Elhunyt Györffy László író, publicista
Dátum: 2009. február 13. péntek, 08:46
Rovat: Híreink



Életének 69. évében, 2009. február 10-én tragikus körülmények között elhunyt Györffy László író, publicista. Temetéséről később intézkednek.
 


Györffy László 1940-ben született Budapesten. A gimnáziumi érettségi után segédmunkás, kocsikísérő, színházi díszletmunkás, könyvesbolti elárusító volt, majd 1961 és 1965 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Több vidéki színháznál dolgozott mint színész és dramaturg, a közönség a többi között az Erkölcsös éjszaka, a Ballagás, a Macskajáték című filmekben láthatta.
   
Györffy László 1982-től szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett: 24 könyve jelent meg, köztük novelláskötetek, regények, valamint tanulmányait, közéleti írásait összefoglaló műve.
   
Munkája elismeréseként 1991-ben és 1998-ben átvehette a Nagy Lajosról elnevezett emlékplakettet és díjat, 1994-ben és 2003-ban rádiós nívódíjakat kapott, 2000-ben pedig elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia arany oklevelét, a Bertha Bulcsú-díjat 2004-ben és 2005-ben is neki ítélték.
   
Györffy László tagja volt a Magyar Írószövetségnek, a Magyar Írók Egyesületének, a PEN Klubnak, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének és az Irodalmi Filmalkotók Egyesületének is.






A hír tulajdonosa: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK TÁRSASÁGA
http://www.szmit.sk

A hír webcíme:
http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=622