. Mentünk szobájukba már pár óra együttlét után. Én Kittyvel, haver /Marci/ pedig K. barátnőjével. Mi fekszünk bent az ágyon. Sötét van, haverék künn a balkonon. Tiszta brutál szitu', nagyon élvezem /margóra megjegyzem, hogy tuti segített az a kis Vodka;)/, de azért még mindig a gondolat: "Na, most mi legyen?" És akkor dobpörgés, érzem, ahogy adrenalin szint emelkedik, totál izzik minden körülöttem és megtörténik. Az ajkához érek és Ő visszacsókol... Néma csend, csak a hosszú csók.
Majd ez folytatódik még két órán keresztül...
Huhh, most is kiráz a hideg, ha belegondolok.
Igaz, romantikus típus vagyok, hogy ezért vagy sem, de nekem 100x nagyobb élmény volt az első csókom, mint amikor a szüzességem elveszítettem.
Megfelelő idő, megfelelő személy, megfelelő körülmények. Mint egy szép álom. Alig hiszem el, hogy megtörtént!
Kívánom mindenkinek, hogy átéljen ilyet! Elmondhatatlan! Azt hiszem, hogy nekem ez a momentum már megérte az elmúlt éveket.
Később elmondtam a lánynak, hogy Ő volt nekem az első, és bár azóta nem találkoztunk, még a mai napig imádom, s az egyetlen, amit sajnálok, hogy nem érezheti, mekkora boldogságot okozott nekem.

                                                                                 békés harcos


Egy elmebeteg naplója

Mindennapok

Insomnia..., hajnali egy óra és újból fenn vagyok. Rémképek gyötörnek, ahogy ágyamban fekszem. Látom magam előtt, ahogy egykoron nyakát csókoltam mézédes hévvel, akkor még hittem.

Azt mondják, aki kóros álmatlanságban szenved soha nem alszik igazán, és soha nincs ébren. Ez az állapot tökéletesen igaz rám is, még ha egy mélyebb, spirituális értelemben is.

Nem is olyan régen még a megvilágosodás volt a cél, ma a túlélés. Mily' gyorsan változnak a dolgok egy ember életében. Őrültnek tartanak, mert olykor megteszem azokat a dolgokat, amiket Ők félnek. Mikor nincs jó szó, mikor nem elegendő a könnycsepp, akkor a cselekvés egy új dimenziója tárulkozik fel előttünk. Félnek a meg nem értettségtől, az elutasítástól, a kirekesztettségtől, félnek a magánytól, a haláltól. Kapaszkodnak minden egyes fűszálba, hiú ábrándokat táplálnak önmagukban, de engem nem csapnak be. Átlátok rajtuk, mert jobban ismerem magam, mint a legtöbb ember. És egyek vagyunk.

A brutalitás, az erőszak létünk alappillére. Tetszik vagy sem, ez az igazság, s mint azt tudjuk, az igazság fizikai fájdalmat okoz. Én is félek. Nem érintette még ököl arcomat, soha nem verekedtem még, mint más „egészséges" kisgyerek, nem köptem vért, nem csúfította zúzódás színészi képem.

Az egyetlen dolog, aminek fájdalmat okoztam egy plüss krokodil volt, amit Tőle kaptam. Pár héttel ezelőtt történt az eset. Gyűlik-gyűlik az emberben a feszültség, az adrenalin megemelkedik, míg egy ponton kitör! S ekkor sztoikus nyugalommal kisétál a konyhába, megfogja az első útjába akadó sebészi ollót, ami még igazán papír vágására sem alkalmas, majd visszasétál a szobájába, becsukja maga mögött az ajtót. A krokodil kloakájánál megkezdi a vágást és kéjes mosoly ül ki az arcára, ahogy vágja fel a hüllőt, majd pedig belemarkol zsigereibe, melyet élvezettel szaggat ki helyükről.

Csak egy plüss volt, nem ártott senkinek, ám a hozzá társuló emlékek kezdtek elviselhetetlenek lenni és egyfajta kielégülést okozott a megsemmisítése. Ugyanígy járt a könyv, a levél és még sok egyéb kacat, melyek egykoron szerelmünk zálogai voltak, ám a halálmód mindig más volt!

Félelmetes, nem igaz? Hogy ez mind bennünk lakozik, s hogy fáj az egónak!...

Aki Istennek érzi magát, miközben épphogy csak hátrahagytuk állati örökségünket. Félúton vagyunk, történjék akármi is. Szabad akarat! Na és? Mégis Lamarck binomenális nomenklatúrájának Homo sapiens sapiensei vagyunk. S ha ez mind nem volt elég, ott van a legfájóbb pont, a szex! Milyen „lealacsonyító" is, hogy egy röpke kis aktus erejéig romba dől egész civilizációnk, sikoltanánk, nyüszítenénk, mint egy állat, de gyakran még ehhez sincs merszünk, hiszen az annyira nem emberi! Perverz ábrándok halmozódnak az évek során. Új és új dolgok jönnek, melyek folyamatosan a süllyesztőben végzik a „majd egyszer úgy is túlleszek rajta" filozófia nyomán. Ám ez távolról sincs így, soha nem fogunk megszabadulni tőlük, míg egyszer utat nem eresztünk nékik

Megvetnek, mert fényt derítek önmaguk gyengeségeire. Tudom, hiszen bennem is ugyanazok a félelmek találhatóak. Egy vagyok közülük, s mégis más...

Cikáznak fejemben a gondolatok, hirtelen újból megváltónak érzem magam, mégis abbahagyom. Közel már a pirkadat, s ma talán eljő a pillanat!"

                                                                                  békés harcos

Kedves Nikolas!
Amikor én édesapám kezébe nyomtam az első írásaimat, hogy olvassa el és véleményezze őket, merengve csak ennyit mondott: „Tizenévesen nincs olyan ember, aki ne írna verset. Persze vannak, akik nem hagyják abba.”
És valóban! Vannak az emberi életnek korszakai, amikor hol a mennyországban, hol pedig a poklok mélységes fenekén érzi magát az ember. Érzelmei nem ismernek határokat: szerelem, vágy, csalódás, önmarcangolás, a „vajon mit követtem el, hogy szakított velem”, a „nekem talán már élni sem érdemes” érzése. Számítógép (régebben: toll és papír) után nyúl, hogy érzéseit rögzítse. És ez így van rendjén. Azelőtt a naplóírás magányos cselekedet volt, egyesek kulcsra is zárták, rejtegették a kíváncsi szemek elől. Ma már az internetes napló a divat, a „minél többen olvassák, annál jobb” a menő. Két írásod is ide sorolható, tulajdonképpen a lélekből kitépett két kis lapocska. Kiírtad magadból, ami szárnyakat adott, vagy a földbe tiport. Barátaid is elolvasták, megveregették a válladat, ez igen. Klassz lehetett a csajszi. Az írás egyben öngyógyítás is. Varázslat. Aki érzi, ráérez erre a gyönyörűségre, az máris nyert! Engem kicsit elszomorított, hogy édesapám, aki irodalomszerető ember, nem foglalkozott komolyabban a verseimmel. Pont ezért nem hagytam abba. Hogy bizonyítsak. Te se hagyd abba. Olvass, tanulj, és… sikerülni fog!
Z. Németh István






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=239