Jelölések a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által alapított Talamon-díjra
Dátum: 2008. május 13. kedd, 15:25
Rovat: Híreink


  
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a 2006-ban alapított Talamon Alfonz- díjat idén is kiosztja az arra legérdemesebbnek tartott szlovákiai magyar prózaírónak.



Első alkalommal, a fiatalon elhunyt író halálának 10. évfordulóján Grendel Lajos Kossuth-díjas írónak ítélték oda, majd a következő évben a tornaljai Kovács Magda kapta az elismerést. A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának választmánya idén módosította a díjkiosztás szabályzatát és a díjkiosztó ünnepség forgatókönyvét. Ennek értelmében, első körben, április 24-én a Társaság jelöltjeiből három személyt jelölt az írói munkásságának elismeréseként erre a díjra, majd a második körben május 23-án dönt arról, hogy a jelöltek közül ki kapja meg a Talamon-díjat.
   A titkos szavazás eredményével május 30-án, a díjátadó ünnepségen ismerkedhetünk meg. Éppen ezért mind a három jelölt meghívást kap ezen ünnepségre, és neves színművészek tolmácsolásában hallható lesz egy-egy írásuk.

A három jelölt a következő: Duba Gyula, György Norbert és Szalay Zoltán

Duba Gyula, a szlovákiai magyar próza kiemelkedő egyénisége Hontfüzesgyarmaton született 1930-ban. Felsőfokú tanulmányait a pozsonyi Műszaki Főiskolán végezte. 1959-68-ig a Hét szerkesztője volt, majd ezt követően 1983-ig az Irodalmi Szemle főszerkesztői posztját töltötte be. 1983-tól 89-ig a Madách Kiadó irodalmi vezetője. Eddig negyven kötete jelent meg. Munkásságát számos elismerés övezi. 1967-, 1970-, 1975- és 1982-ben Madách Imre – díjjal, 1972-ben a Szlovák Írók Szövetségének nemzetiségi díjával, 1990-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, 1994-ben a Szlovákiai Írószervezetek Szövetségének Díjával, 2001-ben Posonium-Életmű díjjal, 2002-ben Szabó Zoltán-díjjal, és 2004-ben  József Attila-díjjal jutalmazták. 1983-ban megkapta az Érdemes művész kitüntetést.

György Norbert 1972-ben született Losoncon. Tanulmányait a gépészeti szakközépiskolában végezte Füleken. Eddig egy kötete jelent meg a nap Kiadónál 2004-ben Klára címmel, de állandó jelleggel jelen van írásaival a sajtóban. Novellájával bekerült a 2005-ös Vámbéry Antológiába és a Szlovákiai magyar szép próza 2006 című antológia válogatásába. Érdemeit 2005-ben Madách-nívódíjjal jutalmazták.

Szalay Zoltán Dunaszerdahelyen született 1985-ben. Jelenleg jogot tanul Pozsonyban a Comenius Egyetemen. Két könyve jelent meg a Madách-Posonium Könyvkiadónál, az első 2006-ban Ártatlanság címmel, ezt követte 2007-ben a Nyelvjárás című regénye. Írásait közölték Az év novellái 2005, a Szlovákiai magyar szép próza 2006 éa a Szlovákiai magyar szép irodalom 2007 címet viselő antológiákban. Rendszeresen publikál az Irodalmi Szemlében,  Szőrös Kő irodalmi folyóiratban, Kalligramban, Magyar Naplóban, Szépirodalmi Figyelőben és a Vár Ucca Műhely című lapokban. 2007-ben Posonium Elsőkötetes Szerzői Díjban részesült.


 







A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=335