Kedves barátaink!

2008. május 24-én lesz Dénes György születésének 85. évfordulója.

                                                       a Szlovákiai Magyar Írók Társasága
                                                       a Katedra szerkesztősége
                                                       a költő családja

„Csak a szeretet győzhet a halálon” – írta Gyalogúton Ithakába című versében Dénes György költő. Ez az idézet olvasható majd a sírkövén, amelyet 85. születésnapján helyeznek majd el.
   Dénes Györgyöt, hosszú betegségében 2007. szeptember 14-én hagyta cserben a szíve. Családtagjai, barátai, pályatársai a pozsonyi krematóriumban búcsúztak el tőle. Hamvait szülőfaluja, Pelsőc temetőjében, a Pulen család sírjában helyezték el.
A költő, bolyongó Odüsszeuszként végleg hazatért Ithakájába, Gömörbe, Pelsőcre, ahol még életében díszpolgárrá fogadták.
   Tehetségét a háború után éledező (cseh)szlovákiai magyar kultúra szolgálatába állította, és e szolgálattal telt el az egész élete, először a Csemadok központjában, Pozsonyban, majd 1951-től a (Cseh)Szlovák Rádió Magyar Adásában, 1985-ben történt nyugdíjazásáig. És persze költőként haláláig, s még azon túl is, ameddig megtartja őt az emlékezet.
   Életében csaknem két tucat, felnőtteknek és gyermekeknek szánt verseskönyvet, valamint prózakötetet jelentetett meg. Művészetére elsősorban a Nyugat írói hatottak, érdeklődése az örök témák – természet, szerelem, születés, halál – felé terelődött, és a kis nemzetek, népek, köztük a magyarság sorskérdései izgatták. Művészetének a kötött versformák adták meg a keretet, még akkor is, ha szabad verset is írt. Par excellence költő volt, eredendő tehetsége még kevésbé sikerült művein is átsugárzik. Rengeteget írt a gyermekeknek, játékosan, kedvesen, a nyelvben rejlő lehetőségeket kiaknázva, és sosem didaktikusan. Gyermekverseiben elsősorban a család jelenik meg, valamint a természetet csodái, szépsége, a növények, az állatok. Egyik, eddig még meg nem jelent, kisebb gyermekeknek szánt verseskötete, az Állatsoroló c. verses állatkertje könnyed módon, játékosan, rímes formában, sokszor meseszerűen, képi elemekkel tarkítva közöl alapvető információkat a Földünket, környezetünket benépesítő élőlényekről, emlősökről, madarakról, bogarakról, rovarokról, miközben kiemeli azok jellemző tulajdonságait. Dénes György a lehető legrövidebb formát, a négysorost választja mondandója keretéül, figyelembe véve azt, hogy a befogadó gyermekek zöme még nem tud olvasni, és a rövid, csattanós verseket még a kisebb óvodás is hamar meg tudja tanulni. A négysorosok megmozgatják a gyermek fantáziáját, felkeltik érdeklődését olyan élőlények iránt is, amelyeket még nem ismer, s játszva megtanulhatja olyan állatok: bogarak, rovarok, madarak, emlősök nevét is, amelyekről lehet, hogy később sem hallana. Azonban mégsem versbe szedett állattant kap a gyermek és szülő, hanem kisgyermekeknek szánt költészetet, amelynek középpontjában élővilágunk áll, a vadon élő állatok, a háziállatok, a miniatűr természeti lények világa. Itt-ott azonban felbukkannak mesealakok is, mint pl. Micimackó, s helyenként személynevet is ad a szerző a versekben szereplő élőlényeknek (pl. Pondró Pongrác, Hernyó Henrik, stb.), közelebb hozva őket a gyermeki lélekhez. Dénes György ügyel arra, hogy a versekben közölt „információ“ a természetben megtalálható élőlényekről ne legyen túl sok, hogy emészthető legyen a legkisebbek számára is. Versei legfőbb jellemzője a játékosság, a humor, a báj, a fülbemászó ritmus és rím.
A szerző ezzel a könyvével nagy szolgálatot tesz az óvodai és az elemi iskola alsóbb osztályaiban tanító pedagógusoknak is, hiszen a verses állatsoroló felhasználható a környezetismeret tananyagának játékos átadásában.
   Ebből a még meg nem jelent kötetből, s a legutolsó verseskönyvből, a Lilium Aurum Kiadónál megjelent Vaskabóca című kötetből mellékelünk a pedagógusok számára az emlékműsorhoz felhasználható verseket.

A vadludak

Gyönyörködj a vadludakban,
fönt repülnek ék alakban.
Reménykedve húznak délre,
a hidegből napsütésbe.

A rénszarvas

Lappok földjén fehér a táj,
itt is, ott is rénszarvasnyáj.
Rénszarvast fognak a szánba,
úgy ruccannak el a bálba.

A szalamandra

Az erdei forrás mellett
szalamandrák leselkednek,
sárga foltos bőrük ragyog,
csúsznak, másznak kicsik, nagyok.

A harkály

A fa kérgén harkály kopog,
kutatja a rovarokat.
Mondják, ő a fáknak őre,
minden férget elkap csőre.

A csacsi

Istállóban csacsi ordít,
a jászolnak hátat fordít.
Szeretne a rétre futni,
más csacsikkal hancúrozni.

A kabóca

Pirreg, pirreg a kabóca,
énekelget hajnal óta.
Eldalolja minden dalát,
hallgatják a füvek, a fák.

A jegesmedve

Az északi sarkkörön túl
egy hatalmas maci az úr.
Orra barna, bundája hó,
fut előle az eszkimó.

A paradicsommadár

Szép a paradicsommadár,
hisszük, vörös lángcsóva száll.
Föl-fölszikrázik a tolla,
mintha színes álom volna.

A skorpió

A skorpió rusnya állat,
híre van a fullánkjának.
Ő a sivatagban az úr,
nem éli túl, akit megszúr.

A gazella

A gazella igen kecses,
szőre selymes, szarva becses.
Oly sebesen fut a pusztán,
nem éri be az oroszlán.

A termeszek

Ahol a termeszek járnak,
mindent gyorsan összerágnak.
Ha várukból kirajzanak,
nyomukban pusztaság marad.

A kandúr

Mérgesen fúj, karmol, nyávog,
félnek tőle a patkányok.
Elkerülik az egerek,
hiszen ő a „fenegyerek“!

A csóka

Toronyiránt száll a csóka,
sötétkék a kimonója.
csiap, csiap - kiabálja,
s lecsücsül egy száraz ágra.

A füleskuvik

Ahogy a nap alábukik,
fölneszel a füleskuvik.
Egész éjjel kuvikkolgat,
hosszan bámulja a holdat.

A cica

Tejfölös a cica szája,
rátapad a bajuszára.
Egerészni bizony lusta,
jobb a tejfölös galuska!

A parlagi tyúk

Kopasznyakú parlagi tyúk
utánozza lám, a hattyút.
Előttem hiába játszik,
elől, hátul tyúknak látszik.

A teve

Ültél-e már dromedáron
véghetetlen pusztaságban?
Teve a homokot rója,
ő a sivatag hajója.

Hej, nyuszikák!

Jegesek a
hervadt füvek,
nem látni most
nyuszi fület.

Merre járnak,
hol lapulnak?
E nagy télben
     hová bújtak? 

Hej, nyuszikák,
szürkék, barnák!
Elvermelték
a káposztát.

Nincs hagymaszár,
se saláta,
mit esztek majd
vacsorára?

A vén trombitás

Volt egyszer egy vén trombitás,
senki más, mint Kocsis Balázs.

Rézből volt a trombitája,
ő volt a falu csordása.

Fújta minden áldott reggel,
kelt a jámbor tehenekkel.

Indult a sok álmos tehén,
fény gyűrűzött szarva hegyén.

Balázs bácsi úgy cifrázta,
belepirult két orcája.

Trombitáján aranycsillag,
ősz bajuszán égi harmat.

Fapuska

Jártam-keltem vidáman,
a kapuba kiálltam,
addig kértem apuskát,
faragott egy fapuskát.

Vállra kaptam fapuskámat,
s mint hajdanán az urak,
zöld erdőben, kék mezőben
lőttem egy szép fanyulat.
Hazatértem batáron,
vacsorára rántott nyuszi
pompázott a fatálon.

Kikerics

Dugd ki orrocskád,
kikerics!
Nyisd ki harmatos
szemed is!

Emeld a szirmod
a fénybe,
te, a kikelet
reménye!

Hová ballagsz, Ádám?

- Csóka a tölgy ágán,
hová ballagsz, Ádám?
- Mendegélek semerre
dimbes-dombos Gömörbe.
- Gerle a fűz ágán,
mit csinálsz ott, Ádám?
- Bandukolok, leülök,
kecsketejet köpülök.
Fürdöm tejben, vajban,
alszom berekaljban.
- Bagoly a cser ágán,
bolond vagy te, Ádám!
Nem engedlek Gömörbe,
bedöflek a gödörbe...
Zsupsz!

Napló a hét napról

Hétfő.
Bimbóznak rózsfáink.
Hét tő.

Kedd.
Addig ugat Bodrink, amíg
bereked.

Szerda.
Új ruhában illeg-billeg
Elza.

Csütörtök.
Minden sarokból leskel egy
kisördög.

Péntek.
Széttépte a toportyán gidánkat.
Rémtett!

Szombat.
Tanulnék, de kihull
fejemből minden
mondat.

Vasárnap.
Táncolnak és muzsikálnak.
Búnak-bajnak
fittyet hánynak.

Lila táj

Csiri-
csáré
lila
hold,
lila
tóban
lila
folt,
lila
parton
lila
gaz,
lilán
csillog
a tavasz.

A kopó csontot rág

Tele van a
kopó szája,
velős csont a
szopókája.

Le-leejti
velős csontját
s beledugja
nedves orrát.

Izgatottan
sürög-forog,
csámcsog, liheg,
horkan, morog.

Hősiesen
küzd a csonttal,
ami végül
összeroppan.

Míg a csontot
rágicsálja,
sűrűn habzik
a pofája.

Megjöttek az unokák

A ruhájuk
ityeg-fityeg,
megjöttek
a fityfirittyek.

Hadonásznak,
kiabálnak,
fittyet hánynak
a világnak.

Rájuk szólok,
mindhiába,
mindegyiknek
jár a szája.

Tele velük
az egész ház,
úgy ugrálnak,
mint a csimpánz.

Kergetőznek
körös-körül,
egyik-másik
el is terül.

Szemük ragyog,
arcuk piros,
azt művelik,
ami tilos.  

Jó éjszakát

Este van már,
késő este,
kihűl lassan
a kemence,
elhallgat a
dudaszó is,
elbóbiskol
nagyanyó is.

Este van már,
késő este,
elfáradtunk,
pihenjünk le.
Csókoljuk meg anyát, apát,
így kívánjunk
jó éjszakát. 

Az aggódó nagymama kérése

                      
Némuljatok el most
csaholó kiskutyák,
szellők, ne sírjátok
tele az éjszakát!

Ti se morogjatok
nyugtalan autók,
hajszás villamosok,
föl ne sikoltsatok!

Boros-dalos fiúk,
ne hetvenkedjetek,
vasalt sarkú cipők
puhábban lépjetek!

Cserfes magnók, tévék
ott túl a falakon,
kérlek benneteket,
ne zúgjatok nagyon!

Eső, te se paskold
ablakon a zsalut,
kis unokám beteg,
s most éppen elaludt.

Ugrál a kiskecske

Cibő, cibő, cibőricske,
ugrott egyet a kiskecske,
ugrott egyet meg egy felet,
átugrott egy kisebb hegyet,
a kereki kerek réten
mekegett is örömében,
vele ujjongott mamája,
mily ügyes a gidácskája.

Klára vára

Homokvárat
épít Klára.
Növekszik a
Klára vára.
Van bástyája,
két-két tornya,
csupa csipke
büszke orma.

Aki látja,
megcsodálja,
kiváncsian
körülállja.
Csak az irigy
vörös Sára
rúg nagyot a
homokvárba.